Repozitórium index

Isa 8:16 is considered a key reference regarding the formation of the book of Isaiah and the role of prophetic disciples in this process. This article argues, however, that originally this verse had a more limited significance. The instruction to which v. 16 refers is to be identified with vv. 12-15 rather than an early ‘book’ of Isaiah. The expression ‘the instructed ones’ (of YHWH rather than the prophet) is applied to the prophet’s audience. This term reflects Isaiah’s characteristic view of prophesying as an act of instruction and prophecy as a form of teaching, and it does not presuppose the existence of any prophetic school. The view that sealing the instruction would allude to preserving prophetic teaching for the posterity is discounted here in favour of understanding the symbolic act as a metaphor from the legal sphere refering to authentication, with no inherent temporal significance.

Az Ószövetségben közel 650 helyen találkozunk a "Jeruzsálem" névvel. Ám ezek a referenciák jobbára a Dávid királyságát követő korszakra vonatkoznak, amikor Jeruzsálem politikai és vallási szempontból a királyság központjává válik. De milyen is volt ez a város, mielőtt Dávid fővárossá tette volna? Ez a tanulmány előbb röviden áttekinti azokat a bibliai utalásokat és régészeti eredményeket, amelyek fényt vetnek a monarchia korát megelőző Jeruzsálem életére. A tanulmány második, terjedelmesebb része a honfoglalás előtti Jeruzsálem kánaánita királya, Abdi-heba és az egyiptomi királyi udvar közötti diplomáciai levelezés anyagát dolgozza fel. Az ún. Amarnai levelek néven ismert gyűjtemény részét képező korrespondencia akkád nyelven íródott. Ennek a gyűjteménynek az itt közreadott magyar fordítása elsőrendű forrásanyag Jeruzsálem korai történetének rekonstrukciójához.

A tanítványság intézménye rendkívüli jelentőséggel bír az Újszövetség szempontjából. De vajon van-e valamilyen nyoma ennek az intézménynek a hellenista világon túl? Beszélhetünk-e tanítványságról az Ószövetségben? Játszott-e valamiféle szerepet az Ószövetség abban, hogy a tanítványság ilyen formát öltött a zsidóságon belül?

A művészettörténészek azt állítják Anthony van Dyck egyik, 1620 körül készült festményéről, amelyet a budapesti Szépművészeti Múzeumban őriznek, hogy az János evangélistát ábrázolja. Viszont a festményen semmi sem utal arra, hogy ez evangélistát ábrázolná. Bak Áron lelkipásztor és festőművész művészettörténeti és bibliai érvekkel bizonyította rövid tanulmányában, hogy ez a festmény nem János evangélistát, hanem a szenvedés poharát elfogadó Jézus Krisztust ábrázolja.

Az ótestamentumi történetek közül Ábrahám áldozata az egyik legismertebb elbeszélés. Az elbeszélés tulajdonképpeni témája a hit próbája. A próbát jelentő gyermekáldozat kérdése nemcsak a kananeita eredetű judaista hagyományban található meg, hanem a görög mitológiában is. A Trója ellen hadra kelt görög sereg nem tud elindulni a szélcsend miatt. Előbb ki kell engesztelniük Artemisz istennőt Iphigeneiának, Agamemnon fővezér lányának feláldozásával. Az apának gyötrődései ellenére is meg kell hoznia ezt az áldozatot a cél érdekében, de a szörnyűség végül mégsem történik meg, mert Artemisz kicseréli a leányt egy szarvassal.

Miloš Alexander Bazovský, a szlovák festőművészet egyik kiemelkedő alakja 1950-ben készítette az Ahasvér címet viselő festményét (33,7 × 24 cm). Ez a kép hátulról ábrázol egy emberi alakot, amint vándorbottal a kezében, félvállra vetett kabátjával, fáradtan ugyan, mégis egyenletesen lassú tempóban halad befelé a képen megjelenített tér mélységébe, amelynek végtelenségét a sötét égen világító hold hangsúlyozza.

20. századi művészetben az 1912. év fordulópontot jelentett. Az 1884 júliusában létrejött párizsi Salon Indépendants kubista műveket mutatott be, köztük Marcel Duchamp (1887–1968) Lépcsőn lemenő aktját. Csodálattal, de ugyanakkor értetlenséggel fogadták ezt a művet, de aztán belenyugodtak, hogy „ilyennek is csak lönni köll”, mert hát a festészet új utakat keres. A festmény címe egyáltalán nem okozott fejtörést, mert egy aktot ábrázolni nagyon érdekes feladat, különösen úgy, hogy éppen egy lépcsőn megy le, hiszen a dinamikus mozgás megjelenítését kell térben és időben megoldani. Pedig ettől eltekintve, de ezzel együtt a lépcsőnek is megvan a maga sajátos jelentése a képzőművészet történetében.

Révai kis lexikona 1936-ban közölte Edvard Munch Az élet tánca című festményének fekete-fehér reprodukcióját a modern külföldi festők mellékletében. A „tánc” magyar szavunk német közvetítéssel honosodott meg nyelvünkben. Jelentése: a zene hangjaira ritmikusan mozogni, ugrálni, könynyedén  és gyorsan forogni. Az ókorban azt a körtáncot jelentette, amelyben a nők vagy férfiak összefogózva körben forognak. Ez a tánc az örömöt fejezte ki. Témája már az ókortól ismert a képzőművészetben, amint azt a Kr. e. 4–5. századból származó Táncoló peucetiai nők című falfestmény is bizonyítja az olaszországi Ruvo di Puglia (Bari megye) táncosainak sírján.

Ez a református alkotás egy genfi zsoltár dallamára énekelhető bibliai könyv, amely a bibliai históriák hagyományát folytatja. Nem szövegversnek készült, tudniillik hajdan minden rímes és strófikus verset énekeltek. A mai érdeklődő itt könnyen olvasható formában kapja az éneket a legszükségesebb magyarázatokkal, tehát nem betű szerinti, azaz nem kritikai szövegkiadás gyanánt. A kéziratban nincsenek írásjelek, az ötvenhét versszakból csupán az utolsó végén találunk pontot, illetve előbb egyszer-egyszer, viszont ezekben az esetekben az író vagy verselő azzal a céllal teszi ki őket a kézirat jobb oldali margóján, hogy a bibliai fejezet verseire utaljon; és mindig sorvégi pont jelzi azt, amikor a bibliai vers sorszáma következik.

Henri Rousseau kistisztviselő volt egy ügyvéd mellett, de mert nem volt szíve árverési pecséteket ütni az adósok bútoraira, inkább másodfokú vámtisztviselői állást vállalt a párizsi beviteli vámnál, és ilyen minőségben dolgozott a Montrouge-kapunál, a Tournelle hídon és a Porte de Meudonnál, s közben tájképvázlatokat készített. Állítólag hallgatag ember volt, és titkait sem osztotta meg másokkal. Amikor festményeivel jelentkezett, foglalkozása miatt kapta a Le Douanier melléknevet, hogy megkülönböztethessék Theodor Rousseau festőtől. 1886-ban állított ki először a Függetlenek Szalonjában (Salon des Independents).