Repository index
Publication › Kókai-Nagy Viktor › 2024 › 117 › 5 › Pages: 492--497Tanulmányomban két példán keresztül bemutatom be, hogyan válhat az Újszövetség szövegeinek vizsgálata érdekes nyomozássá, aminek célja a szerző gondolkodásának jobb megértése. A zsidó hagyományban elképesztően gazdag az Akéda-történetnek és Jézus, Sirák fia könyvének egy szakaszának (31,12–32,13) tárgyalásával gondolok közelebb kerülni Jakab levele, valamint Pál 1 Korinthusi levele tanításának megértéséhez.
Publication › Balogh Csaba › 2019 › 10 › Pages: 21--40Sok szövegben úgy jelenik meg Izrael, mint a világ többi népe közül kiválasztott nemzet, aki az ő Istenével egy kizárólagos utazásra váltott menetjegyet. Egy toleranciára épülő társadalom akár veszélyesnek is tekintheti ezt az enkláveteológiát, főként akkor, ha az itt megjelenített szövegeket és szemléletmódot valaki a mai társadalomra nézve is irányadónak tekintené. Minden olyan modern teológiai intézménynek, amelynek tanrendjében a bibliai hagyományok nem csupán vallástörténeti dokumentumként jelennek meg, hanem a normatív corpus részeként, foglalkoznia kell e szövegek által felvetett problémával. Mert pontosan ez a mérvadó jelleg az, amely miatt az a szöveggyűjtemény problémássá válhat. Éppen azok a modern olvasók, akik különböző mértékben ráhangolódnak az Ószövetség lelkületére, nehezen tudják összebékíteni e szövegek normatív jellegét a modern tolerancia és emberi méltóság eszméivel.
„Örül az igaz, mikor látja a bosszút, mikor lábát a gonoszok vérében mossa”. Az úgynevezett bosszúzsoltárok a נקם szemantikájának fényében
Publication › Kató Szabolcs Ferencz › 2014 › 107 › 6 › Pages: 605--642A keresztyén felekezetek körében kevés annyira általánosan elfogadott, közös tan van érvényben, mint az, hogy az Ószövetség az Újszövetséggel együtt és azzal egyenértékűen a keresztyén hit alapját képezi. Eszerint mind a keresztyén hitnek, mind a keresztyén teológiának – és itt fontos, hogy nem vallástudományról beszélünk – az Ószövetség éppúgy formáló tényezője és kiindulópontja, mint az Újszövetség. Legyen szó hitvallásokba foglalt dogmákról vagy még alakulásban lévő teológiai kijelentésekről, azoknak mércéje minden időben az, hogy összhangban vannak-e az Ó- és Újszövetség tanításával. Azonban ez a látszólag megszilárdult alaptétel mind a jelenben, mind a teológiatörténetben sokkal árnyaltabban van és volt jelen, mintsem az a fenti gondolatmenetből következne.
Publication › Kecskeméthy István › 1910 › Pages: 62Ez a kötet a Zsoltárok 1-41 fejezetét tartalmazza Kecskeméthy István új fordításában.
Thesis › Gál Enikő › 2017 › Pages: 71 › Supervisor: Adorjáni ZoltánDolgozatom fő célkitűzése, amint az a cím is tükrözi, József és Aszeneth apokrif irata és az Újszövetség közötti kapcsolat vizsgálata. Célom: felhívni a figyelmet arra, hogy az Újszövetség kutatása során nem szabad megfeledkeznünk az apokrif iratok fontosságáról.