Repository index

A tanulmány a Váradi-Biblia megjelenésének 360-ik évfordulójára készült, és a 20 századi magyar Újszövetség-fordítások közül Ravasz László 1971-ben megjelent fordításához fűzött magyarázatait és egyedi fordítási megoldásait vizsgálja, valamint kitér a gyülekezeti bibliaórákon elhangzott Újszövetség-magyarázataira is, amelyek közül részletesebben foglalkozik a Jelenések könyve 17–18-ik fejezeteihez fűzött magyarázataival.

Az 1560-as évek közepe táján és a második felében volt némi nyugodt időszak Szegedi életében, amikor alaposabban foglalkozhatott tudományos művei megírásával. A Locit is ekkor fejezhette be. És talán ekkor
fejezte be a másik terjedelmesebb munkáját is, amelyet alább ismertetünk: Tabulae analyticae, quibus exemplar illud sanorum sermonum de fide, charitate, et patientia, quid olim Prophetae, Evangelistae, Apostoli literis memoriaeque mandaverunt, fideliter declaratur.

A kötet a családi és közösségi hitépítő alkalmakat kívánja feleleveníteni, fogódzót nyújtani ezekhez, tartalmas olvasmányt kínálva az év mindegyik hetére. A Koinónia Kiadó „gyakori használatra” ajánlja a könyvet, hiszen azokban a családokban, ahol a hit a mindennapi élet része, ott a legzaklatottabb napon is keresik az elcsendesedést, a lelki megújulást. A gyerekek igénylik a napirend adta biztonságot, és a családi áhítatok ebben jó támpontot jelenthetnek. Éppen ezért, a szerző szempontjait is figyelembe véve a kiadó vezetősége olyan könyvet tervezett, amely nem a könyvespolc óvni való dísze lesz, hanem a recepteskönyvek, az iskolai füzetek és a kulcstartó közelében kapna helyet.

Nagyon régi kérdés, talán egyidős az őskeresztyénséggel. Chrys0stomus, Hieronymus, Gázai Procopius már megjegyzik, hogy az a széfer hattorah, melyet Kr. e. 621-ben Hilkiás főpap a jeruzsálemi templomban megtalált, csak a debarim = a Deuteronomiam = (Mózes V. könyve) lehetett. Ez a megtalált törvénykönyv századokon át foglalkoztatja a kedélyeket. 1805—6-ban „Dissertatio Critica“ címen De Wette határozottan állítja, hogy az a törvénykönyv = thoragyűjtemény, melyet Josiás király kultuszreformja végrehajtásához alapul vett: a Deuteronomium volt. Majd Kuenen és Wellhausen munkái nyomán a Deut. kérdése az ótest. bibl. tudományok egyik pillérévé, kulcsává lett. Mások (strassburgi iskola: Vernes, D'Eichthal, Horst, Cullen) azt vallják, hogy a Josiás reformja jelentéktelen, Ezékiás király reformjánál is (719—691 Kr. e.) kisebb méretű, így a Deut. a Josiás reformjával nincs is összefüggésben. Ismét mások (Fries) a Josiás reformját jóval a Deut.

Protestáns hagyományunkban hangsúlyos tantétel a sola scriptura elve, azaz, hogy mind az egyházi tanításunknak mind a tanítás tettekbe átültetett megnyilvánulásainak bibliai alapja kell hogy legyen. Nem lehet ez másként a hitvallás esetében sem. Annak, hogy megvalljuk a hitünket nyilvánosan, pontokba szedetten kinyilvánítjuk az álláspontunkat vallási és abból kiindulva más, társadalmi téren, bibliai gyökere kell hogy legyen. Nemcsak a tartalomnak kell a Bibliából kiindulnia, hanem a a megvallott hit gyakorlatának is. A kutatásban konszenzus, hogy e téren a deuteronomista mozgalom csúcspontot képvisel, éppen ezért kézenfekvő innen kiindulva vizsgálni a kérdést. E tanulmány az Ószövetségben keresi a hitvallásosság bibliai gyökereit.

Canaanite Abominations as Presented in the Book of Deuteronomy. A Theological Evaluation. Before entering in the Promised Land the people of Israel were told not to follow the forbidden practices of the polytheistic nations (Deut 18, 9–14), to avoid all kinds of magical and superstitious practices designed to discover the will of gods, or even to compel the gods to action in certain ways. The occult, superstitions, divinisation, sorcery, spiritualism were abominations all to Yahweh and brought about His judgment. Yahweh made His will known through revelation, by the aid of His prophets, whose words would be clearly understandable to the people in contrast with the ambiguous and mysterious spells of those who worked with magic and divinisation. Israel must be blameless in regard to every form of divinisation, magic or spiritism.

Obadja neve alatt tizennégy hatsoros strófa maradt ránk, melyek közül az öt elsőben (az 1-9. v.) egy régebbi balladát találunk, mely Jer. 49, 7-22. vben is megvan. Nagyon valószínű, hogy ennek a balladának a szerzőjét hívták Obadjának; mostani könyvecskénk írójának a nevét pedig nem ismerjük. --- Egy kései irodalmi termék a Jóél könyve is, amelynek keletkezési korát pontosabban nem is lehet meghatározni. Csak annyit mondhatunk egész általánosságban, hogy Tritozekarjánál, akinek művét mi 134 utánra tettük, valamivel későbbi lehet, mert eschatologiai anyaga, amivel dolgozik, már valamivel kiképzettebbnek és megállapodottabbnak látszik azénál.

E könyvecske nem egy ember alkotása, hanem a néplélek szülötte. Úgy termett, mint a népdalok, népmondák stb. teremni szoktak. Hogy történeti személy a hőse, az inkább e mellett szól, mint ez ellen. Ha eredetileg tényleg a Királyok midrásában volt a helye és onnét (2 Kir. 14, 27 mögül) vétetett át a Dodekaprophetonba, az sem mond ellene népies eredetének. Ellenben feltétlenül mellette szól annak minden izében népies hangja, természetes eszejárása és az, hogy irodalmi anyagát, mint pl. a veszedelembe jutott hajóról a bűnös vizbedobása, a csodálatos hal, a csoda nagy város, annak napi járóföldekben megadott méretei, a csodafa stb., mind a népmeséknek — jórészt régi mythosok maradványaiból gyűjtött — közös kincseiből meríti.

Habakuk könyvének egész gondolatvilága határozottan a Nagy Sándor korára és körülményeire utal. Az egész egy művészileg három fejezetre tagolt egységes és kerek irodalmi mű. Tartalma az, hogy Nagy Sándornak szinte isten-ellenesen emberfeletti sikereit az magyarázza, hogy Jahve őt büntetésül bocsátotta a világra. De túlkapásaiért ő ellene is kész már a bűntető ítélet, amit a leigázott népek fognak rajta végre hajtani. Ez oly rettenetes katasztrófába sodorja a világot, hogy még az egyptomi szabadítás alkalmával történteket is felül múlja.

Mal’akinak sem látomásai sem elragadtatásai nincsenek. Ezeket helyettesíti nála az eschatalogikus világnézlet, melynek alapján állva, ő is, mint a régi nagy próféták, Jahve szempontjából, az örökkévalóság szempontjából ítéli meg a véges dolgokat. A prófétai isteniismeret magaslatán áll, mikora vallásos viszonyt Jahve közt és népe közt az atya és fiú, egyben az úr és szolga viszonyának fogja fel, és úgy a kultuszi, mint az erkölcsi kötelességek teljesítését az e viszonyból folyó őszinte tisztelet külső megnyilvánulásának tekinti.

A 2 Kir. 23 1 sköv. elmondja, hogy Jósija, Júda királya (640—608-ig Kr. e.) ünnepélyesen kihirdetett egy törvénykönyvet, a „Szövetség Könyvét“, ami az akkori nyelven azt jelentette, hogy a „Vallás Könyve“; és annak alapján nyomban (Kr. e. 622-ben) hozzá fogott egy nagy reform-munkához, és megtisztította Júdának az ő elődei, Manassé és Ámon alatt nagyon elpogányosodott istenitiszteletét. Ma általánosan elfogadott vélemény az, hogy Jósijának ez a törvénykönyve most a Mózes ötödik könyvének, azaz a Deuteronomiumnak a 12—26. fejezeteiben van előttünk. Ennek a törvénykönyvnek fordítását és rövid magyarázatát veszi az olvasó ebben a kis füzetben. A fordítás is, a magyarázat is tisztán tudományos célt szolgál; de úgy van írva, hogy azok is könnyen olvashatják, akik nem szakemberek.