Az elmúlt évtizedekben megnőtt az érdeklődés a kora újkori református identitás alkotóelemei iránt. Kevesebb figyelem fordult az „önelnevezés” irányába. Meghatározó volt ifjabb Révész Imre (1889–1967) 1934-ben megjelent tanulmánya, amely bemutatta, hogy idővel miként lett az egyháztörténeti hagyományokon alapuló eretnekbélyegből karakteres nemzeti vonással rendelkező értékjelző. A szerző a református egyházak között kivételként határozta meg a magyarországi gyakorlatot, ahol a felekezet (nem hivatalosan) önmagára is alkalmazta a Kálvin nevéből képzett, eredetileg negatív jelzőt. Korábban teológusaink kifejezetten tiltakoztak ellene, és helyette a „keresztyén”, a „helvét hitvallású”, az „evangelicus” és az „ortodoxa reformata” elnevezéseket használták. Ezúttal a „kálvinista” jelzőt tesszük a vizsgálat tárgyává a 17. századi református teológiai szövegekben.
A „kálvinista” jelző használata a 17. századi református teológiai irodalomban
Contributor
Bibliográfiai hivatkozás
Oláh Róbert: A „kálvinista” jelző használata a 17. századi református teológiai irodalomban. In: Református Szemle 112.5 (2019), 567--580
Tartalom jellege
Kiadvány típusa: Szaktanulmány
Forrás: Református Szemle 112.5
Témakör: Egyháztörténet
Kulcsszavak: kálvinizmus, egyházi önazonosság, apologetika, hitvita, hitvallás, felekezetközi kapcsolat