Repository index

Jelen rövid tanulmány a posztmodern folyamatot próbálja érzékelni és inkább a „hangsúlyos” pillanatokon keresztül rálátni erre a korunkat egyértelműen meghatározó szellemi vonulatra. Részben érinti a posztmodern talán előre nem számolható hatásait, másrészt egy olyan teológiai kísérletről számol be, amely megpróbált nem elzárkózni ettől a folyamattól, hanem posztmodernként teologizálni. Az, ami pár évtizeddel ezelőtt elképzelhetetlen volt, ma már egy posztvalóság, főleg Európában. Közben az ember önreflexiója is megváltozott, és észrevétlenül léptük át a poszthumán korszak kezdetének küszöbét.

A 21. század nagy vitáit rólunk (is), de már nélkülünk vitatják meg. Ma már mindenki tudja, a teológia (újból) megkerülhetetlenné vált. Mégis az elmúlt évtized talán legfontosabb morálfilozófia vitáján egy teológus sem volt. Egy amerikai filozófus (Sam Harris) és egy kanadai származású klinikai pszichológus (Jordan B. Peterson) szállt vitába, olyan kérdésekre keresve a választ, amelyek számunkra, teológusok számára, több mint otthonosan „szólnak”. Ott se voltunk. Meg sem hívtak.

Rembrandt 1646-ban festette A pásztorok imádása című alkotását, a szenvedő és Biblián élő emberek mély látásával, amelytől művei sokak számára valóban „élet-változtató” hatásúak lettek. Személyes tragédiák sora vezetett idáig. Három gyermekét vesztette el néhány hetes korukban. Négy évvel Saskia halála után festette meg a festményt. A festő mintegy fénycentrumba helyezi a gyermek Jézust. Ragyogó fénye vonja magára első pillantásunkat. Rembrandt ecsettel hirdeti az igét: A világosság a sötétségben fénylik… (Jn 1,5).

A dolgozat törzsanyagát az elsődleges források, a vizitációs jegyzőkönyvek feldolgozása során nyert anyag alkotja.

Az erdélyi (vallásos) ember máig tabuként kezeli azokat a kérdéseket, amelyek szexualitásával kapcsolatosak, még a „szex” alapú szavak kimondásától is borzong, áttetsző titoklepelbe próbálja burkolni annak reményében, hogy utódai is csak akkor kívánnak e sejtelmesség mélyére nézni, amikor elég érettekké válnak hozzá, és akkor is a lehetető legdiszkrétebben. Még rizikósabb lépés az, amikor egy hagyományaiba ágyazódott erdélyi unitárius vagy más felekezetű embert a Biblia és a szexualitás kapcsolatáról kérdezünk. Az átlagember számára a téma kimerül Ádám és Éva „bűnbeesésében”, és még csak fel sem merül bennük, hogy ez a teremtésmítosz a „legkönnyedebb” hangvételű történetek közé tartozik azok közül, amelyeket a Biblia lapjain olvashatunk.

Kiss Elek írott hagyatéka megvolt ugyan az Erdélyi Unitárius Egyház Gyűjtőlevéltárában, de nem volt még rendezve, így rám hárult a feladat, hogy elvégezzem a hagyaték rendszerezését. Az írott anyag rendezetlenül hevert a levéltár polcain. Elsődleges célom az volt, hogy levéltári, hagyatékrendező munkámmal a meglévő anyagokat végre kutathatóvá tegyem, és ezáltal egy általános képet rajzolhassak Kiss Elekről, a püspökről és az emberről.