Repository index

Az ókori Izráelben a téli esők hiányát nemcsak gazdasági válságként élték meg, hanem Isten figyelmeztetését is látták benne. Ezért minden esetben, amikor az esős évszak csapadék nélkül telt el, a bölcsek nyilvános böjtöt hirdettek. A Misna Ta'anit traktátusának 2. része részletesen foglalkozik azokkal a szertartásokkal, amelyeket a pátriárkának, a törvényszék elnökének, a papság és a gyülekezet tagjainak kellett bemutatniuk. A külső szertartáshoz, mint például a láda meghintése hamuval, hozzátartoztak a különböző áldásmondások, amelyek rámutattak a böjt tulajdonképpeni céljára, hogy tudniillik a szívnek kell visszatérnie a helyes útra. A böjti napok tehát a megtérés előfeltételeinek teljesítésére nyújtanak lehetőséget: a bűnök megvallására és a bűnök megbánására. A fejezetben szó esik azokról a napokról is, amelyeken kifejezetten tilos böjtölni és azokról a személyekről is, akik mentesek a szigorú értelemben vett böjt alól.

A feladat nem is olyan egyszerű: az elnevezések keverednek, sokszor még az sem bizonyos, hogy azonos elnevezés az adott szövegekben ugyanazt az állatot jelöli. Így hát nem árt – már az alapoknál – egy kis nyelvészkedés. Már az általános görög név is (ἡ γαλή) jelenthet menyétet és (erdei) nyestet egyaránt.

A tisztátalanság rabbinikus szabályozása igen összetett rendszer, ahhoz azon­ban, hogy az alább olvasható három fejezetet világosabban megérthessük, ha csak nagy vonalakban is, de el kell igazodnunk benne. A Tóra tisztaságról és tisztátalanságról szóló rendelkezései nem egészségügyi szabályozások, hanem kultikus előírások. Ha nem így volna, nehéz lenne értelmezni, hogy az olyanok esetében, amelyek poklosság, kiütések, menstruáció következményei, miért csak elmúlásuk után kell alkalmazni az eljárást, az olajjal vagy vérrel történő meghintést.

Az 1Pt 3,18–24 perikópa rengeteg gondot okozott és okoz ma is az exegétáknak. Ez a rövid szövegrész olyan témát érint, amely kijelentésében egyedi az Újszövetségben, tartalmában pedig rengeteg vallástörténeti, ószövetségi és intertestamentális vonatkozású gondolatot érint, és mindezek mellett még a kezdődő dogmafejlődés is fontos szerepet kap értelmezésében.

Ernst Käsemann Egy őskeresztyén keresztelési liturgia címmel írt komoly tanulmányt a Kol 1,15 skk-ről, 1 és ebben úgy értelmezte a perikópa Krisztus-himnuszát, mint amely feltételezhetően keresztelési liturgia lehetett, s ugyanakkor ehhez rendkívül érdekes vallástörténeti párhuzamokat sorakoztatott fel, illetve tárgyalt. Azonban a tanulmány végső következtetése nem is annyira a keresztelésre, mint inkább az óember megöldöklésének és az új ember felöltözésének folyamatára, s ezen belül arra a „hatalmi váltásra” irányult, amely azzal következik be, hogy a keresztelés eldönti a hívőkké lettek kapcsolatát a hatalmakkal, vagyis azt, hogy kiszabadulnak a hatalmak uralma alól. Természetesen ez is hozzátartozik perikópánk gondolatköréhez, de ez sokkal határozottabban és markánsabban foglalkozik a keresztelés tényével és hatásmechanizmusával. Ezért most főleg erre szeretném fordítani a figyelmet.

Az Újszövetség keresztelésről szóló szövegrészei igen sokszínűek, ennek ellenére lényegében két csoportba sorolhatjuk ezeket. Az egyik csoportba olyan szövegrészek tartoznak, amelyek a történeti Jézushoz kötődnek. Ezekkel értelemszerűen a történeti iratokban találkozunk elsősorban, s így egy bizonyos „történetiség” határozza meg őket. A történetiség szót azért tettem idézőjelek közé, mert az Újszövetség történeti anyagának írásba foglalása általában későbbi az inkább elméleti jellegű levélirodalom darabjainál, és ezekben természetesen a történésekhez, az eseményekhez kötődve fogalmaznak. Bár nyilvánvaló, hogy a történeti Jézus alakjának felidézését a már létező egyház hitvallása, tapasztalata és gyakorlata is befolyásolta, ez a történeti jelleg mégis erősebb a nem történeti Jézussal foglalkozó írásokénál, ahol a személyes hitvallás és a már részben kidolgozott elvek az elsőrendűek

Miután a Debreceni Református Hittudományi Egyetem Bibliai Teológiai és Vallástörténeti tanszéke évek óta dédelgette a gondolatot, hogy magyar fordítást kellene készíteni a Misna traktátusairól, a közelmúltban ez a szándék kutatói tervvé érlelődött. A kutatói terv (MIQRA) a Debreceni Református Hittudományi Egyetem (DRHE) Bibliai Teológiai és Vallástörténeti tanszékének, valamint a Sárospataki Református Teológiai Akadémia (SRTA) Vallástörténeti Tanszéknek együttműködésével valósul meg, s a munkába bevonják a Kolozsvári Protestáns Teológiát is.

A száz évfolyam ószövetségi biblikus anyaga, a folyóirat egészéhez képest megdöbbentően kevés. Kérdéses, hogy ennek oka az-e, hogy eredetileg nem is ez volt a cél, vagy az ilyen témájú cikkek szerzői voltak kevesen.

Ezeket a jegyzőkönyveket abban a reményben dolgoztam fel, hogy az átörökített anyag majd hasznos információként fog szolgálni a jövő nemzedék lelkészei és gyülekezetei számára. Eddigi tapasztalataim és meggyőződésem abba az irányba tekint, mely szerint minden egyes falunak vagy egyházközségnek jellegzetes arca van, melyből kitűnhetnek azok a fegyelmi és erkölcsi kérdésekkel foglalkozó ügyek, amelyek időnként újból és újból felütik fejüket.

A görgényi egyházmegye 18. századi képe megegyezik a középkori Ózdi főesperesség határaival, azaz Torda és Kolozs vármegyék felső részén található gyülekezetek tartoztak ide.