Egyháztörténet

Blaise Pascal 17. századi francia gondolkodó személyében rendkívül eredeti módon ötvöződik az újkori természettudományos szemléletmód a hagyományos értelemben vett keresztyén, biblikus hittel. Tudományos hírneve már széles körben ismert, amikor 1654-ben, harmincegy éves korában megrendítő megtéréstapasztalatban van része, amit a Mémorial szaggatott soraiban rögzít. A közvélemény ezt az eseményt tekinti élete fordulópontjának. Életrajzírói azonban ezt többnyire Pascal második megtéréseként említik, amit nyolc év vel korábban megelőz egy első.

Az 1945 után Magyarországon kiépülő kommunista államhatalommal történő kiegyezést az egyházi vezetők úgy értelmezték, hogy Isten megítélte az egyházat a korábbi politikai rendszerben elkövetett bűnei miatt, ám most, a kommunizmuson keresztül a szolgálat egy új útját nyitja meg az egyház előtt. Az egyháznak el kell fogadnia Isten büntetését, és, alávetve magát a kommunista hatalomnak, az új társadalom építését kell szolgálnia.

1949-ben a görgényi egyházmegye lelkészértekezlete Horváth László magyar régeni lelkipásztor vezetésével kidolgozott egy nyolc pontból álló javallattervet, amelynek célja nem csupán egyházkormányzati reformok bevezetése volt, ha nem a teljes egyház megújítását és megújulását hivatottak szolgálni. A görgényi pontok kísérletet tesz az egyház mint közösség és szerveződés megértésére és annak vélt vagy valós hibái kiküszöbölésére.

A tanulmány az „ortodoxia” és „eretnekség” témaköreit és problematikájának teológiai vizsgálatát tűzi ki célul Vályi Nagy Ervin írásai alapján. Amellett érvel, hogy a helyes viszonyulás (orthos doxa) keresése az egyházban csakis eszkatologikus dimenzióban, dialogikus módon valósulhat meg, igazi közösségi beágyazottságban. Ennek a megközelítésnek a figyelmen kívül hagyása valamilyen autoritatív és definitív igazság melletti kiállás érdekében veszélyezteti a hitben nyert szabadságot és felelősségvállalást.

Mit jelent emlékezni, illetve mire lehet és kell emlékeznie egy közösségnek, egyháznak, nemzetnek? Ha a kérdést az első világháború erdélyi magyarságának a szemszögéből fogalmazzuk meg, érezhető annak feszültsége, súlya, de nem utolsósorban hozadéka is a kisebbségi létbe sodródott közösség számára. A közelmúlt traumatikus lenyomata, de a dicső múlt glóriája is állandó témáját képezte az erdélyi magyarság emlékezetének, miközben önazonossága meg őrzéséért küzdött a történelmi események sodrásában.

Vak Didümosz a 4. században az alexandriai teológiai iskola kiemelkedő tanítója és a szentháromságtani vitákban Athanasziosz harcostársa volt. 370 körül írta meg a Szentlélekről (De Spiritu Sancto) készített munkáját, amelynek célja az volt, hogy a nikaiai zsinat utáni vitákban az eretnekek ellen védelmezze a Szentlélek istenségéről szóló tanítást. Ennek érdekében először tisztázza azt, hogy a Szentlélek személy, isteni személy, aki nem keverhető össze valamelyik angyallal, és akinek munkája az Atya és Fiú munkájától egyszerre elkülönül, ugyanakkor azonosul vele, kiteljesíti.

Böhm Károlyra úgy tekinthetünk, mint az első magyar filozófiai rendszer megalkotójára. Filozófiájának kiindulópontja a protestantizmus eszmevilága volt, ugyanakkor a görög, a keresztény és a német gondolkodáshoz kapcsolódó, széles távlataival és rendszerező képességével nemzetközileg is figyelemre méltó, erdélyi bölcseletünkben pedig kiemelkedő teljesítmény. Kétségtelen tény, hogy munkássága nemcsak a filozófiai bölcseletre volt hatással, hanem a 20. század elejének teológiai gondolkodásmódját is intenzíven befolyásolta.

A Trianon utáni erdélyi magyar valósággal nehezen cseng össze a derült jövőbe nézés gondolata. Jelen tanulmányban annak járunk utána, hogy a kor egyik meghatározó teológusa, Tavaszy Sándor miként nézhetett úgy szembe a fenyegető valósággal, hogy az nem rendítette meg derűs és elszánt jövőépítő szolgálatát. Először áttekintjük, miképpen látta és értelmezte az erdélyi és európai valóság sokrétűségét: az általános hangulatot, a változó életmódot, az ijesztően megtestesülő ideológiákat, és mindebben az egyház és teológia helyzetét.

Az újlutheranizmus hibáinak feltérképezése során a fiatal Dietrich Bonhoeffer fontos írásához fordulunk. A Harmadik Birodalom első zsidóellenes törvényével szemben 1933 tavaszán írt dolgozata, Az egyház és a zsidókérdés egyszerre tükrözi Bonhoeffer bátor elszántságát az ellenállásra és teológiájának azokat az elemeit, amelyek megakadályozták abban, hogy hatékony ellenálló lehessen. Bonhoeffer teológiai fejlődése, amely még a börtönben töltött éveiben is tart, az újlutheranizmus hibái legalább részbeni megértéseként és kijavításaként is érthetők.

Nyolc évtized tapasztalata, hűséges szolgálata és gazdag teológiai látása teszi különlegessé ezt a beszélgetést. Juhász Tamás emeritus professzor életútjáról, hitvallásáról és az egyház szolgálatáról mesél a tőle megszokott közvetlenséggel és bölcsességgel, amely mindannyiunk számára példaértékű. A kérdések összeállítása közben döbbentem rá, hogy ezt a munkát legfeljebb abbahagyni lehet, igazán befejezni aligha. Visszatekintve, jó lett volna diákként többet faggatni, többet kérdezni az órákon; erre az ember rendszerint csak utólag ébred rá.