Szombatfalvi Etelka

Contributed content

2021

2016-ban tartottam az első istentiszteletet szülőfalumban, Csókfalván. A következő héten meglepetten jutott tudomásomra, hogy egy padban ülő kislány lerajzolta az elmondott prédikációmat, ugyanakkor öt mondatban összefoglalta azt, leegyszerűsítve saját szókincse szerint. Ekkor értettem és tapasztaltam meg azt, hogy a beszéd során alkalmazott, megfogalmazott képek, kis történetek nagy üzenettel milyen mértékű hatást is képesek gyakorolni egy gyerek szellemi, lelki fejlődésére. Szakdolgozatomban a vallásos nevelés segédeszközeinek bemutatását és azoknak a gyermekek lélektani fejlődésére gyakorolt hatását igyekszem bemutatni, visszatekintve a múltra és elidőzve a jelenkori lehetőségek halmazában. Az évek folyamán számtalan ötlet, alkotás, technikai fejlesztés kapott teret és így számtalan segédeszköz terve vált valósággá. Mi maradt és mivel bővült a kínálat az oktatók örömére vagy éppen szorongására? A szakdolgozat írása folyamán könyvek, folyóiratok, internetes források álltak rendelkezésemre, s ezekből inspirálódva alkottam meg szakdolgozatomnak különböző fejezeteit.

ThesisBA Szakdolgozat2021Supervisor: Koppándi Botond Péter