Repository index

Az aktív erőszakmentes ellenállás és a polgári engedetlenség elméletének és gyakorlatának evangélikus teológiai reflexiója nem nyilvánvaló, hiszen a Lu- ther-értelmezés egy, a 19. században kezdődött, a második birodalom felemel- kedésével kapcsolatos és még ma is ható módosulása kizárja ezeket a lehetősé- geket. A dolgozatom célja a beszűkítő értelmezés lebontása és az eredeti lutheri szándékok kortárs és kontextuális értelmezési lehetőségeinek megmutatása. Ehhez segítségül hívok néhány német teológust, akik a második világháborút követően részt vettek a lutheri örökség tisztázásában.

A kutatásom célja elsősorban az volt, hogy minél több információt megtudjak a témával kapcsolatban, hogy ki mit gondol róla, hol tartanak a jelenlegi kutatások, és hogy a megtalált információk segítségével elmélyülhessek a témában. Másodsorban kíváncsi voltam az unitárius etika álláspontjára is ezzel kapcsolatosan, ugyanis jövendőbeli lelkészként fontosnak tartom azt, hogy lelkészeink fokozott mértékben lépjenek fel ennek a kérdésnek tárgyalása és megoldása érdekében. A dolgozatom további nagyobb részei a módszertan, a forrásirodalom, az adatok ismertetése, elemzése és végül az összefoglaló. A dolgozat elkészítése során fontosnak tartottam ismertetni elsősorban a család fogalmának különféle meghatározásait, annak funkcióit és jellemzőit, amelyekre vonatkozó információk az első fejezetben találhatók meg.

A dolgozat elméleti kutatásának elsődleges kérdésköre az abúzus és incesztus témájával kapcsolatban, azoknak rendkívül vitatott volta miatt, maga a jelentéskör tisztázása: mit jelent ez a két, látszólag szimpla kifejezés? A megfelelő meghatározások keresése közben egy egyszerű konklúzióra jutottam: sem az áldozatoknak, sem a bántalmazóknak nincsenek általános típusai. A következő kérdéskör a lelkigondozó, mint segítő szakember pozíciójából feltett kérdéseket tartalmazza, amelyek arra irányulnak, hogy egy bántalmazottal való lelkigondozói kapcsolat hogyan válhat gyógyító kapcsolattá. A kutatás célja eszközöket találni a lelkigondozói térben történő meglévő traumák felismerésére, azok feldolgozásának segítésére és a további traumatizációk lehetőségének a csökkentésére, mindehhez pedig a A kutatás empirikus formáját a jövendőbeli segítő szakemberek, vagyis lelkigondozók személyére fókuszáló nemi erőszak mítosz hatásait vizsgáló attitűd- vizsgálat nyújtotta.

Kolozsvár az erdélyi reformáció központjának tekinthető, s a legnagyobb magyar reformátor, Dávid Ferenc egyben az erdélyi reformátusok és az unitáriusok első püspökeként írta be nevét a vallástörténetbe. Ő ugyan fogságban, Déva várában hunyt el (†1579), de unitárius utódai mind Kolozsvárt székeltek, s itt is jutottak sírhoz a Házsongárdi temetőben. Sokuknak a síremléke fennmaradt, másoknak legalább lemásolták a feliratát. A református egyházban kialakult az a szokásjog, hogy a megválasztott püspök ott lakott és szolgált tovább, ahol a püspökké választás érte. Így rendszerint ott is került a sírba. Ezért aztán számos helyen tértek nyugovóra: Magyarigenben, Gyulafehérvárt, Nagyenyeden, Désen, Marosvásárhelyen. Az utóbbi város református temetőjében öten is pihenhetnek, de csak három püspöksírt tartanak nyilván1 és öveznek kegyelettel: Antal János (†1854), Bodola Sámuel (†1866), Csiha Kálmán (†2007).

A temetők legalább annyit beszélnek egy település történetéről, szellemiségéről, mint a történelemkönyvek és a levéltárak sárguló feljegyzései. Életünk irányultságát, életértékeinket nemcsak a „quo vadis”, a „hová mégy”, hanem az „unde venis”, a „honnan jössz” is egyszerre, egymástól elválaszthatatlanul határozza meg. A „honnan” és a „hová” feszültségében egyéni életek és sorsok, de ugyanígy történelmi idők is megméretnek. Temetőnkben számos olyan egykor ismert személyiség pihen, aki erdélyi vagy partiumi kötődésű. Barangolásunk útvonalát a temetői parcellák szerint állítottuk össze. Az idők során néha szabálytalanul kialakított nyughelyek azonosíthatósága érdekében valamennyi sírt GPS-koordináták alapján tartjuk nyilván, ezeket a négyjegyű számokat zárójelben közöljük. *-gal jelöltem azokat, akik a Sárospataki Református Kollégiumban tanultak.

A Szentírás egész sor szóval írja körül az ember lényegét, illetve jellemzi annak természetét, és ezek a kifejezések egyaránt beszélnek az emberi élet anyagi és anyagtalan hordozóiról. Az ószövetségi fogalmak vizsgálata rendjén főként Hans Walter Wolff és Molnár János, illetve Eszenyeiné Széles Mária kutatási eredményeire, illetve a szótárakra és a konkordanciákra támaszkodunk. Az Újszövetség antropológiai fogalmainak elemzése időigényesebb és nagyobb feladat, ugyanis számolnunk kell azzal, hogy a görög nyelvet használó újszövetségi szentíróknak figyelembe kellett venniük a görög nyelv LXX-ból is ismert filozófiai-antropológiai fogalmait, miközben ők minden valószínűség szerint és többnyire arámul vagy héberül gondolkoztak. Következésképpen nem hagyhatjuk figyelmen kívül a görög nyelven írott sorok mögött rejlő ószövetségi sémi hátteret.

Minden tudományág művelőjének kiválóan kell ismernie tudománya tárgyát, és ez a követelmény az emberrel foglalkozó tudományok esetében is fennáll. Így például a jó orvosnak nem elég csupán a beteg fiziológiai panaszaival foglalkoznia, hiszen akkor csak a tüneteket kezeli, hanem a teljes embert kell szem előtt tartania. A jó pszichológusnak is hasonlóképpen kell cselekednie, ha érdemben akar foglalkozni az ember úgynevezett lelki világának gondozásával. Az említett követelmény fokozottan igaz a teológiára is. Ugyanis a teológiai tudománynak az ember is tárgya. Amikor azonban úgy beszélünk a teológiáról, mint amely az emberrel is foglalkozik, világosan kell látnunk néhány dolgot.

A tanulmány záró részében a reformáció korszakából (Erasmus, Calvin, Bullinger, II. Helvét Hitvallás, Heidelbergi Káté, Szegedi Kis István) a legfontosabb dichotómikus és trichotomikus antropológiai modellek állnak, és a 20. századi antropológiai szemlélet szintézise a század teológiája (Karl Barth, Wolfhart Pannenberg, Cullmann Oscar, Sebestyén Jenő, Török István, Gaál Botond és mások). A történeti bemutatásra vonatkozó következtetést az antropológiai vizsgálatok eredményeinek más teológiai területekre való alkalmazására vonatkozó lehetőségek vizsgálata követte.

Berettyószéplakon a temetkezés kultusza a neolitikumig vezethető vissza. 1956-ban a református templom kőkerítésének a javításakor emberi csontokat ástak ki a földből. Mi több, az emberek azt tartják, hogy amikor a zsidó imaházat és az alsó iskolát építették (19. század közepe, 20. század eleje), akkor is és ott is találtak emberi csontokat. A régi középkori temető a református egyháztól egészen a Sár utcáig, annak bejáratáig, a Bálint utcán (sikátoron) át a régi kultúrházig terjeszkedett, követve a Nagy-patak meredek partját. A Bálint utcában 1959 augusztusában bontották le Papp János házát. Az új házának építésekor emberi csontokra bukkantak. A csontok mellett koporsómaradványokat is felszínre forgattak. A református templom mellé legkorábban a 11–12. században temetkeztek. 17–18. századig temetkezhettek a szűkön vett cintóriumba, amely fokozatosan növekedett, tágult a mostani Somlyó útig. 1842–43-ban „czinterem” a temető neve, legalábbis a kurátori számadásban.

Struktúráját illetően a dolgozat öt fő fejezetből áll, melynek alpontjait is igyekeztem logikusan felépíteni, az erőszak általános bemutatásával, majd a családban és az iskolába megnyilvánuló bántalmazások formáinak feltüntetésével, és a leküzdési lehetőségek teológiai és etikai értékelésével. A megfogalmazott kérdőívekkel nem csak tartalmasabbá próbáltam tenni a dolgozatot, célom volt alátámasztani a személyes olvasatomban létező családi befolyásolás hatását a gyermek agresszivitására vonatkozólag, valamint összegyűjteni azokat a módszereket, amelyeket az erdélyi iskolák alkalmaznak az iskolai zaklatás kiküszöbölésére.