Balázs Bajnai

Contributed content

2022

A Szentírásban található ördögűzési történetek igencsak megmozgatják az emberiség fantáziáját, mind a mai napig. A téma sok kérdést felvet, mint például a gyógyítások szerepét, akkori értelmezését, sőt az is kérdés, hogy hogyan vélekedjen a mai ember az ördögűzés témájáról. A dolgozatomban éppen ezért a számos hasonló evangéliumi történet közül egyet, a gadarai megszállott meggyógyításának történetét vizsgáltam meg Márk evangéliuma alapján, majd követtem annak recepcióját a pre-niceai óegyházi korszakban. Mai bibliakutatók az ézsaiási "új exodus" jeleit vélik felfedezni a történetben. Az óegyházban számos üdvtörténeti következményt vezettek le Jézus Krisztus efféle gyógyításaiból. A történetet analógiaként használták fel igehirdetésekben az ember esendőségére nézve Isten nélkül és az Isten hatalma alatt végbemenő élet közötti kontraszt kiemelésére. 

Az is kiderült, hogy a korai egyházban ördögűzői imádságformulákban is idézték ezeket a történeteket. A továbbiakban vizsgáltam egyházi és egyházon kívüli forrásokból, az ördögűzési történetek és gyakorlatok jelentőségét az óegyházi életre nézve. Ebből pedig körvonalazódott az a tény, hogy egyes térségekben dominált a szinoptikus-, más helyen pedig a jánosi értelmezésmód az ördögűzés kérdésében. De lényegében mindkét esetben a cél az volt, hogy az „ördögűzési imádsággal” az ember istenkapcsolata és teológiája helyreálljon. 

Ebből adódóan a mai kor embere számára is sikerült egy következtetést megfogalmazni az ördögűzési történetekre nézve: csakis Istennél van elég hatalom és kegyelem arra, hogy az ember megmeneküljön a „démonjaitól”, nehézségeitől és kísértéseitől, azoktól is, amelyek elsősorban nem tőle függenek. Az üzenet formája időközben változott, de mondanivalója ugyanaz: Istennek hatalma van minden belülről és kívülről érkező gonosz hatás fölött. Továbbá fontos, hogy megőrizzük a szinoptikus és jánosi magatartás közötti feszültséget mai keresztyén emberként is, amely segít helyesen látni helyzetünket a nehézségeinkben, ugyanakkor megóv bennünket a szélsőségektől is.

ThesisBA Szakdolgozat2022Supervisor: Papp György