Repository index

Ebben a dolgozatban olyan módszereket mutatunk be, amelyek felhasználhatóak az autizmus spektrumzavarral diagnosztizált elemi osztályos gyerekek gyülekezetekbe való integrálásához. Alapja az a törekvés, hogy a Romániai Református Egyház felé hangsúlyosabbá tegye ennek a kérdéskörnek a vizsgálatát és gyakorlatba ültesse a kidolgozott módszereket, hiszen a gyülekezetekben is egyre több ASZ-ral élő gyermek él, akiket be kell vonni a keresztyén életbe. A dolgozat első részében bemutatjuk a tipikusan fejlődő kisiskolások katekézisének jellemzőit és módszertanát, majd biblikailag alátámasztjuk, hogy miért jogosultak az autizmussal élők a gyülekezetekhez tartozni, valamint a katekézisben részt venni. A második részben ismertetjük az ASZ, mint klinikai kórkép történetét, tüneteit és diagnosztikai kritériumait, illetve az autizmus spektrumzavarral élők oktatásának és fejlesztésének lehetőségeit.

Dolgozatomban az idősek katechézisét és ennek gyakorlati lehetőségét boncolgatom. Az egyházban a gyülekezetek életkora idősödik. S mivel a gyülekezetek többségét is az idősebb korosztály jellemzi, ezért fontosnak tartom, hogy a lelkipásztornak kiemelt célja legyen az idősekkel való foglalkozás. Ahhoz, hogy tudjuk, hogy milyen munkát lehet és kell közöttük végezni, meg kell ismerjük őket: tudnunk kell az öregkor jellemzőit. Az ismeretek megszerzése után megtervezzük a katechizációjukat. Az irántuk és az életük kiváncsisága után segítségünk van a munka megteremtésére. Éreztessük, hogy ők is fontos tagok a gyülekezet közösségében. A velük való foglalkozás lehetőségeként írtam két óratervet, amelyet felhasználva segítséget nyújtok korosztályos biblióra megtartására. Dolgozatom összegzéseként megfogalmazom, hogy átfogó katechétikai munka egy gyülekezetben csak az idősekkel való együttműködés és korosztályuknak szervezett katechizációs alkalmak által lehetséges.

Ez a munka a vallásos nevelés és a vallástanítás teológiai alapon felépített rendszerét akarja adni. Hozzá akar járulni ezzel egyrészt a katechetika kérdéseinek tudományos teológiai megvilágításához, de másrészt segítséget is szeretne nyújtani azoknak, akik a vallásos nevelés munkájával foglalkoznak.

Amikor egy kisgyermek fél vagy szorong, a legegyszerűbb őt ölbe venni és mesélni valami szépet, érdekeset és biztatót neki, hogy szűnjön a félelme, oldódjon a szorongása. Lelkipásztorként sokszor kellett megállnom magányos emberek, kórházi ágyakon fekvő betegek vagy gyászolók mellett temetéseken. Gyakran tapasztaltam, hogy saját szavaim elégtelennek bizonyultak, ami a bátorítást illeti, de egy jól megválasztott alapige vagy elbeszélt-elolvasott történet érezhetően oldotta a magányos, a beteg vagy a gyászoló ember szomorúságát, szorongását. E tapasztalatok sora vetette fel bennem a lehetőségét annak, hogy talán célzatosan lehet használni a bibliai történeteket szorongásoldásra. Ahogy a kutatás elkezdődött, kiderült, hogy a szorongás és a történetmegértés többek között korosztályfüggő, ezért le kellett szűkítenem a kutatási területemet a kisgyermekkora, mely a gyermek életében körülbelül 12 éves koráig tart.

Solomon Zeitlin zsidó történész egyik tanulmányában azt próbálja bizonyítani, hogy a fogság utáni időszakban az álmok kezdték elveszíteni előrejelző funkciójukat. Megjegyzi, hogy már Ézsaiás sem tartotta az álmokat isteni eredetűeknek, és inkább afelé hajlott, hogy azok az ember gondolatainak és vágyainak visszatükröződései; ilyenformán a próféta Sigmund Freud előfutárának tekinthető. Később, a tannaita korban a rabbik már nem a jövendőt jó- solták meg az álmokból, hanem egyszerűen csak magyarázták azokat.

Ez a dolgozat a felmentés problémáját elemzi Vladimir Jankélévitch gondolkodásában. A felmentés a sértett fél azon próbálkozása, hogy a mélyen elrejtett emberi gonoszságon túl olyan külső mozzanatokat találjon, amelyek motiválhatták az elkövetőt. Az oknyomozó eltökéltségével keresi a választ az unde malum? kérdésére.

A román reformáció kérdésével, gyakorló-lelkipásztori és vallás-tanító-lelkészi súlyos elfoglaltságom mellett, éveken át foglalkoztam. Közben a kérdés összefoglalása és tisztázása érdekében komoly munkák jelentek meg, de ezek dacára sem tartottam feleslegesnek jelen dolgozatomat elkészíteni és közreadni.

Poitiers-i Hilarius Hyeronimus, Ambrosius és Augustinus mellett kétségtelenül a korai latin teológiai gondolkodás egyik kimagasló alakja. Dolgozatunkban Hilarius életét és teológiáját szeretnénk röviden bemutatni. Hilarius teológiai gondolkodása, apológiai munkássága, valamint hozzájárulása a nyugati szentháromságtan és krisztológia fejlődéséhez kulcsfontosságú. Hilarius életét és teológiájáta már ismert teológiai-és dogmatörténeti alapon közelítjük meg, majd rátérünk az egyházatya életének és teológiájának tárgyalására. Az első részben tehát a dogmatörténeti kontextust elevenítjük fel, a Nicaeai zsinat utáni eseményeket, a kor témábavágó hitvallásait mutatjuk be röviden. A második főrészben Hilarius életrajzi vonatkozásait tárgyaljuk, majd a harmadik részben teológiáját ismertetjük, pontosabban teológiájának szentháromságtani és krisztológiai aspektusait az ariánus-és homoiánus viták összefüggésében.

Az erdődi zsinatokról értekezve nem mehetünk el szó nélkül a Szatmári reformáció kialakulása és a Drágfi család pártfogása mellet. Amilyen fontos volt ez előbbi, mint a reformátorok egyik fő munkálkodási területe, ugyanilyen fontos az utóbbi. Ez a család védelmet nyújtott és támogatta a reformátorokat. Azért választottam ezt a témát, mert érdekelt, hogy hogyan sikerült elindítani a reformációt? Milyen emberek voltak a reformátorok? Kik és miért vették pártfogásukba ezt az ügyet? Mi vezérelte őket? Dolgozatomban részletesen beszélek a Szatmári reformáció elindulásáról, reformátorairól és a pártfogó nemesi családokról, kitérek Erdőd városának és a Drágfi családnak a bemutatására, szót ejtek a Partium-i zsinatokról, aztán részletekbe menően tárgyalom az 1545-ös első-, és az 1555-ös második erdődi zsinatot.