Repository index

A pojmenika gyakorlása, különösképpen a „coram Deo” vonatkozásában, a szakembereknek, valamint a lelkigondozóknak a felelősségteljes és aktuális viszonyulását tekintve rendszerint kérdések egyvelegét fogalmazza meg avégett, hogy az általuk biztosított kísérés folyamatában a kívánt változás emberi oldalát tekintve optimálisan megtörténhessen. A dolgozatomban elsősorban a Motivációs Interjú, mint lelkigondozói módszer által képviselt és tanúsított lelkiségből fakadó lelkigondozói viszonyulási lehetőséget vizsgáltam. Némi pszichológiai és teológiai reflexió kíséretében egyértelművé vált, hogy azon túl, hogy a segítő szakemberek a változásra vágyó, de egyben ambivalenciában élő személyek belülről fakadó indittatásukat elhőhívják, tehetik ezt Krisztusi attitűd gyakorlásával. Hangsúlyossá vált, azonban, hogy a gyakorlatban megélhető lelkiség egy meghatározó faktora az az emberkép (Menschenbild), amivel a lelkigondozó rendelkezik.

Dolgozatom céljaként tűztem ki, hogy hazánkban a református vonatkozásban hiányosságnak számító gyermekistentiszteletről írjak. Munkám igazolja mennyire lényeges minél hamarabb elkezdeni nemcsak a gyermekfoglalkozásokat, hanem ezenfelül a liturgikus alkalmakat is. Ezáltal nem válik idegenné a gyermekek számára az istentisztelet, sőt a templom sem. Mire alapoztam ezt? Jézus a következő kijelentésével megalapozza a gyermekek hitben való nevelését: ,,Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket, és ne tiltsátok el tőlem őket, mert ilyeneké az Isten országa.” Innentől kezdve a kérdés nem a kell-e tanítani őket?, hanem a hogyan tanítsuk őket?. Mivel a résztvevők gyermekek, így a kiindulási pont az ő természetük, az életkori sajátosságaik. Erik H.

Napjainkban új kihívások elé néz a pedagógia, hiszen az elmúlt évtizedekben gyökeresen megváltozott az egyén élete, az IKT-eszközök, a hihetetlenül gyors információ csere és keresés által. Dolgozatomban abból indultam ki, hogy a virtuális tér egyrészt leterheli a gyerekeket és a fiatalokat, másrészt sokkal könnyebben juttatja élményekhez őket, mint a hagyományos oktatás. A másik feltevésem – Gerhard Schulze elméletével egyetértve – az volt, hogy kialakult egy olyan társadalom, amelyben az egyén számára létfontosságúvá váltak az élmények, hiszen ezek határozzák meg az élet minőségét is. Ez a társadalmi jelenség nagy hatással van a tanuló gyerekekre és fiatalokra is, valamint a mobiltelefon, a számítógép, a smart-eszközök jobban kitolják az ingerküszöbüket. Amennyiben ezt az ingerküszöböt egy foglalkozás vagy egy tárgy nem képes elérni, számukra unalmassá válik.

A magyar peregrinusok 17. századi héber nyelvű köszöntőversei feldolgozására vállalkozó kutatás részeként most három verset ismertetünk részletesen. Martonfalvi György, későbbi nagyváradi majd debreceni professzor és két tanítványának a hollandiai Franekerben írt carmina gratulatoriáját elemezzük, amelyek révén betekintést nyerhetünk a korabeli egyetemjárás közegébe, a szerzők és címzettek viszonyára, a héber nyelv magyarországi és hollandiai ismeretébe és oktatásába, a szerzők héber nyelvi és költészeti készségeibe. A versek most először kerülnek a nagyközönség elé 17. századi keletkezésük óta.

Dolgozatomban Fáji János (1703‒1756) erdélyi lelkipásztor naplójának tartalmát ismertetem. Először a témát érintő általános kérdéseket tárgyalom: a kor politikai helyzetét, a naplót mint műfajt és a korabeli lelkészi életpályamodelleket. Ezt követően a napló tartalmát mutatom be három alegységben. Először a latin nyelvű rész alapján beszélek hazai tanulmányairól, utána a németalföldi peregrinációját ismertetem, majd hazai munkásságát. A dolgozat utolsó pontjaként összehasonlítom a naplót Bod Péter Önéletírásával. Ezen munka egy olyan forrást mutat be, amely eddig ismeretlen volt a szakma számára, ezért utat nyit a 18. századdal kapcsolatos újabb kutatások előtt. A dolgozat egy rövid ismertetést tartalmaz, a szöveg azonban további lehetőségeket rejt az érdeklődők számára.