Repozitórium index

Tartalomtípus
Year
Szerző
Témakör
Kulcsszavak
Nem nyilvános dokumentumok csak részleteket jelenítenek meg. Összesen 6130 eredmény
Publikáció20251183Pages: 241--347

Publikáció20251184

PublikációKállai Benedek20251184Pages: 401--419

Ha összegezni kívánjuk Vásárhelyi János besztercei, dési majd kolozsvári szolgálatát, elmondhatjuk, hogy korának sokoldalú és legkiválóbb gyülekezeti lelkipásztorai közé tartozott. Odaadóan, lelkiismeretesen, szorgalmasan, magát folytonosan továbbképezve és hihetetlen teherbírással végezte igehirdetői szolgálatát, tevékenykedett a belmisszió munkájának és megszervezésének minden ágában, gyülekezetet szervezett, előrelátással és bölcsen irányította a reábízott gyülekezetek életét, s ahogyan buzgólkodott a belső épülés érdekében, ugyanúgy gondoskodott nemcsak a Magyar-utcai templom javítása felől, hanem új istentiszteleti helyek, illetve Kolozsvári Református Leány-főgimnázium felépítése felől. Lapszerkesztői munkájával egységes közszellemet alakított ki kolozsvári gyülekezetében, s mint egy-házi író lelki táplálékot nyújtott nemcsak hívei, hanem szolgatársai számára is, és mindezek mellett hatékonyan vett részt a városi és országos közélet alakításában.

PublikációKiss Dénes20251184Pages: 443--457

Jelen tanulmány célja a romániai református népesség jellemzőinek elemzése a 2021-es népszámlálás adatai alapján, valamint az 1992 óta eltelt három évtized változásainak bemutatása. Vizsgálatom négy fő területre összpontosít: a lélekszám alakulására, a területi megoszlásra, az etnikai összetételre és az iskolai végzettségre. Eredményeim szerint a reformátusok száma jelentősen csökkent, miközben arányuk a magyar népességen belül stabil maradt. A területi koncentráció növekedett, a vidékiesedés erősödött, és a nem magyar reformátusok aránya folyamatosan nőtt. Az iskolai végzettség tekintetében a magyar reformátusok pozíciója visszaesett a magasabb végzettségűek körében. A tanulmány rámutat a népszámlálási adatok korlátjaira, és kiemeli az egyházi nyilvántartások szerepének jelentőségét a jövő statisztikai elemzéseiben.

Publikáció1889192Pages: 47--88

Publikáció1889193Pages: 89--122

Publikáció1889194Pages: 123--158

Publikáció1889195Pages: 159--200

Publikáció1889196Pages: 201--240

Publikáció1889197Pages: 241--276

Publikáció1889198Pages: 277--320

Publikáció1889199Pages: 321--364

Publikáció18891910Pages: 365--416

Publikáció18891911Pages: 417--452

Publikáció18891912Pages: 453--503

PublikációVajda Ferenc189033Pages: 176

Publikáció1890201Pages: 1--40

Publikáció1890202Pages: 41--74

Publikáció1890203Pages: 75--106

Szerző1961

Dr. Visky S. Béla (Aranyosmeggyes, 1961) 1985-ben szerzett teológiai diplomát a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetben (PTI). Tizenkét éven át gyülekezeti szolgálatot végzett Bákóban és a Maros megyei Galambodon. 1996 és 2013 között a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Református Tanárképző Karának volt oktatója, 2013-tól a PTI rendszeres teológia tanszékén oktat. Genfben, Budapesten és Párizsban folytatott tanulmányokat. Teológiai doktori disszertációja (Budapest 2004) a teodicea kérdéskörével foglalkozik. Filozófiából (Kolozsvár 2013) A megbocsátás problémája Vladimir Jankélévitch morálfilozófiájában című disszertációjával szerzett doktori címet.

Publikáció1890204Pages: 107--140

Publikáció1890205Pages: 141--188

Publikáció1890206Pages: 189--224

Publikáció1890207Pages: 225--270

Publikáció1890208Pages: 271--306

Publikáció1890209Pages: 307--342

Publikáció18902010Pages: 343--384

Publikáció18902011Pages: 385--416

Publikáció18902012Pages: 417--452

PublikációNév Nélkül189134Pages: 206

Publikáció1891211Pages: 1--44

Publikáció192711Pages: 1--16

Publikáció192712Pages: 17--32

Publikáció192713Pages: 33--48

Publikáció192714Pages: 49--64

Publikáció192715Pages: 65--80

Publikáció192716Pages: 81--96

Publikáció192717-8Pages: 97--119

Publikáció192719-10Pages: 97--120

Publikáció1927111-12Pages: 121--156

Publikáció19279Pages: 1--306

PublikációKecskeméthy István1928Pages: 49

Publikáció192811Pages: 1--32

Publikáció192812Pages: 33--80

Publikáció192813Pages: 81--112

Publikáció192814Pages: 113--128

Publikáció192815Pages: 129--160

Publikáció192816Pages: 161--192

Publikáció192817Pages: 193--224

Publikáció192818Pages: 225--250

Publikáció192821Pages: 1--20

Publikáció192822Pages: 21--40

Publikáció192823Pages: 41--56

Publikáció192824Pages: 57--72

Publikáció192825Pages: 73--88