Niceai hitvallás

Kένωσις és ὁμοούσιος

A niceai hitvallás normatív ereje az emberi lét határhelyzeteiben

A niceai hitvallás normatív ereje az emberi lét határhelyzeteiben abban áll, hogy Krisztus Atyával való egylényegűségét (homoousios) nem elvont metafizikai tételként, hanem a szenvedés, bűn, halál és istenhiány közepette megtapasztalható isteni jelenlét garanciájaként érti. A tanulmány Athanasius niceai–kalcedóni krisztológiájából, valamint a református recepció (különösen Kálvin) norma normans–norma normata megkülönböztetéséből kiindulva vizsgálja, miként válhat a homoousios a Fil 2,6–11 kenózishorizontjában az egyházi hit és gyakorlat normatív mércéjévé.

Van-e kapcsolat a Niceai hitvallás, Cézáreai Euszébiosz, az antijudaizmus és az antiszemitizmus között?

Ebben a tanulmányban a szerző Nicea, Nagy Konstantin és Euszébiosz szerepét vizsgálja az antijudaizmus szemszögéből, amely különbözik az antiszemitizmustól. Noha az egyháztörténészek gyakran élesen elhatárolják egymástól e két jelenséget, a szerző megkérdőjelezi, hogy a náci antiszemitizmust teljes mértékben el kellene választani a hagyományos keresztény antijudaizmustól. Az ilyen szétválasztás veszélye, hogy felmentheti az egyházakat a zsidók szenvedéseiben való közvetett vagy közvetlen felelősség alól.