Repozitórium index

Az úttörőnek számító hálózatelméleti szakkönyvek alapvetően a reáltudományok eszköztárával közelítenek a hálózatok kérdéséhez, és pontosan dokumentált adathalmazokat vizsgálnak. Mégis az első mesterséges hálózatok között említik a Pál apostol hálózatépítő munkája nyomán létrejött keresztyén egyházat – annak ellenére, hogy az egyház lényegének töredéke számszerűsíthető. A hálózatkutatók által felismert szabályszerűségeket a tudomány és társadalmi élet számtalan területen hasznosítják. Ha az egyház hálózat volta ilyen evidencia a tudósok szerint, akkor érdemes megvizsgálnunk, hogy a hálózatkutatók által felhalmozott tudás hogyan tudna hasznosulni az egyházban.

A posztmodern önmeghatározásának negatív előjele van. A modernséggel szemben, a modern eszmék tagadásaként, a modern „zsákutcáira” való reakcióként határozza meg önmagát. A posztmodern ember tagadja a modern világ eszméinek érvényességét, szkeptikusan tekint az egyetemes és abszolút igazságokra. Ezen szellemiség kétségtelenül jelen van egyházunk életében. Az értékek viszonylagossága, a vallási pluralizmus nem kerülte el a mai egyháztagokat. A tanulmány során arra a kérdésre keresem a választ, hogy a 20. században mártírhalált halt német teológus egyháztana kiállta-e annyira az idő próbáját, hogy kapaszkodókat nyújtson a posztmodern világban élő egyház számára.

Stanley Hauerwas (szül. 1940) Amerikai Egyesült Államokbeli kortárs teológus. Ekkléziológiáját meghatározza a civil vallás kritikája, a keresztyén kultúra hanyatlásának tudomásul vétele. Mára az egyház és a világi hatalom összefonódása miatt az evangéliumból sok minden elveszett. Az egyháznak nem kell a világi hatalmat keresnie, hogy megváltoztassa a világot, mert már önmagában is egy politikai közösség.

Az átmenetiség korában élő egyház megkerülhetetlen feladata, hogy állást foglaljon az értékorientáció új irányait illetően. Tanulmányunkban ezeknek a folyamatoknak a bemutatására törekszünk. Victor Turner brit antropológus ’társadalmi dráma’ elmélete és azon belül a rituálé, liminalitás (küszöblét) és communitas fogalmai sok szempontból találó leírása lehet azoknak a társadalmi jelenségeknek, amelyek az egyháztársadalmat is jellemzik. Ebben az értelmezési keretben az egyház teológiai és intézményes önreflexiójára fókuszálunk a jelenkor árnyaltabb megértésére törekedve.

„Minél jobban érzi magát valamely földi egyház a világban, annál nagyobb a veszedelem, amely fenyegeti, mert ez azt jelenti, hogy elszakadóban van láthatatlan életfeltételeitől, láthatatlan alapjától. Az önmagában álló és az önmagában élő egyház hamarosan a hitnek és az evangéliumnak álpótlékává válik és hamarosan oda húzódik a polgári jóllét közelébe s a Kijelentéstől elszakadva. Szociális, vagy nemzeti hasznossági egyletté válik. Mindezekből egészen világos, hogy bármely látható egyház a láthatatlan egyház nélkül lehet nagyszerű szervezet, de nem egyház. [...] Amelyik egyház földi hatalommal és eszközökkel, emberi találékonysággal és megalkuvásokkal az Új-Jeruzsálemet, Isten országát megvalósíthatónak véli, annak az egyháznak nincs szüksége az isteni kegyelemre, vagy ha igen, akkor azt egyszer s mindenkorra birtokba vette és emberi-papi adminisztráció alatt tartja.

Kolozsvár az erdélyi reformáció központjának tekinthető, s a legnagyobb magyar reformátor, Dávid Ferenc egyben az erdélyi reformátusok és az unitáriusok első püspökeként írta be nevét a vallástörténetbe. Ő ugyan fogságban, Déva várában hunyt el (†1579), de unitárius utódai mind Kolozsvárt székeltek, s itt is jutottak sírhoz a Házsongárdi temetőben. Sokuknak a síremléke fennmaradt, másoknak legalább lemásolták a feliratát. A református egyházban kialakult az a szokásjog, hogy a megválasztott püspök ott lakott és szolgált tovább, ahol a püspökké választás érte. Így rendszerint ott is került a sírba. Ezért aztán számos helyen tértek nyugovóra: Magyarigenben, Gyulafehérvárt, Nagyenyeden, Désen, Marosvásárhelyen. Az utóbbi város református temetőjében öten is pihenhetnek, de csak három püspöksírt tartanak nyilván1 és öveznek kegyelettel: Antal János (†1854), Bodola Sámuel (†1866), Csiha Kálmán (†2007).

A COVID-19 világjárvány jelentős változást okozott az egyházak és helyi gyülekezeteik életében. A magyar nyelvű egyházak tapasztalatai is a nemzetközi trendekbe illeszkednek. A missziói ekkléziológiában jelenleg folyamatban lévő paradigmaváltozás komplexebbé vált. A pandémia felerősített néhány, már korábban indult változást, ugyanakkor új jelenségeket is kiváltott. Jelen tanulmány ezeket a változásokat ismerteti, és azzal a céllal tesz javaslatot egyházaink megerősítésének módjára, hogy azok a jelen helyzetben is hatásokat legyenek a küldetésük betöltésében.

Az egyházi közbeszédben hosszú ideig vita tárgyát képezte, és talán még ma is az, hogy milyen volt Nagy Gyula volt református püspök jelleme. Sokan mondták róla, hogy már jóval püspökké választása előtt behódolt a román titkosszolgálatnak, és végül ez emelte a püspöki tisztségbe, jutalomként besúgói szolgálataiért. Talán éppen ezért tartották többen gyenge embernek, tehát olyan püspöknek, aki a kötelező mértéket is meghaladva szolgálta ki a kommunista államhatalmat. Mások pedig azt emlegették, hogy a mérhetetlen hataloméhség hajtotta őt a Titkosszolgálattal való összefogásra, éspedig azért, hogy a püspöki székbe kerülhessen. Vannak, igaz kevesen, akik menteni próbálják, és azt hozzák fel védelmére, hogy a sűrű bebörtönzések után nem volt tanácsos ujjat húzni az agresszív és brutális kommunista hatalommal, és az egyház túlélése szempontjából sokkal előnyösebb volt reálpolitikát folytatni.

The right man on the right place – megfelelő embert a megfelelő helyre – tartja az angol mondás. Nyilván arról van szó, hogy egy közösségben az a kívánatos állapot, hogy ember és hivatal (hivatás) egymásra találnak. Sajnos gyakori eset, hogy ez nem így történik: vagy nem találunk megfelelő embert egy bizonyos hivatal betöltésére, s a nincs emberem (Jn 5,7) ilyen értelemben is fájóan igaz lehet; vagy pedig olyan kegyelmi ajándékokkal bőven felruházott emberrel találkozunk, aki nem kerül olyan helyre, amely megfelelne tudásának, tehetségének, adottságainak.

Vortrag, gehalten am 16. Oktober 2018 in Szováta, im jährlichen Konvent des Pfarrvereins der Siebenbürgisch-Reformierten Landeskirche. In der ersten Hälfte des Aufsatzes gibt der Verfasser je eine globale und eine lokale Lagebeschreibung. Der heutigen globalen Selbstgefährdung der Menschheit (einem Auswuchs des „westlichen“ Geistes) wird eine nicht minder sichtbare, aber jene zerstörerische Kraft weit übertreffende andere globale Macht entgegengestellt: die umfassende Macht des Geistes Gottes, repräsentiert durch die Gemeinschaft der Geheiligten, aber präsent nicht nur in der Kirche. Die lokale Lagebeschreibung präsentiert die siebenbürgische reformierte Kirche als Minderheitenkirche, als Kirche an der Grenze von Ost und West und als Volkskirche, mit den spezifischen Aufgaben, die aus diesen drei Charakteristika abzuleiten sind.

Csalódást fogok okozni, ha azt képzelik, hogy én borúlátó ember vagyok. Egész életem és szolgálatom arról szólt, hogy dacolva a statisztikák negatív adataival, teljesen pozitív életképet, Erdély- és magyarságképet hirdettem, amelyet most szeretnék elétekbe is tárni.

A jövőkép, amelynek egypár vonását a jelen előterjesztésben meghúzzuk, nem csupán a jelenlegi egyházkormányzat ügye, hanem mindannyiunké. Az egész lelkipásztori társadalomnak Isten előtti felelősséggel kell gondolkoznia megoldandó kérdéseinkről. Érdekeltté akarunk tenni mindenkit, mindenkitől várjuk, hogy megtegye észrevételeit, akár kritikusan is, és azt is, hogy itt meg nem fogalmazott elképzeléssel tegye teljesebbé azt, amit előtárunk. Erdélyi anyaszentegyházunk életében több területen is mutatkoznak a válság jelei, amelyek arra köteleznek, hogy keressük a megújulás lehetőségét. Bibliai, dogmatikai, ekléziológiai és ekléziasztikai alapokról kiindulva vetjük fel kérdéseinket a mindenkori egyházkormányzati testületeknek, azok tagjainak, a lelkipásztoroknak, de református egyházunk minden, az egyház jövőjéről gondoskodni akaró tagjának.

Egyházunk lelki és szervezetbeli újjászületésének érdekében jogos mindenkor, sőt kötelesség a régi elavult rendet felforgatni és ujjal cserélni fel. S ha megtették ezt már kivétel nélkül a világ összes kálvinista egyházai, miért vonnánk ki annak megtétele alól magunkat éppen mi, romániai magyar reformátusok, holott ez nálunk fajunk és egyházunk legfontosabb életkérdése.