Székely Szabolcs

Contributed content

2014

Dolgozatom első fejezetében ismertetni fogom a falu és az egyházközség rövid történetét, amelyhez hozzácsatolom, a bacai egyházközség leányegyházaként számon tartott, csicsómihályfalvi egyházközség rövid történeti összefoglalóját. A falu történetének összefoglalás után, rátérek az egyházközség történek felvázolására, amelyet elsősorban a jegyzőkönyvek segítségével fogok megtenni. Az átláthatóság kedvéért, az egyházközség történetének felvázolásában külön fejezetben fogom ismertetni az egyházközség történetét az 1740-1899-es évek között, és az 1900-as évektől napjainkig. A fejezetek keretén belül, külön alfejezetekben fogok értekezni az egyházközségben zajló lelki, szellemi életről, és az adott időszakban uralkodó gazdasági helyzetről, aminek során, külön tárgyalom az egyházközség bevételei és kiadásait. Az egyházközségben zajló lelki, szellemi, illetve gazdasági élet ismertetése után, külön fejezetben értekezni fogok az egyházközség templomának történetéről is, majd az utolsó fejezetben ismertetni fogom az egyházközségben fennálló felekezeti iskola történtét a megalapítástól az 1922-ben kimondott bezárásig.

ThesisMA Szakdolgozat2014Supervisor: Kolumbán Vilmos József

2012

Dolgozatomban első részében ismertetni fogom Kálvin életrajzát. Az életrajz ismertetése után rátérek első genfi szolgálatára, végül pedig bemutatásra kerül az a mű, amellyel Kálvin beírta nevét a történelembe.

ThesisBA Szakdolgozat2012Supervisor: Kolumbán Vilmos József