Balassi János és Sulyok György levele Paul Eberhez
A Paul Eber életművét tárgyaló tanulmánykötetre és benne a gothai Forschungsbibliothek állományában található levelezésének leírására a wittenbergi magyar coetusra vonatkozó kutatásaim közben bukkantam rá. Korábban Egri Lukács ismeretlen levelét már közöltem ebből az anyagból. A címzett, Paul Eber (Kitzingen, 1511. november 8. – Wittenberg, 1569. december 10.) ebben az időben teológiaprofesszor, a városi templom első lelkésze és Szászország szuperintendense volt, s Melanchthont követve elsősorban közvetítő szerepet próbált betölteni az orthodox lutheránusok és a kriptokálvinisták között.