Egyháztörténet

Ez a publikációs lista Adorjáni Zoltán közleményeit tartalmazza.

A carmina gratulatoria hebraica, vagyis a héber köszöntővers a reformáció megerősödése és egyben első megpróbáltatásai idejének, valamint a református felsőoktatás hazai kezdeti korszakának tiszavirág-életű irodalmi műfaja.

Az írás által megvalósított szolgálat ősidők óta ismert gyakorlat. A két világháború közötti időszakban addig soha nem látott méreteket öltött a kisebbségi sorba kényszerült magyarság körében az írni vágyás. Az 1919-től 1940. augusztus 30-ig terjedő időszakban Románia 69 helységében 1260 féle hírlap és folyóirat látott napvilágot, együttesen 1672 cím alatt, amelyek némelyike tiszavirág-életű volt, mások azonban hosszú távon is jó szolgálati eszköznek bizonyultak.

Wie die Hinterseite des Einbandes zeigt, hatte Köpeczi sein Stammbuch be-reits im Jahre 1771 angelegt, also während seiner Studienzeit an der friesischen Universität in Franeker, wo er am 18. Oktober 1770 als Student der Theologie ein-geschrieben worden war. Franeker war von Anfang an auch sein Reiseziel gewesen, als er im August 1770 seine Peregrinatio academica – vom siebenbürgi-schen Nagyenyed aus – angefangen hatte.

Tanulmányunkban olyan halálközeli megnyilvánulásokat vizsgálunk, amelyeknél az érintett emberek aránylag pozitívan állnak hozzá a halálhoz, ami megnyilvánul pl. a sírjaikra írt szövegekben is, amelyek amolyan élet-halál mottónak, hitvallásnak vagy akár posztmortális reménységnek is tekinthetők. Mivel a korai keresztyének olyan környezetben éltek, amelyben a görög–római kultúrát, vallásokat és társadalmat szó szerint testükön/bőrükön érezték, érdekes megfigyelni, mennyire hatott rájuk ez a valós „pogány” jelenség a halál küszöbén is.

Az elmúlt években az erdélyi református és unitárius gyökerű gyűjtemények-ben vizsgáltuk tizenöt, a 16. században élő protestáns teológus, ún. „reformátor” 1601 előtt megjelent, teológiai tárgyú munkáit. A possessorbejegyzések és széljegyzetek segítségével próbáltuk megállapítani, hogy a kötetek mikor kerültek Magyarországra, illetve hungarus-tulajdonos kezébe, azután kik adták-vették, olvasták, használták őket.

A lelkészi szolgálatot vállalók életének kiemelkedő eseménye a lelkésszé avatás vagy népegyházi kifejezéssel élve, a papszentelés. A protestáns egyházak szóhasználatában megmaradt ugyan a lelkész- vagy papszentelés kifejezés, de a római katolikus egyház gyakorlatával ellentétben ez nem szentség, hanem az egyház által gyakorolt szertartás, ritus ecclesiasticus. Ebben a tanulmányomban az unitárius paprendelés (ordináció) gyakorlatáról, illetve a lelkészi oklevél és eskü szövegének változásairól értekezem röviden.

Ez a tanulmány az első és a második világégés közötti korszak homiletikai kiadványaiból válogat, bemutatva néhány, az elméleti és a gyakorlati homiletika tárgyköréből származó alkotást. Ezek között van a lelkipásztorok számára készült szakkönyv, illetve a lelkészek által írt prédikációkat tartalmazó kiadvány is.

A Református Főkonzisztórium kérésére a kézdi egyházmegye is összeállította az 1780 és 17847 közötti időszak mesteri jövedelmeit. A konskripciót az előre megadott minta alapján latinul állították össze. Az iskolai felmérésekben első helyen az iskolába járó fiúk és lányok számát közlik, külön megjegyezve azt, ha volt a településen olyan gyermek, akit a tanító ingyen tanított.

Amikor 1968-ban a feleségemmel Romániába mentünk, az első másfél évben szinte egyetlen honfitársunkkal sem találkoztunk. Csak a hetvenes évek közepén vált szokássá, hogy ha az úton németalföldi jelzésű autó jött szembe, a fényszórónkat rávillantottuk vagy kézfelemeléssel köszöntünk egymásnak. De ha ugyanezt a kilencvenes években is így csináljuk, közveszélyt jelentettünk volna az utakon. Hiszen akkor folyamatosan csak köszöngethettünk volna egymásnak.