újszövetségi kommentár

Kommentár a Filippi levélhez

A Filippiekhez írt levél tömör, mégis teológiailag gazdag írás, amelynek középpontjában az öröm, a hála és az evangélium szolgálatában való kitartás áll. Pál Krisztus önkéntes megalázkodását és felmagasztalását (Fil 2,6–11) mutatja be az evangélium lényegeként, mint amely a keresztény élet alapja és bizonyos mértékig annak mintája. A szenvedés, az egység és az erkölcsi magatartás témáit érintve arra buzdítja a gyülekezetet, hogy maradjon szilárdan a hitben, és éljen örömteli bizalommal Istenben.

Péter első levelének magyarázata

Az ún. katolikus (közönséges) levelek között számon tartott újszövetségi irat szoros kapcsolatot mutat Pál apostol, illetve a páli iskola hitbeli szemléletével. Ezért esett választásom a Kolossei és az Efézusi episztolák után e levél szövegének kifejtésére. Munka közben ismertem fel, hogy a Péter apostol neve alatt ismert irat nemcsak a páli hagyományt, hanem a szinoptikus evangéliumok tradícióját is képviseli. Az újabb kutatás szerint a levél az ún. péteri iskola körében született Rómában az első század végén.

Az Efézusiakhoz írt levél magyarázata

Az Efézusi levél kutatásának mai irodalma igen gazdag. Ezt az új exegetikai termést szándékoztam összefoglalni és alkalmazni a magyar olvasók számára. Az Efézusi levél az ún. páli iskola tanítását képviseli, amely azzal a szándékkal foglalja össze Pál apostol hagyatékát, hogy azt egy új egyházi-gyülekezeti élethelyzetre alkalmazza. Mintaszerű az az eljárás, amellyel a következő kérdésekre válaszol: az egyház egysége, a gyülekezeti szolgálatok, a hívő ember harca a világi kísértésekkel, a keresztyének mindennapi élete a szűkebb és tágabb társadalmi egységekben.