Repository index

Az identitás szó általános jelentése a valamivel való azonosság, azonosulás, valamely közösséghez való tartozás. Önazonosságról akkor beszélhetünk, ha az énképünk vagy önazonosság-tudatunk (mindenkinek az önmagáról alkotott elképzelése) megegyezik vagy hasonlít valaki más, mások, tehát egy közösség önazonosság-tudatával. A keresztyén éntudat és a krízistudat is egyidős a keresztyén közösséggel, a gyülekezettel. Az őskeresztyéneknél a megkeresztelkedés jelentette az újjászületést, az új identitás kezdetét (Róm 6,4). Ez nem kettős identitást jelentett, az óemberét és az új emberét, hanem egyetlen identitást, a Krisztus által újjászült ember önazonosságát. Református identitásunk állandó része tehát a Krisztusban való lét, mert Isten kegyelme által vagyok, ami vagyok. Identitásunk változó része az a szituáció, amelyben élünk, s amelyben naponta erkölcsi felelősségünk az adódó helyzetre, konfliktusra az állandó identitásunknak megfelelően erkölcsi választ adni.

Jelen rövid tanulmány a posztmodern folyamatot próbálja érzékelni és inkább a „hangsúlyos” pillanatokon keresztül rálátni erre a korunkat egyértelműen meghatározó szellemi vonulatra. Részben érinti a posztmodern talán előre nem számolható hatásait, másrészt egy olyan teológiai kísérletről számol be, amely megpróbált nem elzárkózni ettől a folyamattól, hanem posztmodernként teologizálni. Az, ami pár évtizeddel ezelőtt elképzelhetetlen volt, ma már egy posztvalóság, főleg Európában. Közben az ember önreflexiója is megváltozott, és észrevétlenül léptük át a poszthumán korszak kezdetének küszöbét.

A posztmodern önmeghatározásának negatív előjele van. A modernséggel szemben, a modern eszmék tagadásaként, a modern „zsákutcáira” való reakcióként határozza meg önmagát. A posztmodern ember tagadja a modern világ eszméinek érvényességét, szkeptikusan tekint az egyetemes és abszolút igazságokra. Ezen szellemiség kétségtelenül jelen van egyházunk életében. Az értékek viszonylagossága, a vallási pluralizmus nem kerülte el a mai egyháztagokat. A tanulmány során arra a kérdésre keresem a választ, hogy a 20. században mártírhalált halt német teológus egyháztana kiállta-e annyira az idő próbáját, hogy kapaszkodókat nyújtson a posztmodern világban élő egyház számára.

A Radikális Ortodoxia kortárs teológiai irányzat az angolszász akadémiákon. Legmeghatározóbb alakjának, John Milbanknak egyik programadó írását vizsgálom, melyet ’Posztmodern kritikai augusztinianizmus’ címmel tett közzé. Az írás alcíme: rövid summa negyvenkét válaszban fel nem tett kérdésekre. Az áttekinthetőség kedvéért a szerteágazó három és féltucatnyi választ négy nagyobb tematikus egységbe tömörítem, melyek a teológia új helyzetéről, a posztmodern teológiáról, az ontológiai erőszak és az Ágoston-féle mennyei béke szembeállításáról, valamint Krisztus áldozatának és feltámadásának értelméről szólnak.

Ismeretes Kierkegaard három létmódstádiuma, az esztétikai, az etikai és a vallási, melyek közül a harmadik az akéda értelmezésére épül. Nálunk Tavaszy Sándor és Lukács György körülbelül egy időben kísérli meg Kierkegaard értelmezését. Egyik bölcselő sem találhat alibit a létezés alól, sőt – horribile dictu – az Ábrahám próbatétele alól sem. Hogyan válaszoltak e kihívásra? A kérdést kötelesek vagyunk feltenni – immár önmagunknak. A neomarxista késztetésnek (is) kitett posztmodern korban hogyan válaszol a saját egzisztenciális tájékozódásunk arra, hogy „nincs alibink a létben”?

Jelen értekezésben az Erdélyi Református Egyházban tartott esperesi (particularis) vizitációkról szólunk. Ennek az intézménynek a fejlődéstörténetét kívánjuk témakörök szerint megrajzolni a 16. század közepétől 1780-ig. 1780 korszakhatárnak tekinthető a vizitáció történetében, ugyanis ez év június 4-én a Désen tartott generális zsinat több évi tárgyalás után részletes vizitációs szabályzatot fogadott el. E rendelkezés eredményeképpen lassan megváltozott, egységesebbé vált az egyes egyházmegyék vizitációs gyakorlata. Ez az egységesítés viszont bizonyos mértékig sablonosodást is jelentett, az egyes traktusok éppen vizitációik különleges vagy specifikus részeit hagyták el. A jegyzőkönyvek jóval áttekinthetőbbek, de már másfajta szemléletmódot tükröznek.

A Református Főkonzisztórium kérésére a kézdi egyházmegye is összeállította az 1780 és 17847 közötti időszak mesteri jövedelmeit. A konskripciót az előre megadott minta alapján latinul állították össze. Az iskolai felmérésekben első helyen az iskolába járó fiúk és lányok számát közlik, külön megjegyezve azt, ha volt a településen olyan gyermek, akit a tanító ingyen tanított.

In this article we shortly introduce T. S. Eliot, noting some major themes he addresses, particularly in relation to religious faith and the search for meaning in life. In the second and third sections our article concentrates on the 1934 church pageant, called ‘The Rock’. This drama was only published once and is hard to find. However, the poetry Eliot included in the drama, called ‘Choruses from The Rock’, have been reprinted and included in various volumes so that these are readily available. But among those people who have read some or all of the ten Choruses from The Rock, very few have ever found a copy of the play in which these poems were situated.1 We present quotations from the ten choruses, with a few annotations at times concerning the context. In the fourth section we look at various aspects of Eliot’s Christology as found in The Rock.