Repository index

Dolgozatomban Farkas Jenő marosi református esperes évenként ismétlőső határidős munkarendjével foglalkozom. Eőször a munkarend kiadása előtti liturgiai állapotokat összegeztem. Az 1920-as évek liturgiáját, a rendszertelenség jellemezte. Továbbá ekkor jelentek meg a belmissziós törekvések erdélyben. A belmisszió elindulása és a gyülekezetenként változó liturgia szükségessé tette egy új liturgia és egy új rendszer felállítását. Farkas Jenő esperes úr 1938. március 15-én adta ki határidős munkarendjét, amelyben rendszerezte a lelkipásztorok egész éves teendőit. A munkarendben részletesen leírja azt, hogy az események mikor, hol és hogyan kell megtörténjenek. Sok helyen hivatkozik az Erdélyi Református Egyházkerület körleveleire, amelyek még több információval szolgálnak a lelkipásztorok számára. A belmissziói események esetében ,,A lelkipásztor kézikönyve”-re hivatkozik.

Jelen dolgozattal az volt a célom, hogy az Unitárius Irodalmi Társaság centenáriuma alkalmából felidézzük a társaságnak mindazt a munkáját, amit a két világháború közt kifejtett. Igyekeztem megnézni, hogy az újraszülető erdélyi magyar irodalomban mennyire jelentős munkát fejtettek ki. Célom volt, a társaság fő célkitűzéseit bemutatni, ismertetni, tevékenységüket, valamint láttatni azt, hogy milyen széles palettán munkálkodtak. Először a magyar irodalom egészének helyzetét tekintettem át a trianoni békeszerződés aláírása előtti és utáni időkben. Ezt követően a változás után létrejött folyóiratok rövid ismertetésére került sor, figyelembe véve elsősorban azokat a kiadványokat, ahol az U.I.T. tagjai munkálkodtak. Majd néhány irodalmi társaság bemutatása következett, amelyekben szintén tevékenykedtek az U.I.T. tagjai. Így jutottam el az Unitárius Irodalmi Társaságig. Kutatásom során láthattam, hogy az U.I.T. tagjai munkájukat nem csupán az Unitárius Egyház berkeiben folytatták.

A posztmodern társadalomban egyre inkább találkozunk az egyháztól való elidegenedés gondolatával, a bizonytalanság válságba ejtő érzésével. Egy olyan korban élünk, amelyben a technika segítségével pillanatok alatt szüntethetők meg különbnél különb határok. Van azonban egy kommunikációs csatorna, melyben a prédikátor, egy másik dimenzióban keresi a felismerést, majd az ott megtapasztaltakat igyekszik minél tisztábban közvetíteni a gyülekezetének.

A prédikálás művészete a mindenkori teológusok kihívása. Isten Lelke vezérli a lelkipásztorokat a szolgálat végzésében, de annak az időtálló és a jelen kor generálta nehézségeivel szakmai szempontjából is vitathatatlanul szembe kell nézni. A szöveg hermeneutikai tulajdonságain keresztül, illetve a 21. század embere által támasztott elvárásokat figyelembe véve, megmutatkozik a paradigmaváltás szükségessége. Ezen szempontok tárgyalása után, a dolgozatom középpontjában a narratív prédikálást, mint az újítás kieszközlésének egyik alternatíváját állítottam. Bemutatom a módszer kialakulását, lényegi koncepcióját, annak reform jellegű hatásait. A prédikáció elbeszélésszerűsége alapjaiban változtatja meg annak struktúráját és a passzív hallgatói pozícióból kimozdítva, egy cselekmény részeseként határozza meg a gyülekezetet. Tárgyalásra kerülnek továbbá a bibliai történetek műfaji sajátosságai, azoknak narratív jellege.