Repozitórium index
A fenti keresősávban bármire rákereshet, beleértve a dokumentumok teljes szövegét. Használja a " " jeleket kifejezések keresésére. A keresési eredmények szűkítéséhez használja a finomító szűrőket. A nem nyilvános dokumentumok (például szakdolgozatok) csak egy részletet fognak megjeleníteni a keresési eredményekből.
Displaying 1 - 11 of 11 results.Az Erdélyi Református Egyházkerület Igazgatótanácsának ügyei az 1947-es párizsi békeszerződések után
Szakdolgozat
› Tatár László
› 2022
› Pages: 109
› Supervisor: Buzogány Dezső
Dolgozatom az 1947-es párizsi békeszerződés utáni időszakkal foglalkozik, melyben hivatalosan is visszaállították a trianoni határokat. Fő kérdésem a kutatás során az volt, hogy az ezt követő időszakban érzékelhetők-e az Igazgatótanács jegyzőkönyveiben a békeszerződés utóhatásai, s hogy miként kezelte a vezetőség az erőt próbáló időket. Ennek érdekében feldolgoztam a mellékletként is csatolt 1947-es, illetve 1948-as igazgatótanácsi jegyzőkönyveket, s a történelmi időszak rövid ismertetése után ezeknek főbb ügyeit gyűjtöttem össze és rendszereztem. Néhol a Református Szemle cikkeit, lapjait használtam fel ahhoz, hogy teljes képet kapjak egy említett ügyről, határozatról, közleményről vagy körlevélről. A kutatás során a párizsi békeszerződéssel, mint említett üggyel nem találkoztam. Határozottan érezhető annak hatása, következményei, melyek a kommunizmus fellendüléséhez vezetnek.
Az egy testben levő tagok az egész test fönntartására irányulnak. Kiegészítés a bölöni reformátusok és unitáriusok együttélésének kérdéséhez
Publikáció
› Kolumbán Vilmos József
› 2012
› 3
› Pages: 309--325
Publikáció
› Hodossy-Takács Előd
› 2017
› 110
› 2
› Pages: 133--144
Varga Zsigmond életútja, sorsa azért különleges, mert a magyar történelem egyik viharos szakaszának hamisítatlan lenyomatát láthatjuk benne. Ha visszatekintünk a számára adatott hét évtizedre, és személyes sorsát ennek az időkeretnek históriájában szemléljük, akkor ez az időszak a magyar kultúrtörténet egyik utolsó fénykorát, az első világháborút, a két világháború közötti éveket, a második nagy világégést és egy újabb sötét kor kezdetét öleli fel.
Publikáció
› Aalders, Maarten Johan
› 2018
› 111
› 2
› Pages: 203--219
A holland újságok 1918. november 28-án adták hírül, hogy a magyarországi protestáns egyházak sürgős felhívással fordultak Wilhelmina királynőhöz. Táviratban kérték, hogy tegyen meg mindent a Magyarországot fenyegető katasztrófa megelőzésére. A tudósítás szerint hasonló táviratokat küldtek az európai országok befolyásos politikusainak és egyházi vezetőinek. Néhány hét múlva bizottság érkezett Hollandiába ugyanezeknek a magyarországi egyházaknak kebeléből, hogy előadhassa érdekeik lényegét. Több dolog szorosan összefügg azzal a pillanatnyi helyzettel, amelyben a kettős monarchia a felbomlás állapotába került.
Publikáció
› Kozma Zsolt
› 2012
› Pages: 98--106
Ötszáz évvel ezelőtt a reformáció azzal a felismeréssel indult el, hogy az egyháznak vissza kell térnie a Szentíráshoz. Már maga ez az akarat teológiai meglátás volt, azaz a református teológia egyidős a reformációval. Mindennek pedig bölcsője Európa volt, mint ahogyan a későbbi eszmék, irányzatok szerinti elágazása is a mi földrészünkön történt és történik. Joggal beszélünk tehát évszázados európai református teológiáról, és mert mi magyarok, mintegy 30 év múlva ezt magunkévá tettük, teológiánkat méltán illethetjük az európai jelzővel. Ma, és a következő időkben a kérdést állandóan fel kell tennünk: mi a „teológia európaisága” kifejezésnek az értéke? Napjainkban földrészünkön mindenütt, Keleten különösen, mindenki az európai normáknak igyekszik megfelelni, az „eurokonform” védjegy és vízumpecsét még az eszmék áramlásában is.
Publikáció
› Kozma Zsolt
› 2012
› Pages: 107--109
Mi, erdélyiek nem tudunk megszabadulni egy bizonyos térképszemlélettől, mert a természetes határok (Kárpátok) és a mesterségesek (trianoniak) befolyásolták életünket, nem utolsósorban a kolozsvári Teológiáét. Eltekintve attól, hogy a 16. században az ország háromba szakadt, minket háromszor lépett át a határ: az első világháború után Erdélyt Romániához csatolták, Kolozsvár 1940-ben visszakerült az anyaországhoz, majd 1945 után újból Románia része lett. Azzal, hogy elszakítottak természetes életközegünktől, végvárrá és peremvidékké váltunk.1 Végvárrá, mert mi lettünk a nyugati keresztyén világ legkeletibb teológiája, ahova a szellemi áramlatok csak szivárogva érkeztek el, s peremvidékké, ahol a keleti bizantinizmussal és a babonaságig elmenő miszticizmussal szemben védekeznünk kellett. Így teológiai akadémiánk lelki-szellemi szigetté vált. Az utolsó, majdnem száz esztendő alatt ezt a „földrajzot” meg kellett tanulnunk.
Liturgiai szolgálati minimum 1938-ban a Trianon utáni időkben Romániában. Farkas Jenő marosvásárhelyi esperes munkanaplója alapján
Szakdolgozat
› Aszalos Szidónia Honoráta
› 2020
› Pages: 48
› Supervisor: Somfalvi Edit
Dolgozatomban Farkas Jenő marosi református esperes évenként ismétlőső határidős munkarendjével foglalkozom. Eőször a munkarend kiadása előtti liturgiai állapotokat összegeztem. Az 1920-as évek liturgiáját, a rendszertelenség jellemezte. Továbbá ekkor jelentek meg a belmissziós törekvések erdélyben. A belmisszió elindulása és a gyülekezetenként változó liturgia szükségessé tette egy új liturgia és egy új rendszer felállítását. Farkas Jenő esperes úr 1938. március 15-én adta ki határidős munkarendjét, amelyben rendszerezte a lelkipásztorok egész éves teendőit. A munkarendben részletesen leírja azt, hogy az események mikor, hol és hogyan kell megtörténjenek. Sok helyen hivatkozik az Erdélyi Református Egyházkerület körleveleire, amelyek még több információval szolgálnak a lelkipásztorok számára. A belmissziói események esetében ,,A lelkipásztor kézikönyve”-re hivatkozik.
Szakdolgozat
› László Bernadett
› 2020
› Pages: 64
› Supervisor: Kovács Sándor
Jelen dolgozattal az volt a célom, hogy az Unitárius Irodalmi Társaság centenáriuma alkalmából felidézzük a társaságnak mindazt a munkáját, amit a két világháború közt kifejtett. Igyekeztem megnézni, hogy az újraszülető erdélyi magyar irodalomban mennyire jelentős munkát fejtettek ki. Célom volt, a társaság fő célkitűzéseit bemutatni, ismertetni, tevékenységüket, valamint láttatni azt, hogy milyen széles palettán munkálkodtak. Először a magyar irodalom egészének helyzetét tekintettem át a trianoni békeszerződés aláírása előtti és utáni időkben. Ezt követően a változás után létrejött folyóiratok rövid ismertetésére került sor, figyelembe véve elsősorban azokat a kiadványokat, ahol az U.I.T. tagjai munkálkodtak. Majd néhány irodalmi társaság bemutatása következett, amelyekben szintén tevékenykedtek az U.I.T. tagjai. Így jutottam el az Unitárius Irodalmi Társaságig. Kutatásom során láthattam, hogy az U.I.T. tagjai munkájukat nem csupán az Unitárius Egyház berkeiben folytatták.