szórvány

Törekvések a szórványgondozás munkájára

A keresztyén egyházat a maga történetében vizsgálva, a jelenlegi egyházi mozgalmaknak olyan formáira találhatunk, amelyek a mának útmutatásul, bíztatásúl, erősítésül — tanulságul szolgálhatnak. A szórványgondozás munkáját a maga történetében vizsgálva, a puszta tudományos érdek helyett és mellett, — hiszen erre a jelen dolgozat nem is vállalkozhatik — ez a szempont vezetett.

Szórványpásztoráció

Az erdélyi egyházaink végváraiban, a református szórványokban a pásztoráció szerepe még nagyobb jelentőségre jut. Ezeken a pontokon vagy már, vagy még nincsenek meg azok a külső keretek, amelyek Krisztus egyházának kicsi közösségeit összefognák, aszerint, amint pusztuló, vagy épülőfélben levő szórvanyról van sző A „desolata ecclesiákban“ az örökölt keretek inkább jelentik keserű és lehangoló emlékek sorát, mintsem összetartó erőt.

Vallástanítás a szórványokban

A szórványban élő ref. vallású gyermekekről van szó. Ereknek református Intünk szerinti nevelése, tanítása és konfirmálása az ismert missziói parancsból következik. Egyházunk ezt a parancsot megértette, noha nem teljesíti mindenütt. Ennek különféle akadályai vannak, amikről alább bővebben lesz szó. De amennyiben — a külső és belső akadályok ellenére — egyházunkban valahol komolyan veszik a világiak és lelkipásztorok e tevékenységet, ott a missziói parancs miatt veszik komolyan.

A szórványgondozás mint nevelés és tanítás

Az igehirdetés sajátos feladatai a szórványgyülekezetben

Legelőször azt kell ennél a kérdésnél megállapítani, hogy az Ige és az igehirdetés nem változhat gyülekezetek, érdekek és viszonyok szerint. Az Ige egy, akárhol és akármilyen helyen prédikálják, mindig ugyanazt mondja s nincs alávetve annak, hogy milyen ismeretkörű, érdeklődésű vagy gondolkozású emberek hallgatják. Az igehirdetés is egy, vagyis nem alkalmazhatja a maga mondanivalóját az emberekhez, azok külső körülményeihez. A kérdés most az: vajjon a gyülekezet milyensége, meghatározottságai, nem határozzák-e meg mégis az igehirdetést?