Repozitórium index

A hamis sáfár történetét Jézus egyik legrejtélyesebb példázataként tartják számon. A kétezer éves értelmezéstörténet után a kiemelkedően nehéz példázatot a 20. századi modern példázatkutatás megpróbálta új értelmezésekkel szóra bírni. Korunk kiemelkedő példázatkutatója, Klyne Snodgrass egy igen különleges megközelítésben elemezte a példázatot, ami által egy új értelmezési lehetőség bontakozott ki. Dolgozatom első részében egy általános bevezetést közlök a jézusi példázatokról. A második részben bemutatom a hamis sáfár példázatának értelmezéstörténetét, majd kritikailag megvizsgálom Klyne Snodgrass téziseit. A dolgozat célja, hogy a vizsgálat által részeletesen mutassam be a Snodgrass tézisei nyomán kibontakozó új értelmezést. Érveinek megalapozottságát nyelvi exegézis és a bibliakritika módszereinek felhasználásával elemzem.

Allegorikus bibliamagyarázata keretében Alexandriai Philón néhány alkalommal az Isten emberét állítja az olvasó elé. Az ἄνθρωπος [τοῦ] θεοῦ megnevezés megtalálható a Septuaginta jó néhány szövegében, többnyire próféták, illetve olyan jeles bibliai alakok jelölésére, mint Mózes vagy Dávid. Philón azonban kevés alkalommal támaszkodik ezekre a szakaszokra, minden bizonnyal azért, mert a Pentateuchost magyarázza, miközben az „Isten embere” cím főleg a deuteronomisztikus és a krónikás történeti műben fordul elő. Ugyanakkor néha érintőlegesen utalást tesz ezekre a szövegekre is. Azonban az allegorikus-etikai magyarázat keretében és a platóni–sztoikus filozófiai eszmék hatására Philónnál a fogalom új jelentésekkel bővül. A következőkben röviden áttekintem az „Isten embere” fogalom használatát a Septuagintában. Ezt követően rátérek néhány philóni szövegre, ahol az ἄνθρωπος θεοῦ fogalom szerepel, és megvizsgálom annak jelentéseit.