Repozitórium index

Dolgozatom megírása során hiteles forrásokat használtam, ebben nagymértékben segítségemre volt az Erdélyi Református Egyházkerület levéltára, valamint a bánffyhunyadi egyházközség és annak elöljárói, akik rendelkezésemre bocsátották az egyházközség tulajdonában levő jegyzőkönyveket, melyeknek szintén nagy hasznát vettem és úgy is mondhatom, hogy azok a dolgozatom alapját képezik.

Jelen dolgozatom célja a Marosi Református Egyházmegye 1768 – 1770 közötti egyházi vizitációs jegyzőkönyveinek a feldolgozása és elemzése. A protestáns egyháztörténet egy olyan részébe nyújt bevezetést ez a dolgozat, amely mindeddig elérhetetlen volt az olvasók számára. Az esperesei vizitációs jegyzőkönyvek betekintést engednek az olvasónak az említett egyházmegye és az azt alkotó egyes gyülekezetek életébe, feltárva a felmerülő adminisztratív, fegyelmi és gazdasági hiányosságokat, valamint az egyházközségek életét meghatározó fontosabb mozzanatokat.

A dolgozat három nagy részből tevődik össze. Az első részben egy történelmi bevezető található, amely nélkül nehezen érthettem volna meg az akkori jegyzőkönyvek anyagát. A második rész az a tulajdonképpeni jegyzőkönyv feldolgozása. A nyolcvan oldalas jegyzőkönyv anyagot, amely egy jó évet ölel át, a szakirányító tanárom tanácsa szerint három nagy részben próbáltam feldolgozni és átláthatóvá tenni.

Az örökélet kérdése szorosan összefügg a halál kérdésével. Azt is mondhatjuk, hogy az örökélet kérdését a halál vezeti be. A kérdést érintő összes felvetés tehát azzal foglalkozik, hogy pontosan mi is történik/történhet a halál után, egyáltalán történik-e valami, létezik-e valamilyen jellegű folytatása az életnek vagy lehet-e az élet, bármilyen halálon túli dimenzióra való át- vagy túlvetítéséről beszélni.

Választott témánkban is az utolsó tudományos cikk unitárius körökben 1979-ben íródott Gellérd Imre unitárius lelkész, tanár, teológiai szakíró tollából. Ez a tény késztetett arra, hogy 35 év után ismét vizsgálat tárgyává tegyük a prédikáció időszerűségét. Noha az unitárius szakirodalomnak híján is voltunk, azért Gellérd Imre imént említett tanulmányát vettük alapul és emellett átfésültük a többi protestáns felekezet (evangélikus, református) e témában írt tanulmányait, amelyek a XX és XXI. században jelentek meg.

Az átírt jegyzőkönyv tartalmát több szempont figyelembe vétele szerint vizsgáltam meg. Három nagy téma jelenik meg a dolgozatban: az első részben betekintést szerzünk a vizitációról, mint fegyelmi hatóság. Itt ismerkedhetünk meg a gyülekezeti tagok, illetve lelkipásztorok és tanítók fegyelmi ügyeivel. Továbbá a második részben megismerkedhetünk a vizitációval, mint gazdasági hatósággal. Ebben a részben a gyülekezetek gazdasági helyzetét vehetjük szemügyre, amely egyfajta nyilvántartásként szolgál az ingatlanokról és ingóságokról. Végül pedig az adminisztratív ügyek kerülnek napvilágra.

Dolgozatom egy bevezető tanulmányt tartalmaz az adott korról, és három részből áll. Első részben az Enyedi református egyházmegye történetéről, gyülekezeteiről értekeztem. Második részben III. Károly utódjáról, Máriáról esik szó, az ő uralkodásáról és rendeleteiről. A dolgozatom harmadik részét pedig a jegyzőkönyv feldogozása és annak a kiértékelése képezi.

Dr. Kovács Lajos életét és munkásságát még senki nem dolgozta fel. Sok emlék, adat, újságcikk, bejegyzés van róla különböző folyóiratokban, könyvekben de ezek többnyire csak informatív jellegűek. Dolgozatom egy szerény vállalkozás az életműve feldolgozására.

A zilahi levéltárban olyan iratokhoz juthattam hozzá, amelyekkel ’74 után igen kevesen foglalkoztak, sőt amelyeket sokan elveszettnek hittek. Ily módon dolgozatom tartalma szinte teljes mértékben eltér a Perecsennel kapcsolatos eddigi hasonló munkáktól, és akár bátran nevezhető forrásfeltáró munkának is. Tehát dolgozatom nagy része a zilahi levéltári anyagokból táplálkozik, ezen belül pedig nagymértékben a teljesen átkutatott 138 lapos (276 oldal), 1845-ös bejegyzéssel kezdődő presbiteri jegyzőkönyvből merítek. Kevesebb hangsúlyt fektetek az értelmezésre, annál többet a rengeteg érdekes anyag közlésére.

A bevezető részben betekintést nyerhettünk az I. században élő nők helyzetébe, így láthattuk, hogy életmódjuk eltérő volt a különböző országokban, tartományokban. Általános következtetésként azonban levonható az, hogy a férfi jellemétől megkülönböztetett, alacsonyabb státuszt tölthettek be, s így kevesebb joggal rendelkeztek. A második részben azokra az igeversek megvizsgálására került sor, amelyeket Pál apostol és az 1Tim szerzője intézett két különböző gyülekezethez, s amelyekben hallgatásra inti az asszonyokat. A gyülekezetek helyzetét, valamint a kutatók magyarázatát összevetve az 1Kor 14,33–35-tel azzal a magyarázattal értek egyet, miszerint a nők kíváncsi természete, fecsegő beszéde zavarta a gyülekezeti alkalmak rendjét, s így akadályozta az ige magyarázatát. A másik fontos ok, amelyre az apostol már korábban is utal a nyelveken szólás kapcsán, az az „avatatlanok” megbotránkoztatása.

„Aki énekel, az kétszer imádkozik”. Augustinus mondata sokszor felbukkan a dolgozatomban, jelezve azt, hogy a gyülekezeti éneklés nem egy haszontalan elem az istentisztelet keretén belül. Sőt mi több, nem csak a gyülekezeti közösségen belül van jelentősége, hanem a keresztény gyülekezeti tag személyes életében is. Dolgozatom egy átfogó összefoglaló arról, hogy mi tulajdonképpen a gyülekezeti éneklés. Egy idősíkot követve kitérek arra, hogy mit jelentet az Ó- és Újszövetség gyülekezetének és emberének az ének szerepe a mindennapokban, hogyan vélekedtek erről a reformátorok, milyen álláspontokat képviselnek az egyházzenészek, valamint a kortárs szakértők hogyan vélekednek minderről. Figyelembe véve a gyülekezeti éneklés sajátos funkcióit, azokra a kérdésekre kerestem a választ, mint teljesebb kifejeződésre juthat-e a hit az éneklés során? Háttérbe szorult-e, az egyház megítélésében, az éneklés-zenélés fontossága? Tulajdoníthatunk-e missziói erőt az éneklésnek?

A dolgozatomban arra a kérdésre keresem a választ, hogy a keresztelési és esketési liturgiának, valamint az ezeken az alkalmakon elhangzó imáknak milyen jellegzetességeik vannak? A kérdés az, hogy az adott keretek között, az imádságok hogy tudnának olyan formát ölteni, ami egyrészt biblikus, másrészt megérinti az imádkozót és a hallgatókat? A kötetlen formájú imádságoknak általános szabályaik vannak, amit sokan belesűrítenek liturgikai, illetve más jellegű, de ugyancsak istentiszteleti elemekkel foglakozó könyvek alcímeibe, de ott is csak általánosságban beszélnek az imádságról. A dolgozat egy próbálkozás arra nézve, hogy a medertelennek tűnő elemeket hogyan lehet olyan keretek közé tenni, amelyek megadják azt a szabadságot a híveknek, hogy belemélyülhessenek az imádkozás folyamatába. Ennek az lehet a hosszútávú célja, hogy az imádkozás is olyan átéléssé válhasson, amilyenről Ezékiel számol be akkor, amikor életre kelnek körülötte a száraz csontok.

Dolgozatom tárgya a Nagyenyedi Református Egyházmegye 1801. évi vizitációs jegyzőkönyvei. Bevezető tanulmányt, történelmi háttér ismertetését, az esperesi tisztség – hatáskör és a vizitációs jegyzőkönyvek feldolgozását tartalmazza a dolgozat. Ezeknek a jegyzőkönyveknek tanulmányozása során átfogó képet nyertem a nevezett egyházmegye egészének életéről a 19. század legelejéről, valamint a megyéhez tartozó egyházközségek hitéletéről és a különböző területeken felmerülő problémáiról. Mindezen információk birtokában – és korom egyházi életének ismeretében, párhuzamot tudtam vonni, esetenként az akkori egyházi élet javára. Példaértékűnek láttam az akkori ember ragaszkodását egyházához, hitéhez, és tiszteletét a tisztségviselőkkel szemben, felelősségérzetét és vállalását az egyházi javak iránt, valamint hűségét az ősi hithez, egyházához, templomához. Végül elmondhatom: sok információ birtokába jutottam, és gazdagodtam valamennyivel.

Vajon a mindannyiunk által ismert Filippi levél mai, kanonikus formája eredetileg is így nézett ki, vagy azt több páli levél redakciója során nyerte el? Dolgozatunkban olyan 19–21. századbeli tudósok által felvetett elméletekkel foglalkozunk, amik a Filippibeliekhez írt levél irodalmi egységét bizonyítják, vagy éppenséggel megkérdőjelezik azt.

Régóta foglalkoztatott az a kérdés, hogy, hogyan is zajlott az egyház élete a 18. században. Milyen problémákkal is kellett megküzdjön az akkori egyház és az akkori
lelkipásztor. Az 1787-1789-es vizitációs jegyzőkönyv feldolgozásával hiteles kép tárul elénk az egyház dolgairól: hitélete, erkölcsi problémák, anyagi ügyek és fegyelmi kérdések.

A dolgozat írása közben igyekeztünk minden lehetőségünkben álló forrásmunka felderítésére. Kutatásunk során főként az ágendás könyvekben és a liturgika könyvekben tájékozódtunk, de a múlt században írt euchetikai, liturgikai tanulmányokban is. Mintegy megrökönyödve vettük tudomásul, hogy egyházunk elöljárói, tanítói számtalanszor nyilatkoztak az igehirdetés korszerűségéről, a homiletika kihívásairól, de kevés szó esett az imádságról. Azt tapasztaltuk, hogy kevés írott nyoma maradt annak, hogy a nemzedékek hogyan imádkoztak a szószékeken. Pedig bizonnyal voltak nemcsak nagy igehirdetőink, de nagy imádkozó őseink is. Talán ez a gondolat is hozzásegített ahhoz, hogy a gyülekezeti imádság kérdésével foglalkozzak.

Az elmúlt két évtizedben egyházunk történelmével kapcsolatban több kutatás is zajlott, ezeknek eredményeként néhány jelentős munka is napvilágot látott, mindazonáltal az egyház történetében fontos szerepet játszó nők életét, munkásságát kevesen kutatták. Nem készült még el egy olyan összegző munka, amely átfogó ismertetést nyújtana a magyar unitarizmus történelmében vezető szerepet vállaló nőkről. Evidens ugyan, hogy az unitárius egyházban is voltak olyan nők akik, tevékenységükkel, adományaikkal, hitükkel munkálták és előre lendítették az unitarizmus ügyét, monografikus igénnyel mégsem dolgozták fel történetüket.

A vizitációs jegyzőkönyvek tartalmát és felépítését megfigyelve több szempontból vizsgáltam azokat, s ezeknek megfelelően több kategóriába soroltam a feldolgozott anyagot. Az első fejezetben a Marosi Református Egyházmegye kialakulását vizsgáltam. Ennek a fejezetnek a célja, hogy megismerjük a vizsgált egyházmegye történelmét, annak sajátosságait. A következő fejezetben Erdély 18. századi eseményeit vettem szemügyre, mert ennek az ismerete segíti elő a jegyzőkönyvekben leírt események jobb megértését. A harmadik fejezetben a vizitáció jelentőségét, majd az azt koordináló esperesi tisztség szerepét tisztáztam. A negyedik fejezettől kezdődően a dolgozat, a jegyzőkönyvek anyagának a feldolgozását, osztályozását foglalja magába.

"A megszentelődés az a folyamat a keresztyén ember életében, amelyben a hívő üdvössége száz százalékban függ mind az Istentől, mind az embertől." Ez a keresztyén közgondolkozásban általánossá vált felfogás indított a megszentelődés körüli probléma alaposabb tanulmányozására.

Mit fed a megigazulás fogalma? A témával azért érdemes újszövetségi szempontból foglalkozni, mert így magához a forráshoz térünk vissza. A Róm 3,21–26-ot – mint látni fogjuk – azért választottuk, mert Pál itt fogalmazza meg a legösszetettebben és legtömörebben a megigazulás lényegét. Ezért tartalmazza a cím is azt, hogy „Pál tanítása”, tehát nem egy rendszeres teológiai tanulmány.

Miért érdekes egy vizitációs jegyzőkönyv? Mert reformátusságunk, és egyházunk történetének egy szeletét tárja elénk. Ahogyan a geológusok egy bizonyos területen egy földréteget vizsgálva számos dolgot képesek megmondani az akkori korról, úgy mi történelemmel foglalkozó teológus hallgatók, valamely egyházmegye jegyzőkönyveit vizsgálva számtalan dolgot megtudunk egyházunk akkori életéről, örömeiről, nehézségeiről.

Dolgozatom első szakaszában egy rövid történeti áttekintés keretében tárgyalom a 18. század református egyházának alakulását, továbbá kitérek konkrétan a marosi református egyházmegye kialakulásának körülményeire, illetve a fejlődését elősegítő tényezőkre. A továbbiakban az esperesi vizitációkról írok, kitérve arra, hogy a 17. és 18. századokban milyen szerepet töltöttek be az egyházmegye életében, és hogy az esperesre milyen teendők hárultak abban a korban. Következő lépésként rátérek a marosi egyházmegye 1788 és 1789-es évi jegyzőkönyvi adatainak feldolgozására.

A dolgozat a Görgényi Református Egyházmegye fizetésekkel és kegytárgyakkal kapcsolatos adatainak a feldolgozását tartalmazza.

Mit is jelent a segítő beszélgetés és hogyan kell azt alkalmazni? Mit jelent a gyülekezeti lelkigondozás és miért fontos ez? Ahhoz, hogy a lelkész segítő beszélgetést folytasson, lelkigondozást végezzen szükséges-e a mentálhigiénés szakosodás, pszichológiai végzettség? A dolgozat kutatása, megírása alatt végig arra törekedtem, hogy az imént feltett kérdésekre megtaláljam a választ.

A kommunikáció kérdése egyre inkább foglalkoztatja az egyházat is, hiszen olyan helyzetben kell az igehirdetéssel kommunikációs sikert elérni, amikor egyre nagyobb teret hódítanak a tömegkommunikációs eszközök, és sokszor színesebb, szórakoztatóbb adást biztosítanak, mint az istentisztelet. Figyelembe kell venni azt a tényt is, hogy az egyházi nyelvezet, a teológiai szóhasználat egyre idegenebb a mai társadalom számára. Dolgozatomban a kommunikáció kérdéseit taglalom.

Dolgozatunk célja tehát az, hogy az apostoli tanítás feltárásával szembesítsen minket a házasság fontosságával, illetve megértesse velünk a házastársak egymás iránti kötelességeit.

A dolgozat deduktív gondolatvezetést követ. Ennek megfelelően az első fejezetben megvizsgáljuk a רוח ószövetségi jelentéskörét. Mivel ez nagyon sokrétű, a második részben néhány olyan textusra világítunk rá, melyekben a רוח, mint Isten lelke jelenik meg: Isten lelke a teremtésben, az Istentől küldött gonosz lélek, a lélek gyümölcsei, ill. a szellemi vagy fizikai értelemben vett elragadtatást eszközlő lélek. A harmadik fejezetben két konkrét szöveg, Numeri 11–12 alapján arra a kérdésre keressük a választ, hogy milyen szerepet játszott a רוח Izrael vezetésében, ill. milyen összefüggés fedezhető fel a lélek és a vezetői tekintély között?

A dolgozatom során ismertetem a lévita énekesek szerepét, munkakörét. Nagyobb hangsúlyt fektettem a Krónikák könyvére, leginkább azért, mert itt található a lévitákról a legtöbb leírás.

Értekezésünk célja megvizsgálni és bemutatni a Jézus által véghezvitt csodák sajátosságait, és azt, hogy milyen lelkigondozói jellegzetességek nyilvánulnak meg ezekben.

Jelen dolgozatban Ambrosius erkölcsi értekezéseiből válogatva néhány főbb témát akarunk bemutatni az olvasónak. Célunk megérteni, hogy az egyházi szolgáknak voltak és vannak olyan kötelességeik, amelyek nem évülnek el. Az egyházat megvédtük a múltban minden külső és belső ellenségtől, tanainkat magyaráztuk a gyülekezeti tagoknak. Erre törekszünk a jelenben is. Ennek részese mindenki, aki kötelességének tartja és elhívatást nyert az egyházi szolgálatra, legyen az: lelkész, püspök, esperes, tanító, presbiter, vagy egyszerű gyülekezeti tag. A dolgozat arra próbálja rávezetni az elhívott szolgákat, hogy az egyház képviselői a IV. században sokszor ütköztek ugyanazokba a problémákba, mint a XXI. század egyházi szolgái.

A dolgozat bemutatja az egyházmegye történetét, szolgálatot teljesítő lelkipásztorok és tanítómesterek névsorát, az 1753-as év vizitáló esperesét, illetve a látogatás feladatkörét.

Bemutatásunkban – a pillanatnyilag rendelkezésünkre álló eszközök segítségével – röviden ismertetjük és vázoljuk azon értelmezésre szoruló témákat, amelyek nélkül elképzelhetetlen annak az egyesületnek a megismerése, amely az Árkádia Fényeinek Spirituális Egyháza címen jegyeztetett be jogerősen Magyarországon a Fővárosi Bíróságon 2005. augusztus 11-én. Úgyszintén Romániában, Erdélyben is sor került a bejegyzésre, azáltal, hogy a minimális 300 romániai lakos belépése a hitközösségbe megtörtént. E bejegyzés által az új szervezetnek rendszerezett lehetősége nyílt papi tevékenységeinek hivatalos keretek közötti elvégzésére, lelki gyakorlatainak tartására, Magyarország, illetve az Európai Unió egész területén.

A dolgozatban elkészített Theodorosz hitvallásának fordításával az volt a célom, hogy a magyar ajkú teológusok vagy érdeklődők anyanyelvükön olvashassák és alkossanak véleményt e híres IV. századi teológusról és tanításairól.

Nevezhető-e kereszténynek az, aki megkérdőjelezi Jézus testi feltámadását? Mennyire szabad szimbolikusan értelmezni az újszövetségi történeteket, és mennyire kell szó szerint érteni azokat? Mennyire hitelesek a Jézus életével kapcsolatos evangéliumi adatok? A dolgozatomban tárgyalt vita, a XX. század egyik kiemelkedő teológiai eseménye, amelyben napjaink két meghatározó biblikusa, William Lane Craig, evangélikus és John Dominic Crossan liberális teológus ütköztették érveiket, megpróbálva a fent megfogalmazott kérdésekre is választ keresi. A párbeszéd azért is izgalmas, mert tulajdonképpen mindketten elfogadják a feltámadás eseményét, viszont annak természetét, folyamatát, jelentőségét és következményét teljesen másképp magyarázzák.

Az a jelenség, hogy a konfirmációt követően a fiatalság nagyobbik része távol marad a gyülekezeti alkalmaktól és csak a házasságkötést illetve a gyermekáldást követően kapcsolódnak be újra a gyülekezeti életbe, nem magyarázható csupán azzal a társadalmi jelenséggel, hogy tanulmányok miatt más településre költöznek, és így kiszakadnak a gyülekezetből. Ugyanis ott is lenne lehetőség a gyülekezeti alkalmakra. Azon túl, hogy csak a társadalmi változásokban és a személyes hozzáállásban látnánk a probléma okát, vegyük nagyító alá az egyház, az egyházi szolgák felelősségét is. Természetesen az egyéni felelősséget megtartva foglalkoztat az egyház a kísérő személy felelőssége. Ha az egyház vagy a szolgák módszerében komoly hiba van, akkor ezen változtatni kell. A személyes hozzáállást nem nagyon tudjuk befolyásolni, a hitet sem mi osztogatjuk, de ami rajtunk áll, azt szabad felülvizsgálni, és ha kell, akkor korrigálni, a „semper reformari” alapelv mindenképp ezt írja elő.

A keresztyén tanítás egyik alapvető fejezete a Szentháromság. A mai úgymond letisztult formáját azonban hosszas fejlődés előzte meg, amely sokszor nem volt mentes a tan körüli vitáktól és a különböző értelmezésekből fakadó tévtanításoktól sem. Dolgozatunkban ennek a tanbeli fejlődésnek az egyik fontos állomását szeretnénk röviden ismertetni. Miután a 3-4. századi szentháromság-vitákat lezárja a 381-es konstantinápolyi egyetemes zsinat, Augustinus is összefoglalja a kappadókiai atyák által kidolgozott, és a zsinat által nyugvópontra jutott, a már bevett szentháromságtant. Augustinus természetesen a maga sajátos stílusában értelmezi a Szentháromságot. Szentháromságtanának bemutatására egy különálló, tizenöt könyvből álló korszakos teológiai–filozófiai értekezést írt, a Szentháromságról címen. A nagyszabású mű nemcsak a dogma összefoglalását nyújtja az olvasó számára, hanem bizonyságot tesz Augustinus szellemi nagyságáról is.

A Korunk Irodalmi Folyóirat 1970. áprilisi számában megjelent egy dráma. Egy dráma, mely fenekestül felforgatta Erdély csendesnek, háborítatlannak nem mondható, de megszokott életét. Páskándi Géza Vendégség (Dávid Ferenc, avagy: DEUS EST UNUS?) című művéről van szó, melynek bevezető magyarázatában elolvashatjuk, hogy „a történelmi hűséghez csak a leglényegesebb dolgokban ragaszkodott a szerző. Elsősorban a humanista Dávid Ferencnek, a zseniális hitvallónak akart – a maga szerény eszközeivel – emléket állítani.” Nem állíthatjuk biztosan azt, hogy a szerző által írt sorok csupa pozitív véleményt váltottak ki az olvasókból. Ellenkezőleg, nem csak az irodalmi kritikusok véleményét osztották meg, de az Erdélyben élő unitáriusok nyugalmát is felbolygatták.

A dolgozat célja, hogy egységes képet nyújtson az olvasó számára mindarról, amit az Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet tett az egyházért, a nemzetért, az emberekért. A Teológia tanárainak, diákjainak, növendékeinek munkássága eredményezte azt, hogy az első világháború utáni időkben, amikor Erdélyben az impériumváltás is végbement, az egyház megmaradt és támaszt jelentett az emberek számára. Az első és a második világháború között végzett belmissziói tevékenységek bemutatására igyekszik e dolgozat.

Az özönvíztörténet mint olyan, meglepően nagy népszerűségnek örvend a Föld számtalan népének folklórjában, mondakörében. Ezért mindenekelőtt e fogalom jelentésére és jelentőségére próbálok rávilágítani a dolgozat első alcíme alatt. Egyszersmint, a meghatározás során említésre kerül néhány népcsoport és azok sajátos özönvízelbeszélése, vagy legendájukban őrzött özönvízmotívumok. Noha ezek nem közeli rokonai a dolgozatban alaposabban tárgyalt történeteknek, hogy néhol részletekbe menő hasonlóságok is felfedezhetők, esetenként olyan embercsoportok esetében is, melyeket eddig áthidalhatatlannak vélt távolságok választottak el egymástól. E jelenség okáról és lehetséges következtetéseiről is esik pár szó. A bibliai történet elemzése során is megemlítek néhány olyan idegen mítosz, melynek valamelyik eleme párhuzamos a Noé elbeszélésével.

Dolgozatom nőalakjainak sokfélesége nem társadalmi helyzetükben rejlik. Nem is abban, hogy függetlenek, vagy társadalmilag elismertek voltak-e, hanem abban, hogy milyen helyet foglalt el Isten az ő életükben. S ezzel meg is fogalmaztam dolgozatom mondanivalóját és célját.

A téma nagyságára való tekintettel a dolgozatban csak a protestáns homiletikai irányzatokat vizsgáljuk, különös tekintettel a református és evangélikus irányzatokra. Ezt a választást azzal indoklom, hogy ugyanabban a korban élünk, a lelkészek és a hívek ugyanazokkal a problémákkal szembesülnek, és ha eltekintünk az elvi és tartalmi eltéréseitől, akkor úgy gondolom, hogy sokat tanulhatunk a szakmai kérdésekben nálunk sokkal előbbre járó protestáns hittestvéreinktől.

Dolgozatomban leginkább az analitikus módszert alkalmazom. Elemezve állításokat igyekszek levonni olyan következtetéseket, melyek hasznosak az olvasónak. A negyedik század egyik nagy alakját, Nazianzoszi Gergelyt nyíltan vitába engedem az arianizmussal, valamint Apollinarisszal.

Dolgozatom tárgya Szent-Iványi Sándor lelkész, író és politikus életének bemutatása. Célom annak a Szent-Iványi Sándornak az életét végigkövetni, aki a prófétai és papi hivatásról így vall: „Próféták nélkül nem tisztulnak az eszmék, de papok nélkül, Clarkok nélkül az eszmék nem válnának soha életadó erővé az egyszerűbb lelkű milliók számára. Áldott legyen a mindenható Isten, ki prófétákat és papokat, lelki csillagjárókat és megértő barátokat küld az ő gyermekeinek! Joggal állíthatjuk, hogy Szent-Iványi Sándor egy időben volt mindkettő. Hiszen nemcsak álmodozott, terveket szőtt, elméleteket gyártott, hanem azokat gyakorlatban próbálta megvalósítani. Maga volt a gondolatok kiötlője, de egyben a megvalósítója is.

A görgényi egyházmegye 18. századi képe megegyezik a középkori Ózdi főesperesség határaival, azaz Torda és Kolozs vármegyék felső részén található gyülekezetek tartoztak ide.

A Júdás evangéliuma megjelenését olyan szenzációs visszhangok övezték, melyek azt sugalták, hogy a megtalált evangélium, amely minden bizonnyal azonosítható azzal az irattal, amit Irenaeus Kr. u. 180 körül említett, hitelesebb beszámolót nyújt a történeti Jézus és Júdás kapcsolatáról, mint a Szentírásban található evangéliumok: Júdás valójában nem áruló. Továbbá olyan hangok is felszólaltak, amelyek azt sugalták, hogy a Tchacos – kódex Júdás evangéliuma olyan jelentőséggel bír, amely arra kényszeríti a keresztyén egyházakat, hogy a kétezer éven keresztül elmarasztalt Iskarióti Júdás alakját és szerepét átértelmezze.

A református hit gyakorlásához az ének elválaszthatatlanul hozzátartozik. A gyülekezet részben éppen az énekléssel kapcsolódik bele az Isten tiszteletébe. Mivel a mai gyülekezeti éneklést nem lehet önmagában, a Szentírás, a történelem, a reformátorok véleménye nélkül szemlélni és kritikusan értékelni, szükségét érzem visszatérni az alapokhoz, hogy onnan elindulva, tapasztalatot szerezve jobb rálátás nyíljék a mai helyzetre. Jóllehet a 16. században a felekezeti határok nem voltak élesen elkülönülve, dolgozatomban csak a református gyülekezeti énekléssel foglalkozom. A más felekezetek éneklésére csak annyiban térek ki, amennyiben az befolyásolja a református éneklést.

Jézus igehirdetései után nem olvasunk az evangéliumokban olyan szám szerinti növekedésről, mint például az ApCsel 2:41-ben. Jézus igehirdetésére való válaszként inkább a hallgatóságban megindult, csodálkozással összekötött döntési folyamatról olvasunk: „Amikor elvégezte Jézus e beszédeket, álmélkodik vala a sokaság az ő tanításán: mert úgy tanítja vala őket, mint akinek hatalma van és nem úgy, mint az írástudóik.” (Mt 5:28-29) Mi válthatta ki ezt a reakciót? Mi lehetett az a bizonyos hatalom mellyel Jézus igehirdetésében fellépett? Miért számított annyira egyedinek Jézus igehirdetése az adott korban? Ezekre a kérdésekre igyekszem e jelen tanulmányban válaszokat keresni.

Dolgozatomban ízelítőt szeretnék nyújtani a homiletikának erről a számunka oly távolinak tűnő, de sok újdonságot, érdekességet és a magyar unitárius homiletikával számos hasonlóságot tartalmazó oldaláról. A négy nagy fejezet során röviden ismertetni szeretném az amerikai unitárius univerzalista vallás és ezen belül a XX. századi amerikai unitárius homiletika történetét, egy ismertetőt szeretnék nyújtani az ehhez fűződő unitárius istentisztelet részeiről, formáiról, valamint elméletéről és dolgozatom központi elemeként meg szeretném ismertetni az óceánon túli prédikációírás és –mondás rejtelmeit. Végül, mivel, ahogy látni fogja a kedves olvasó a homiletikát nem lehet elválasztani a liturgikától, dolgozatomba liturgikai elemeket is beépítettem, ezekkel próbálva egy világosabb képet nyújtani arról, hogy mi képezi az amerikai unitárius vallás alapját.

Dolgozatomban a mai társadalom legjobban veszélyeztetett intézményével, a családdal foglalkozom, és megpróbálok megoldásokat keresni a család életében történő változások negatív következményeire. A család emberi közösség, a társadalmi együttélés alapsejtje, legkisebb egysége, a társadalom fejlődésének függvénye, a rokonok kapcsolatának történelmileg változó formája, amely változásában követi a társadalmi viszonyok alakulását.

Dolgozatomban első részében ismertetni fogom Kálvin életrajzát. Az életrajz ismertetése után rátérek első genfi szolgálatára, végül pedig bemutatásra kerül az a mű, amellyel Kálvin beírta nevét a történelembe.

Az 1732. november 12-e és 1735. január 28-a által közrezárt időintervallum a Marosi Egyházmegye vizitációs feljegyzéseiben egy új, ismeretlen világ nyílik meg az olvasó előtt. Az esperesi vizitációk különleges és izgalmakkal teli világába engednek betekintést és rajtuk keresztül az egyházmegye minden egyházközségének az életébe is bepillanthatnak az olvasók.

A bibliodráma a vallásóra egyik módszere lehet annak érdekében, hogy a diákok könnyebben értsék meg a tananyagot, hogy a gyerekek ne monoton módon, nehézkesen tanuljanak meg bizonyos történeteket, hanem könnyedén, szórakoztatóan, és eredményesen.

Célom ezzel a munkával az, hogy egy kicsit mélyebbre ásva belátást nyerjünk Bethlen Kata életébe. A különböző fejezetek rávilágítanak Bethlen Kata korára, életére, munkásságára, irodalmi tevékenységére és személyére is.

Dolgozatomban az ószövetségi pesaḥ ünnep Misnában, és ezen belül a Pesaḥîm traktátusban való megjelenését vizsgálom. Mint minden hagyomány, a pesaḥ is alkalmazkodott a történelem bizonyos helyzeteihez. Jó példa erre, hogy az újszövetségi tudósításokban ezt az ünnepet már bor fogyasztásával tartják meg, amiről a korai Exod 12-ben még nem olvasunk. A változtatások milyenségére a Misna, és ezen belül a Pesaḥîm traktátus is rámutat. Mivel eddig magyar nyelven nem jelent meg ez a traktátos, ezért itt teszem közzé ennek magyar fordítását is. Ezáltal a magyar olvasó jobban megértheti a Misna bölcseinek a pesaḥ ünnepére vonatkozó tanításait. A fordításban a Mishnah, ed. Romm, Vilna 1913-as kiadás Torat Emet 357 által pontozott szövegét használtam. Önellenőrzés szempontjából dr. Joshua Kulp: Mishnah Yomit angol fordítása megfelelőnek bizonyult. A Misna tanítását egybevetem az ószövetségi-, újszövetségi kanonikus iratok, illetve biblián kívüli szövegek tanításaival.

Szakdolgozatom témája a Marosi Református Egyházmegye 1811-es vizitációs jegyzőkönyvének átírása és annak feldolgozása. Az dolgozat első része bemutatja a marosi egyházmegye történelmét, annak fejlődését és az esperesi vizitáció hatáskörét. A dolgozat második része, az 1811-es marosi egyházmegyéről szól, pontosabban a jegyzőkönyvből nyert adatokat dolgoztam fel. Itt külön fejezetben emelem ki a fegyelmi ügyeket és a vagyonnal kapcsolatos adatokat.

Dolgozatomban a Sepsi Református Egyházmegye temetési szertartásainak paraliturgikus elemeivel foglalkozom. Ez azt jelenti, hogy elsősorban azokat a szokásokat, gyakorlatokat gyűjtöm és elemzem, amelyek nem tartoznak a temetési liturgiához, de egy közösség gyakorolja azokat a temetés előtt, alatt vagy után. Dolgozatom során válaszokat keresek különféle elméleti kérdésekre a temetéssel kapcsolatosan. Érdekel a temetés istentiszteleti jellege, a temetési szertartás történelmi alakulása, valamint szeretetszolgálati jellege. Választ keresek arra, hogy melyek is pontosan a paraliturgikus elemek és miért fontosak. Mindezek fényében elemezem a gyülekezetekben gyűjtött adatokat. Válasz keresek arra, hogy milyen összefüggés van a paraliturgikus elemek és a lelkigondozás, a közösség formálása és a halálhoz való helyes viszonyulás között. Végül az igehirdetés fontosságát vizsgálom meg.

Dolgozatomban megvizsgálom a protestáns egyházak homoszexualitással kapcsolatos állásfoglalásait. Ez azért is érdekes, mert különböző egyházak eltérően viszonyulnak a kérdéshez. Mi alapján állítja az egyik, hogy a homoszexualitás bűn, és mi alapján mondja a másik, hogy nem az? A célom az volt, hogy körüljárjam és ismertessem a legismertebb érveket, és az azokra adott ellenérveket is. A kutatásban hosszú évek óta homoszexuális fiatalokkal foglalkozó lelkigondozó, homoszexualitásból gyógyulni vágyókkal foglalkozó pszichoterapeuta, meleg teológus professzorok és mások könyveiből, tanulmányaiból inspirálódtam, akik könyveikhez saját tapasztalataikat, páciensük tapasztalatait és bizonyságtételeit és társadalomkutatási eredményeket is felhasználtak. Dolgozatomból kiderült, hogy a kérdés korántsem olyan egyértelmű és nem is olyan egyszerű, mint első látásra tűnik.

A dolgozatom témája a Marosi Református Egyházmegye 1827-es jegyzőkönyvének átírása és elemzése. A cél a jegyzőkönyvek tartalmi elemzése volt. Ehhez elengedhetetlen a Marosi egyházmegye múltjának és 19. század eleji állapotának, a vizitáció intézménytörténetének, illetve a reformkor erdélyi (református és nemcsak) egyházi helyzetének az ismerete. A fenti témákkal a dolgozat egy-egy alfejezete foglalkozik. A jegyzőkönyvek szövegét három téma köré csoportosítva dolgoztam fel a vizitáció intézményének három jellemzője szerint: 1. adminisztratív, 2. fegyelmi, 3. gazdasági főhatóság. Adminisztratív hatóságként elsősorban az egyházközségek tisztségviselőinek megválasztása, illetve kinevezése, valamint az anya- és leányegyházközségek kapcsolatát illetően intézkedett. Fegyelmi hatóságként odafigyelt mind az egyházi szolgák, mind a gyülekezeti tagok erkölcsi életére.

A református episztemológia egy olyan filozófiai megközelítés, mely szilárd teológiai alapokra épül. Fő jellemzője, hogy nem köti a keresztyén meggyőződés igazolt, racionális vagy garantált voltát bizonyítékok vagy érvek meglétéhez, hanem azt megfelelően alapvetőnek tekinti – tehát olyannak, amely mondhatni önmagában meg tudja állni a helyét. Alvin Plantinga nevét nehéz lenne ebben a tekintetben kikerülni, hisz több munkája mellett a Warranted Christian Belief c. könyve e megközelítés egyik legbővebb bemutatása. Dolgozatom három egységből épül fel. Az elsőben bemutatom röviden Alvin Plantinga munkásságát, a szerző által használt episztemológiai fogalmakat, valamint a keresztyén meggyőződés egyik lehetséges megdöntőjét. A dolgozat második fejezetében a plantingai Aquinói/Kálvin-modellt és kibővített Aquinói/Kálvin-modellt ismertetem. Megláthatjuk, hogy az előbbi esetében a teista, és utóbbiban a keresztyén meggyőződés milyen módon tekinthető garantáltnak.