„Isten emberei… továbblépnek fölfelé, az értelemmel fölfogható világba” (Gig. 61)

Subtitle
Néhány megfontolás Isten emberéről Philón írásaiban
Contributor

Allegorikus bibliamagyarázata keretében Alexandriai Philón néhány alkalommal az Isten emberét állítja az olvasó elé. Az ἄνθρωπος [τοῦ] θεοῦ megnevezés megtalálható a Septuaginta jó néhány szövegében, többnyire próféták, illetve olyan jeles bibliai alakok jelölésére, mint Mózes vagy Dávid. Philón azonban kevés alkalommal támaszkodik ezekre a szakaszokra, minden bizonnyal azért, mert a Pentateuchost magyarázza, miközben az „Isten embere” cím főleg a deuteronomisztikus és a krónikás történeti műben fordul elő. Ugyanakkor néha érintőlegesen utalást tesz ezekre a szövegekre is. Azonban az allegorikus-etikai magyarázat keretében és a platóni–sztoikus filozófiai eszmék hatására Philónnál a fogalom új jelentésekkel bővül. A következőkben röviden áttekintem az „Isten embere” fogalom használatát a Septuagintában. Ezt követően rátérek néhány philóni szövegre, ahol az ἄνθρωπος θεοῦ fogalom szerepel, és megvizsgálom annak jelentéseit.

Bibliográfiai hivatkozás

Zamfir Korinna: „Isten emberei… továbblépnek fölfelé, az értelemmel fölfogható világba” (Gig. 61). Néhány megfontolás Isten emberéről Philón írásaiban. In: Balogh Csaba, Kolumbán Vilmos József (ed.): Az Írás bűvöletében. Tanulmányok Adorjáni Zoltán 65. születésnapjára. (2021), 722--732