Nagy Norbert Levente

Contributed content

2018

Ezen tanulmány azoknak a 16–17. századi református énekeknek a történetét vizsgálja, amelyek az újabb énekeskönyv-kiadásokból kimaradtak, de közben a nép nem hagyta feledésbe merülni, hanem továbbra is fenntartotta, megőrizte és különböző formákban átörökítette. A rövid történeti és fogalmi vizsgálódás után tanulmányom egy konkrét népi dallamot és annak elemzését mutatja be.

PublicationResearch article2018A reformáció öröksége

2017

A magyar ajkú református egyházak énekeskönyvei több változáson mentek keresztül. Az évszázadok folyamán az egymást követő új énekeskönyvek többnyire mindig megőriztek egy törzsanyagot az előző énekeskönyvből, de szükségszerűen sok, már addigra népszerűvé vált éneket ki kellet hagyjanak az éppen legújabb kiadásokból. A népzenekutatók és az egyházzenészek által feltárt érdekes jelenség azt mutatja, hogy azok a régi énekek, melyeket a gyülekezet megszeretett, nem merültek feledésbe attól, hogy kimaradtak a következő nemzedékek énekeskönyveiből. Kevéssé ismert és kutatott az a jelenség, mely szerint több már nem használt régi egyházi énekeskönyv néhány éneke megmaradt egy-egy település, kisebb közösség emlékezetében, és népdalként élt tovább. Leginkább az istenes és vallásos jellegű népdalok kategóriájában, illetve az egyházi ünnepkörökhöz (pl. betlehemezés, kántálás) és temetésekhez kapcsolódó népszokások körében találkozhatunk velük. Erről a jelenségről szól dr. Péter Éva egyik könyve is, amely dolgozatom irodalmának fontos forrásanyaga. Van ennek a jelenségnek egy másik változata is, amikor egy-egy egyházi, gyülekezeti éneknek párhuzamosan léteztek a nép ajkán különböző dallamvariánsai. Ebben a munkában inkább a második változatra esik a hangsúly.

ThesisMA Szakdolgozat2017Supervisor: Benkő Timea

2015

A Jézus korabeli kegyességi irányzatok eltérő írásértelmezése és eltérő életmódja sok viszályt eredményezett mind egymás közt, mind pedig a kor uralkodó nagyhatalmával, a Római Birodalommal szemben. Némelyek Istenre bízták sorsukat, és kivonultak a társadalomból. Mások a nagyhatalommal való megalkuvásban vagy épp az ellene való lázadásban látták a szabadságot. A politikai szemléletmód mellett ezek a csoportok a vallásos életben is eltérően vélekedtek és cselekedtek.

ThesisBA Szakdolgozat2015Supervisor: Adorjáni Zoltán