Repozitórium index

Ez a dolgozat a keresztyénség és a késő sztoa gondviseléshite közötti hasonlóságokat, illetve különbségeket tárgyalja. A keresztyénség óvakodott a sztoikusoktól, a pogánysága miatt, maga Marcus Aurelius, a filozófus császár pedig üldözte a keresztyéneket, noha nem tudott róluk semmit. Megfigyelhető a sztoicizmus képviselőinek műveit olvasva, hogy számos ponton van hasonlóság a sztoikusok és a keresztyének nézetei között, ennek egy szeletét vizsgáljuk meg most, a gondviseléshitet. A gondviseléshit jelentőségét az támasztja alá, hogy a történelem során az ember mindig ki volt téve a világ hatásainak, bántalmainak, legyen szó természetről vagy politikai hatalomról – ilyen helyzetben, az ember próbálja bizalmát a felsőbbrendű hatalmakba helyezni. A gondviseléshit kér oldalról kerül megvilágításra, Marcus Aurelius Elmélkedések című műve és a Heidelbergi Káté alapján.

A milánói rendelet latin és görög szövegváltozatai, a közösség tulajdonjogának elismerése, illetve a megfogalmazás módja és hangsúlyai tizenhét évszázad távlatából is tanulságosak. Ez tehát a tulajdonképpeni restitutio ad institutionem, ti. nem csupán az intézménynek (ad institutum) történő, hanem legalább annyira az okulásunkra (ad institutionem nostram) szolgáló helyreállítás. Sőt: helyreigazítás. Az egészséges állam–egyház viszony úgy valósulhat meg a jövendőben, ha a jelenkori államhatalom megszívleli a Konstantin-féle restitúciós elveket, a keresztyén Anyaszentegyház pedig nem feledkezik el John Wyclifnek az egyházi javak céljára vonatkozó figyelmeztetéséről: a mindenkori egyháznak elmulaszthatatlan kötelessége, hogy összes javaival Isten dicsőségét szolgálja.