Repozitórium index

Heinrich Bullinger teológiájának központja keresése során több javaslat is felmerült. Ezek közül a legmegfelelőbbnek tűnik az, amely teológiája lényegét az „Istennel való közösség” (Peter Opitz) gondolatában foglalja össze. Célszerűbb azonban, ha Bullinger teológiáját nem egy központtal rendelkező körmodellként képzeljük el, hanem inkább egy ellipszisként, amelynek két fókusza van: Isten és az ember, illetve Krisztus és az egyház, amelyek egymáshoz kapcsolódnak. Ezért Bullinger teológiáját joggal tekinthetjük „kapcsolati (relacionális) teológiának” is. Ez a szempont megnyilvánul az egyházra vonatkozó tanításában is. A hagyományból vett egyházzal kapcsolatos jellemzők és a bibliai metaforák szorosan kapcsolódnak Krisztushoz, így jelezve ekkléziológiájának részvételre összpontosító (participativ) jellegét. Ez nemcsak a római egyházhoz kapcsolódó meglátásaiban érvényes, hanem a lutheránus egyházhoz való viszonyában is.

Az erdélyi református egyháztörténelemben való mélyebb kutatás elengedhetetlen részét képezik azok a kéziratok és elsődleges források feltérképezése, melyekkel nagyon keveset vagy egyáltalán nem foglalkoztak a történészek. Dolgozatom célja az 1823-as generális zsinat eredeti kéziratainak átírása és megvizsgálása. Az iratok átdolgozása során, minden olyan témába betekintettem, amely kapcsolatban van a zsinat témáival, illetve az akkori kor egyházi képét tárja elénk. A tárgyalt témák segítségével láthatjuk az akkori egyházi struktúrát, a jegyzőkönyv határozataival mélyebben betekinthetünk a gyülekezetek és híveik mindennapi életébe.

Hazai teológiai neveltetésemnél fogva akaratlanul is ahhoz szoktam, hogy nálunk, ha nem is kiélezett, de valamennyire éles különbséget szokás tenni a gyakorlati és az úgymond elméleti teológia, illetve a teológia gyakorlati és elméleti oldala között. Így hát bizonyos fenntartással, rejtett kétkedéssel fogtam hozzá Walter Brueggemann Uttered beyond Fear – Isaiah 43:1–5, Mark 6:47–52 című prédikációjának tanulmányozásához. Bár tudomásom volt arról, hogy Brueggemannt nemcsak egyetemi előadóként és interjúalanyként lehet hallani, illetve olvasni, hanem igehirdetőként is, arra számítottam, hogy olyan szakkifejezésekkel teletűzdelt és a valóságtól a tudományos absztrakció fellegeibe rugaszkodott szakszöveggel lesz dolgom, amelyet csak illemből lehet prédikációnak nevezni, s amely attól lett igehirdetés, hogy történetesen nem egyetemi katedráról, hanem valamelyik templom szószékről hangzott el.

E nagyobb lélegzetvételű tanulmány a metafora jelentésalkotásáról szól. Nem kérdéses, hogy a teológiai kutatás és a szószéki igehirdetés, illetve a gyülekezeti szolgálat összefüggenek egymással. Mert ahogyan gondolkodunk a jelentésalkotásról, úgy értelmezünk, és ezzel máris a prédikációkészítésnél vagyunk. Ha pedig textusprédikációra törekszünk, akkor azt a szempontot követjük, hogy a bibliai szövegrész milyen jelentést, és annak milyen alkalmazását engedi meg; mert akik értelmeznek, azok a szöveg szolgái.

A tanulmány záró részében a reformáció korszakából (Erasmus, Calvin, Bullinger, II. Helvét Hitvallás, Heidelbergi Káté, Szegedi Kis István) a legfontosabb dichotómikus és trichotomikus antropológiai modellek állnak, és a 20. századi antropológiai szemlélet szintézise a század teológiája (Karl Barth, Wolfhart Pannenberg, Cullmann Oscar, Sebestyén Jenő, Török István, Gaál Botond és mások). A történeti bemutatásra vonatkozó következtetést az antropológiai vizsgálatok eredményeinek más teológiai területekre való alkalmazására vonatkozó lehetőségek vizsgálata követte.

A nemrég egyházkerületi tulajdonba visszakerült iratok között található Zilahi Sebes János és Bodola János maguk mentségére írt levele. Jelen forrásközlésünkben Zilahi Sebes János levelét adjuk közre. Hosszú, 26 oldal terjedelmű levélben védte meg Endemann könyvét, közvetve pedig magát is, és mutatott rá a vád megalapozatlanságára. Levele számos érdekességet tartalmaz. Amint az üggyel kapcsolatos iratokból és Zilahi leveléből is kiderül, az ügy kirobbanását Endemann Sámuel rendszeres teológiai tankönyve okozta.

Negative Aspects in the Picture about יהוה. Approaches of Three Writers of Old Testament Theology. Different modes of interpretation drive to different conclusions. This study examines these differences in the works by W. Eichrodt, G. von Rad- and W. Brueggemann of Old Testament theology. The two former authors use the historical interpretation, while the third one is the representative of the rhetorical and narrative theology. The theme of Yahweh’s negative aspects is always a stumbling-block not only for laymen, but also for the scholars of theology. Differences deriving from interpretation are illustrated through three biblical examples: the heavenly scenes in 1Kings 22 and Isaiah 6, Saul’s story, and that of the Book of Job.