Recenzió, kritika
Református imádságoskönyv
„Nagy gyötrelem, ha valaki Istennel akar beszélni, de nem tud, ha Isten előtt némaságra ítéltetett, ha érzi, hogy minden kiáltása saját énjében visszhangzik csupán, hogy szíve és szája fonák nyelvét nem akarja meghallani az Isten. Ilyen szükségünkben embereket keresünk, akik segítségünkre siethetnek – olyanokat, akik tudnak valamit az imádságról.” (Bonhoeffer)
Pap Gábor könyvének olvasása után
A könyvben megjelent tanulmányok jó része előbbi tanulmányok folytatása. Mivel a szerzőtől egyebet nem olvastam, teljes értékű, átfogó bírálatot felelősséggel nem mondhatok, de bizonyos vonatkozásokban határozott véleményem alakult ki. Ezt próbálom most összefoglalni.
Fordított peregrináció
Recenzió: Jan-Andrea Bernhard: Rosius à Porta (1734– 1806): Ein Leben im Spannungsfeld von Orthodoxie, Aufklärung und Pietismus című könyvéhez.
Geréb Zsolt: A Thesszalonikabeliekhez írott levelek magyarázata
Amint a cím alapján már sejthető, Geréb Zsolt jelen munkájában arra törekszik, hogy a két thesszalonikai levél tanítását egyetlen egységbe fogva, igei üzenetként tárja azt az olvasó elé.