Repository index

„Minél jobban érzi magát valamely földi egyház a világban, annál nagyobb a veszedelem, amely fenyegeti, mert ez azt jelenti, hogy elszakadóban van láthatatlan életfeltételeitől, láthatatlan alapjától. Az önmagában álló és az önmagában élő egyház hamarosan a hitnek és az evangéliumnak álpótlékává válik és hamarosan oda húzódik a polgári jóllét közelébe s a Kijelentéstől elszakadva. Szociális, vagy nemzeti hasznossági egyletté válik. Mindezekből egészen világos, hogy bármely látható egyház a láthatatlan egyház nélkül lehet nagyszerű szervezet, de nem egyház. [...] Amelyik egyház földi hatalommal és eszközökkel, emberi találékonysággal és megalkuvásokkal az Új-Jeruzsálemet, Isten országát megvalósíthatónak véli, annak az egyháznak nincs szüksége az isteni kegyelemre, vagy ha igen, akkor azt egyszer s mindenkorra birtokba vette és emberi-papi adminisztráció alatt tartja.

Ez az előadás Péter első levelének azon összefüggéseit emeli ki, amelyekben a szerző a keresztyén identitás eszkatologikus megalapozását nyújtja. Ennek az identitásnak a sarokpontját pedig az 1Pt 2,2-ben találjuk: „mint újszülött csecsemők a hamisítatlan lelki tejet kívánjátok, hogy azon növekedjetek az üdvösségre”. Amint látni fogjuk, ezek az összefüggések a homo viator kérdésfelvetéseivel metszik egymást, de bizonyos ponton azt meg is haladják.

Humanity is constantly evolving, which exerts a powerful impact on religion and the church as well. The postmodern era, which spread from the second half of the 20th century, presents a new direction that the church must respond to. The research examines how the gospel can be effectively conveyed in the postmodern world, with special consideration for the relationship between youth and the church, as well as the resulting challenges and opportunities. Based on my university studies and experiences, my viewpoint is that postmodern thinking essentially questions traditional values and systems. It emphasizes diversity, relativism, and subjectivism. This new approach shapes people's worldviews and influences their everyday decisions. The central premise of the paper is that the church has long functioned as a proponent of absolute truth and universal values.

Gyülekezetépítés céljából foglalkoztam a 15-17 éves keresztyén fiatalok identitásfejlődésével. Vizsgálom az identitásfejlődés szerepét a közösségtudat megerősítésében.  Megfelelő elméleti megalapozás igényével a fiatal korosztály egyháztagságának megerősítése a dolgozat célja az identitásfejlődésük sajátosságainak összefüggésében. A katechétikai, gyakorlati megvalósításhoz a dolgozat tézisének fejlődéselméleti, szociálpszichológiai, valamint valláslélektani, teológiai megközelítése szolgálja az elméleti megalapozást. A keresztyén fiatalok identitástudata csak a közösségen belül erősödhet, azonban számos keresztyén fiatal számára nehezen vagy egyáltalán nem integrálódik, válik személyiségük részévé a keresztyén identitástudat, amelyik a közösségivé tartozás tudatát foglalja magába.

Jézus a világot a feje tetejére állította. Aki az evangéliumokat először olvassa, erre a következtetésre jut, s ha maga is ennek megfelelően próbál élni, elrettenőnek találja. De többszöri olvasás után, s különösen, ha szétnéz világában, rá kell jönnie, hogy a testtélétel után éppen a fordítottja történt. Jézus szembetalálta magát egy már feje tetejére állt világgal, arra NEM-et mondott, s a jövendőre nézve elhangzott a tiltás, óvás: Ne! Ő a világot talpra állította, s ma is azt akarja, hogy az visszanyerje teremtett rendjét.

A bonhoefferi és Bonhoeffer utáni etikában a tanítványra a követés, a Krisztus-követés feladata hárul, és ez nem veszélytelen út. Ezt sok erre vállalkozó élet is bizonyítja. A követésként meghatározott tanítványság sem eleve veszélytelen, amint azt maga Bonhoeffer is felismerte. Ez a tanulmány kísérlet az „evilágiság”-ba való visszaemelésre, amelyben erre a kérdésre keresem a választ: mi számít bűnnek manapság, illetve mi a „mainstream” bűnkategória? Vizsgálódásomban elszakadok a bűn tradicionális és modern meghatározásaitól, és elsősorban a posztmodern bűnlátásra összpontosítok. Mivel a bűn biblikus meghatározása is lehet többféle, keresem azt a beszédmódot, amely egyben biblikus, és a ma emberénél célba talál. Célom egy lehetséges „mainstream” bűnmeghatározás, amely elengedhetetlen akkor, ha az igehirdetés vagy bármilyen más missziói munkánk végzése során a mai ember gondolatvilágát célozzuk meg.

Henri Rousseau kistisztviselő volt egy ügyvéd mellett, de mert nem volt szíve árverési pecséteket ütni az adósok bútoraira, inkább másodfokú vámtisztviselői állást vállalt a párizsi beviteli vámnál, és ilyen minőségben dolgozott a Montrouge-kapunál, a Tournelle hídon és a Porte de Meudonnál, s közben tájképvázlatokat készített. Állítólag hallgatag ember volt, és titkait sem osztotta meg másokkal. Amikor festményeivel jelentkezett, foglalkozása miatt kapta a Le Douanier melléknevet, hogy megkülönböztethessék Theodor Rousseau festőtől. 1886-ban állított ki először a Függetlenek Szalonjában (Salon des Independents).

Ford. Székely György, Gondáné Kaul Éva, Pálhegyi Kriszta, Daray Erzsébet. Harmat–KIA, Budapest 2020, ISBN 978-963-288-034-1, 568 old.

Ebben a témában már tartottam egypár előadást, s ezek tapasztalatai alapján három előzetes megjegyzést teszek. Először: A hallgatóság csupán arra a kérdésre várja a feleletet, hogy politizáljon-e az egyház és a lelkipásztor, vagy sem. Ezt én sem fogom kihagyni, de szem előtt tartom, hogy a politikum a közéletnek csupán egyik mezője. Másodszor: Lesznek olyan mondataim, amelyek nem valamelyik egyház – például az Erdélyi Református Egyház – álláspontját tükrözik. Harmadszor: Ebből következik, hogy az elmondottakkal lehet szabadon vitatkozni.

Az egyházban élő teológia nagyon helyesen az eszkatonra, a végső időkre függeszti tekintetét, de azt is tudnia kell, hogy a közbeeső történelmi időt nem szabad átaludnia. Az egyháznak napi gondjai vannak (kinek nincsenek?), de ha lecövekel a jelenbe, más „gondoskodik” helyette, róla. Két kérdésre keresem a választ: Először – az egyház–világ kapcsolatában –, hogy milyen élhető világot lát és láttat az egyház, és milyen feladatokat ismer fel a világ felé. Másodszor az egyházak jövőképét képzelem el, az ökumenizmus holnapját.

Amint a címben kifejezett gondolattal szembenézünk, az első kérdés, amely bennünk felmerül, az: van-e egy református társadalom a református egyházon kívül, és ha van, milyen viszonyban van akkor a társadalom és az egyház? Az egyház merőben más minőségű közösség, mint a társadalom, ennélfogva a kettőt nemcsak szembe lehet állítani egymással, hanem az egyház más és magasabb minőségénél fogva és éppen az egyház fogalmából kiindulva, lehet a reformátusnak nevezett társadalom társadalomfeletti feltételeiről beszélni. Ezek a kritikai szempontok már elégségesek arra, hogy a címben kifejezett gondolatot egyszerűen és világosan kifejtsük.

Jelen dolgozat azt kutatja, hogy a teológiai oktatás milyen hatással van azokra, akik itt végezték tanulmányaikat, különös tekintettel arra, hogy akik teológiát tanultak, későbbi szakmai előmenetelük milyen más területekre irányította őket.

A dolgozat egy elméleti résszel kezdődik, meghatározza, hogy kik és milyen jellemzőik, életkori sajátossággal rendelkezik a konfirmandus korosztály, akikkel a katechézis során találkozunk. Hogyan gondolkodnak, hogyan éreznek, hogyan élik meg a szülőkkel, kortársakkal való kapcsolatukat, milyen hit és istenkép fejlődésen mennek keresztül. Továbbá ebben az elméleti részben arról is olvasunk, hogy milyen szerepük van a rítusoknak, szimbólumoknak a hit megélésében. A dolgozat második része a kutatást mutatja be, hogy a konfirmáltak körében végzett felmérés során, milyen eredmények születek. Továbbá a dolgozat az összefoglalással zárul, hogy az elméleti ismeret és a kutatás eredményei együttesen mennyire adtak választ arra a kérdésre, hogy a liturgiának, milyen szerepe van a konfirmandusok hitéletében.

A játékot az utóbbi időkben széles körben alkalmazzák a gyermekek katekézisében. Egyre nagyobb teret hódít a játékpedagógia az oktatás világában (és nem csak). Az ifjúsági munkában (ahol főképp tinikkel foglalkoznak) is gyakran szerveznek játéktevékenységeket. Rengeteg játékoskönyv közül válogathatunk, vagy ha sürgősen szükségünk van valami játékra, az interneten gyorsan letölthetünk egy gyűjteményt. Bár rendelkezésre állnak különböző leírások és ismertetések, nagyon ritkán találkozunk azzal a kérdéssel, hogy mire jó és mikor jó a játék.

Teológiai tanulmányaimat frissen végzett színművészként kezdtem. Amikor már a színpadi mellett szószéki tapasztalatra is szert tettem, egy ismerősöm (ki mellesleg színházkedvelő lelkipásztor) megkérdezte: "Melyik égetőbb? A szószék vagy a színpad?" Azt válaszoltam, hogy így még senki sem tette fel nekem ezt a kérdést, csupán úgy, hogy "melyiket szereted jobban", vagy "melyiken érzed magad inkább otthon" - de utóbbi két kérdésre sem tudtam egyértelmű választ adni. Csupán néhány év múlva kezdtem megérteni az első kérdést: az "éget" megfogalmazás a Szentlélek tüzére engedett következtetnem. És emiatt azt is megértettem, hogy miért nem sikerült egyértelmű választ adnom: a Szentlélek vezetésének megtapasztalására mindkét helyet rendkívül alkalmasnak találtam.

Szakdolgozatom témája az ifjúsági bibliaóra hatékonysága, azaz a bibliai üzenet hatékony átadása a fiataloknak, konkrétan a 14-19 éves korosztálynak. Célom az, hogy közelebbről megvizsgáljam ezt a korosztályt a fejlődéslélektan segítségével, és bemutassam azokat a pedagógiai módszereket, illetve lelkipásztori szerepeket, amelyeket hasznos figyelembe venni a bibliaóra megtervezésében és vezetésében. Elsősorban a módszerre és a lelkipásztor személyes szerepére vagyok kíváncsi. A dolgozatban nem tárgyalom a fiatalokkal való foglalkozás szélesebb témakörét, hanem törekedtem leszűkíteni azt konkrétan csak az ifjúsági bibliaórára, mivel a szélesebb kutatás egy újabb dolgozat kereteit kívánná meg.

A dolgozat témája az unitárius egyház missziója és annak kontextusba helyezése. A misszió egyik lehetősége a jelenlét. Jelen lenni az emberi korcsoportok minden területén, a fiataloktól az idősekig. Ezt tekintem az egyik legerősebb stratégiának, ha a belmisszióról beszélünk. Ez a mában azt jelenti, hogy közel kell kerülni az emberekhez, elérhetővé és megtapasztalhatóvá kell válnia az egyháznak. A jelenlét mint missziói életforma fejezi ki legjobban a belmisszió értelmezését.

Az elmúlt két évtizedben egyházunk történelmével kapcsolatban több kutatás is zajlott, ezeknek eredményeként néhány jelentős munka is napvilágot látott, mindazonáltal az egyház történetében fontos szerepet játszó nők életét, munkásságát kevesen kutatták. Nem készült még el egy olyan összegző munka, amely átfogó ismertetést nyújtana a magyar unitarizmus történelmében vezető szerepet vállaló nőkről. Evidens ugyan, hogy az unitárius egyházban is voltak olyan nők akik, tevékenységükkel, adományaikkal, hitükkel munkálták és előre lendítették az unitarizmus ügyét, monografikus igénnyel mégsem dolgozták fel történetüket.

A 16-17. század történetét többnyire kudarcok jellemzik. Tragédiák követik egymást hűségesen. Ott a török, a tatár, egyik nagyobb nyomorúságot hoz, mint a másik. Érdekelt, hogyan éli meg ezt a kor embere? Hogyan hat ez magára a társadalomra, hogyan befolyásolja az életet, a gondolkozást? Hogyan élik meg a kudarcból kudarcba életérzést? Miben látják a nyomorúság okát? Így jutottam el a „bűneiért bünteti Isten a magyar népet” felfogáshoz. Erről hallva, a kíváncsiság útnak indított. A cím mellé akár kérdőjel is kerülhetett volna. A kíváncsiságból adódóan a dolgozat nem csak bizonygatja ezt a felvetést, hanem valamilyen szinten akarva-akaratlanul a kérdés is megfogalmazódik. A gondolat szűrőn megy végig, mire megszületik a tiszta igazság, mire határozott pontot vagy felkiáltójelet tehetünk a végére. Úgy gondolom ez így helyes, így van rendjén.

Egyelőre kérdések tömkelege áll megválaszolatlanul, ezért korai lenne elhamarkodott, előítéletek alapján válaszokat találni. A különböző tudományágak néha szerteágazóak, ellentmondásosak, de kérjük az Olvasót, vegye a fáradtságot és aktív figyelmével próbáljuk meg közösen megtalálni a válaszokat. Jelen dolgozat egy segítségnyújtás szeretne lenni azoknak, akik megpróbálják a körülvevő világot, s benne a terrorizmus jelenségét jobban megérteni.