ifjúság-pásztoráció

„Mint a hős kezében a nyilak, olyanok a serdülő ifjak...”

Dolgozatom témája az ifjúsági munka hatékonysága és akadályai a zilahi és szilágysomlyói református egyházmegyék gyülekezeteiben. A kutatásom során először megvizsgáltam a serdülő- és fiatalkorúakat fejlődéslélektani, csoportdinamikai, társadalmi és ekkléziológiai szempontból, hogy teljesebb képet alkossak a szóban forgó korosztállyal kapcsolatban. Ezt követően a zilahi és a szilágysomlyói egyházmegyék lelkipásztorai által kitöltött kérdőívek eredményeit dolgoztam fel, és következtetéseket vontam le.

Ifjúsági korszakváltás az erdélyi unitárius egyházban

Szakdolgozatom témájaként az ifjúsági korszakváltás témakörét választottam, és egyben arra vállalkoztam, hogy ezt az ifjúságszociológiai fogalmat és annak tartalmát megpróbálom minél közelebb hozni az Erdélyi Unitárius Egyházhoz. Teszem ezt azért, mert megérzésem szerint az egyház ifjúsági munkájának stratégiájában némi váltásnak kell megtörténnie. Ez pedig csak úgy valósulhat meg, ha megfelelő, tudományos alapokon nyugszik.

Ifjúsági szubkultúrák jelenléte, egyházi megértése és hasznosítása

Dolgozatunkban az ifjúsági szubkultúrákat vizsgáljuk, célunk pedig ezek ismertetése, valamint egyházi hasznosíthatóságának megfogalmazása. A dolgozat első felében az egyház szolgálatába állított szociológiát szólaltatjuk meg, és a kultúra fogalmát igyekszünk meghatározni, hiszen ez az alapja mindennek. Ezek után megvizsgáljuk a szubkultúrát, mint életformát a maga általános értelmében, és ebben a részben egyelőre nem térünk ki az ifjúsági szubkultúrák sajátosságaira.

A "mai" fiatalok lelkigondozása

A dolgozat célja elsősorban az, hogy tudatosítsuk, fontos megismernünk társadalmunk tagjait. Elengedhetetlen a lelkészi munka elvégzéséhez, hogy ismereteket gyűjtsünk a mellettünk dolgozókról. Könnyebben megérthetjük gyülekezetünk tagjainak magatartásmódját, ha ismereteink vannak azokról az alapvető személyiségi formákról, melyek bizonyos korcsoportokat jellemeznek. Különböző generációk vesznek minket körül, akiknek életszemlélete eltérő. Ezeknek a különbségeknek következtében sokszor elhamarkodottan ítélkezünk, értetlenkedve figyeljük mindennapi életüket.

Az apa nélkül felnövő fiatalok lelkigondozása

A dolgozatban a kontextuális lelkigondozás módszereit alkalmazva mutatjuk be, hogy lehet segítséget nyújtani az apa nélkül fel növekvő fiataloknak. Ahhoz, hogy az egyén fejlődjön és kibontakozhasson az élete szüksége van mind az édesanyja, mind az édesapja jelenlétére. A statisztikák azt mutatják, hogy sok házasság válással ér véget és ez maga után vonhatja a törés az apa és gyermeke kapcsolatában. Az apanélküliség másik aspektusát is megvizsgáljuk, amikor az édesapa meghal.

A konfirmáció pásztorálpszichológiai és didaktikai vonatkozásai

A vallásoktatás minden pedagógus és lelkész életében kihívás, de egyben lehetőség is. Kihívás, mert a mai világban nem könnyű megszólítani a fiatalokat, ezért meg kell találni a megfelelő módszert ennek elérése érdekében, ami nagymértékben függ a valláserkölcsi nevelő jellemétől. Lehetőség, mert minden fiatalban ott van az isteni szikra, melyet születésünk pillanatában kaptunk ajándékként és amelyet kamatoztatni kell. Úgy gondolom, hogy a konfirmációi felkészítésben nem csak a gyakorlati munkának van fontos szerepe, hanem az elméleti tudást is fontos elsajátítani.

Párkapcsolati nehézségek és a pár lelkigondozása

Isten az embert úgy teremtette, hogy párkapcsolatban éljen. A házasság az ember számára azt az alapot nyújtja, amelyet a föld biztosít a növény számára. Abban tud természetéből fakadóan igazán növekedni és kibontakozni. Istentől kapott felelősségünk alól nem szabad kibújnunk, nem várhatjuk el másoktól, hogy megtegyék azt, ami nekünk kényelmetlen helyzeteket jelent. Felelősséggel tartozunk azokért a gyermekekért, akiket Isten mireánk – és nem másra – bízott.