Repository index

Martin Meiser szerint „.. az újszövetségi szerzők idézeteik 2/3-át a Septuagintából veszik”. E megállapítás azonban nem egyedülálló, ugyanis megannyi vélemény hasonló tézisekre (vagy éppen következtetésekre) alapul az Újszövetségben található ótestamentumi idézetek forrását illetően. Legtöbbször ezt úgy szokták megfogalmazni, hogy az Újszövetségben található ószövetségi idézetek nagy része vagy legjava a Septuagintából, azaz az Ószövetség görög fordításából, vagy másként fogalmazva, ennek alapján kerültek az újszövetségi szerzők írásaiba. Jelen dolgozatunk célja megvizsgálni Martin Meiser tézisét a Márk írása szerinti evangéliumban, amelyből 18 ószövetségi idézetet vizsgálunk meg közelebbről. Az idézetek vizsgálata két részből áll. Előbb a szövegek összehasonlítását végezzük el (újtestamentumi görög, LXX szövege, Masszoréta Szöveg és egy esetben, érintőlegesen, a Targum), és ennek nyomán adódó megegyezések vagy eltérések elemzését.

25. Szegedi Nemzetközi Biblikus Konferencia
Coetus Theologorum
A Kolozsvári Protestáns Teológia konferenciája a Heidelbergi Káté 450 éves jubileuma alkalmából
Díszdoktorkat avattak a Debreceni Református Hittudományi Egyetemen
A Kolozsvári Protestáns Teológia és a Gyulafehérvári Római Katolikus Kar és Papnevelő Intézet tanárainak szimpóziuma

A Heidelbergi Káté születésének 450. évfordulójára szervezett konferenciánk jó alkalmat nyújt annak áttekintésére is, hogy a nagyváradi református vagy protestáns kötődésű nyomdászat mikor és milyen mértékben járult hozzá kátéirodalmunk gazdagításához, terjesztéséhez.

Előadásomban három témáról szeretnék beszélni: a Heidelberi Káté szerkezetéről, azután arról, hogy ez miként érvényesül az 1948-as Énekeskönyv struktúrájában, és végül ennek az Énekeskönyvnek a tényleges használatáról.

Nagyváradon a reformáció ünnepével egybekötve, 2013. október végén zajlott le az a kétnapos tudományos rendezvény, amely a Heidelbergi Káté múltjáról és időszerűségéről szólt. A konferenciát a Királyhágómelléki Református Egyházkerület, a Partiumi Keresztény Egyetem és a Partiumi Magyar Művelődési Céh szervezte, támogatta Tőkés László EP képviselő nagyváradi irodája, a hollandiai Juhász István Alapítvány és a Sulyok István Teológiai Tudományok Intézete.

A hitvallás kérdése a teológiának az a területe, ahol összekapcsolódnak a teológiai tudomány ágazatai, a különböző szakterületek: az Ó- és Újszövetség, a rendszeres, a gyakorlati teológia és az egyháztörténet is, mert a hitvallásnak tartalmaznia kell a Kijelentés egészét, valamint a teológiai tudományok pozitív eredményeit stb. Mindegyik a Bibliában gyökerezik, és az egész keresztyén életgyakorlatot érinti. Amikor a hitvallások kérdésével foglalkozunk, rádöbbenünk, hogy a különböző teológiai szakterületeket nem lehet egymástól elvonatkoztatva, függetlenül tárgyalni, és főleg nem csupán elméleti síkon vizsgálni. Ráadásul a személyes istenhit kényszerítő ereje is hat minden hitvallásban.

Miért nem képes az ember a közösségre? Ha pedig nem képes, miért nem tud élni közösség nélkül? Hogyan vezeti vissza Isten az embert a maga és embertársai közösségébe? Ez az 1947- ben, tehát a második világháború után készült magántanári dolgozat a Biblia alapján keres feleletet az előbbi kérdésekre, és a következő lépéseken végighaladva kísérel meg teológiai választ adni a közösség kérdéskörére: 1. Isten úgy alkotta meg az embert, hogy emberi mivoltának lényege a szeretetközösség legyen Istennel és embertársával. 2. A Biblia rámutat a közösséget megrontó bűnre is, ugyanis a bűn lényege éppen az ember szándékos kiszakadása az Atya és a testvér közösségéből. 3. A bűn sötét hátteréből viszont előragyog Krisztus megváltása, a kegyelemből és hit által történő megigazulás, amely megteremti az igazi közösséget, az egyházat.

A feltámadás gondolata számunkra a keresztyén egyházi diskurzusban mindenekelőtt az újszövetségi szövegekhez kötődik, ahol része annak a központi üzenetnek, amelyet az egyház a maga missziója rendjén a világban képvisel. Az újszövetségi könyvek alapvetően kétféle értelemben beszélnek erről a témáról. Egyrészt – és ez a hangsúlyosabb – a Messiás, Jézus Krisztus fel-támadását (vagy feltámasztását) említik, másrészt, ennek mintegy kiegészítéseképpen, szükségszerű következményeképpen szólnak a Krisztusban hívők és nem hívők feltámadásáról. Ugyanakkor nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a feltámadás, pontosabban a halálból életre kelés gondolata mint olyan nem volt teljesen újszerűen a pogány világban, sem az ókori zsidóságban.

A tanulmány Lk 24,31 és a 2Tim 4,17 ószövetségi idézeteinek hátterét elemzi.

Vizsgálódásunk olyan dilemmákra adhat megoldást, melyek ma is relevánsak. Mert a dolgok jelentésének értelmet kereső ember láthatja, hogy van értelme keresésének, érdemes elkezdeni azt. Mert ha beszélhetünk a lelkek preegzisztenciájáról, milyen jogon hajtunk végre mesterséges terhesség-megszakítást? Mert az önmaga sorsával elégedetlen, aki minden és mindenki mást okol nyomorúságáért végre irányt válthat, és felélesztheti saját felelősségét.