A 187. számú törvény 1999. december 9-én született meg, amelynek értelmében valamennyi Romániában élő fizikai személy lehetőséget kapott betekinteni a saját titkosszolgálati iratcsomójába. A törvény eredményeként hozták létre a CNSAS rövidítés alatt közismertté vált vizsgáló bizottságot a levéltári anyag kutatására.
Kálvin hatása Magyarországon és Erdélyben 1551 előtt. Kálvin nem kereste az aktív befolyás lehetőségét a magyarországi és az erdélyi reformáció terjedése érdekében. Magyarországon és Erdélyben mégis terjedtek a művei. Ebben nagy szerepet játszottak a magyar diákok, de hozzájárultak a baseli és strassburgi könyvnyomtatók is. A magyar diákok a reformációt még közösen átélhető történésnek érezték az 1540-es években, és Kálvin Institutiójának különböző kiadásait Melanchthon Loci communes című munkájával együtt olvasták.
Apáczai Csere János a 17. század sokoldalú tudós magyar pedagógusa. A régi magyar irodalom egyik nagy alakja, a presbiteriánus mozgalom legjelentősebb képviselője. Református tanár, teológiai, filozófiai és pedagógiai író. Apáczai életművében egységes rendszert alkot a korszak valamennyi korszerű szellemi irányzata: az enciklopédizmus, a puritanizmus és a kartezianizmus. Ezt látjuk főművében, a „Magyar enciklopédiá”-ban, ahol összefoglalta kora tudományos eredményeit anyanyelvén, magyarul.
„Aki nem Romániában szerkeszt lapot, annak valóban még csak megközelítőleg sem lehet fogalma arról, hogy mit csinál ma itt a cenzúra!” – írta Nagy Ferenc püspökhelyettes. A Református Szemle hasábjain immár két éve elkezdett1 sorozatunkban rámutattunk arra, hogy milyen indokok és célok álltak a román kormánynak a bécsi döntés után alkalmazott kisebbségpolitikája mögött.
„Minden református pap gyanús, aki csak él – érezte lelkipásztor seregünk, és csendesen, szótlanul tűrte a szidalmat, fenyegetést, támadást” – írja Nagy Ferenc 1943-ban. Jelen tanulmányunk célja bemutatni a dél-erdélyi (nem csak) református lelkészek elleni hatósági túlkapásokat. A lelkészek ebben az időben a magyar közösség exponált személyiségei voltak, némelyik településen szinte az egyetlen magyar értelmiséginek és vezetőnek számítottak.
Lőrinczi Ferenc az egykori Kolozsvár-felsővárosi református iskola igazgató-tanítója (1926– 1936 között), illetve az Erdélyi Református Egyházkerület népiskolai tanfelügyelője (1936–1940), majd Maros-Torda vármegye királyi tanfelügyelője volt. Az 1929–30-as iskolai évről szóló jelentése: „Az iskolai helyiség a régi. Fájdalom, az állami hatóság rendeletére sem tétetett ez idáig komoly lépés új iskolaépület emelésére.
A hagyatékot rábízzák egy gondnokra, aki azt kezeli, azért felelős. Nem csupán vigyáz az örökségre, hanem gondoskodik, hogy az örökösök ebből megéljenek. A magyar református egyház Kálvin örököseként határozza meg magát, s alig van a világon „kálvinistább” egyház, mint a miénk. Ilyen, és ilyennek kell maradnia. Ebben az évben, amikor Kálvin János születésének 500. évfordulójára emlékezünk, erről szólnak sok helyen, nálunk, Erdélyben is, a megemlékezések.
A cím arra kötelezne, hogy történetileg vizsgáljam Ravasz életpályáját 1882 és 1921 között. Úgy tudom, hogy majdnem egyszázados életútjának megírásával a történészek adósok. Én még arra sem vállalkozom, hogy ennek erdélyi szakaszát bemutassam, mert az egyháztörténeti asztalomon vannak ugyan forrásmunkák, de, ha asztal fölé hajolok, magamat dilettánsnak érzem.
Ravasz László a miénk, magyar reformátusoké, nem külön az erdélyieké és a magyarországiaké, hanem közös kincsünk, ahogyan egy magyar református egyház és egy magyar nemzet van.
A cím kötelez, hogy elméleti szinten taglaljam a kérdést és analitikusan bontsam ki a témát. Ezt várják tőlem mint tanártól, s ennek igyekszem is eleget tenni. Azonban manapság túl sok ilyen helyzetelemző előadás hangzik el, jelenik meg írásban, ami persze nem baj, csak akkor válik azzá, ha hiányzik belőlük az üzenet, ha nem késztetnek továbbgondolkozásra, vagy éppen erkölcsi cselekvésre.