Repository index

Walter Jens a kortárs német irodalom és kulturális élet kiemelkedő alakja: a retorika és klasszika-filológia egykori professzora, író, irodalomtörténész, kritikus, fordító, a teológia művelője volt. 1923 márciusában született Hamburgban, tehetős polgári családban. Az elemi iskola elvégzése után a neves Luther-tanítvány, Johannes Bugenhagen alapította gimnáziumban érettségizett 1941-ben. Súlyos asztmája miatt felmentették a háborús szolgálat alól. Ezt követően germanisztikát és klasszika-filológiát hallgatott Hamburgban és Freiburgban. 1944-ben a freiburgi egyetemen doktorált Szophoklész verseléséből, habili-tációs dolgozatának címe pedig Tacitus és a szabadság (1949, Tübingen). 1950- ben a tübingeni Eberhard-Karls Egyetem klasszika-filológia tanszékének vezetője lett, és ugyancsak ebben az évben vált tagjává a hírneves Gruppe47 irodalmi csoportosulásnak. 1963-tól a számára létesített általános retorika és klaszszika filológia tanszék vezetője.

A Paul Eber életművét tárgyaló tanulmánykötetre és benne a gothai Forschungsbibliothek állományában található levelezésének leírására a wittenbergi magyar coetusra vonatkozó kutatásaim közben bukkantam rá. Korábban Egri Lukács ismeretlen levelét már közöltem ebből az anyagból. A címzett, Paul Eber (Kitzingen, 1511. november 8. – Wittenberg, 1569. december 10.) ebben az időben teológiaprofesszor, a városi templom első lelkésze és Szászország szuperintendense volt, s Melanchthont követve elsősorban közvetítő szerepet próbált betölteni az orthodox lutheránusok és a kriptokálvinisták között. Ugyanakkor – Melanchthonhoz hasonlóan – Eber soha nem állt nyíltan a svájci teológia mellé, úrvacsoratana mérsékelt lutheránus álláspontot tükrözött. Abban is Melanchthon nyomában járt,4 hogy jó viszonyt ápolt a magyar diákokkal és patrónusaikkal. A levelek abban a helyzetben íródtak, amikor Luther reformátortársának 1560-ban bekövetkezett halála után megpróbálta továbbvinni az örökséget.

Ötszáz évvel ezelőtt a reformáció azzal a felismeréssel indult el, hogy az egyháznak vissza kell térnie a Szentíráshoz. Már maga ez az akarat teológiai meglátás volt, azaz a református teológia egyidős a reformációval. Mindennek pedig bölcsője Európa volt, mint ahogyan a későbbi eszmék, irányzatok szerinti elágazása is a mi földrészünkön történt és történik. Joggal beszélünk tehát évszázados európai református teológiáról, és mert mi magyarok, mintegy 30 év múlva ezt magunkévá tettük, teológiánkat méltán illethetjük az európai jelzővel. Ma, és a következő időkben a kérdést állandóan fel kell tennünk: mi a „teológia európaisága” kifejezésnek az értéke? Napjainkban földrészünkön mindenütt, Keleten különösen, mindenki az európai normáknak igyekszik megfelelni, az „eurokonform” védjegy és vízumpecsét még az eszmék áramlásában is.

Mi, erdélyiek nem tudunk megszabadulni egy bizonyos térképszemlélettől, mert a természetes határok (Kárpátok) és a mesterségesek (trianoniak) befolyásolták életünket, nem utolsósorban a kolozsvári Teológiáét. Eltekintve attól, hogy a 16. században az ország háromba szakadt, minket háromszor lépett át a határ: az első világháború után Erdélyt Romániához csatolták, Kolozsvár 1940-ben visszakerült az anyaországhoz, majd 1945 után újból Románia része lett. Azzal, hogy elszakítottak természetes életközegünktől, végvárrá és peremvidékké váltunk.1 Végvárrá, mert mi lettünk a nyugati keresztyén világ legkeletibb teológiája, ahova a szellemi áramlatok csak szivárogva érkeztek el, s peremvidékké, ahol a keleti bizantinizmussal és a babonaságig elmenő miszticizmussal szemben védekeznünk kellett. Így teológiai akadémiánk lelki-szellemi szigetté vált. Az utolsó, majdnem száz esztendő alatt ezt a „földrajzot” meg kellett tanulnunk.

Vajon félreértette-e Luther Pál apostol leveleit? Vajon a 16. századi reformátorok alaptalanul hivatkoztak-e Pál apostol megigazulásról szóló tanítására és vajon helytelen útra terelték volna teológiájának megértését? Az utóbbi időben ez a kérdés újra és újra felmerül és heves vitákat vált ki a kutatók körében. Nem kell meglepődnünk azon, hogy a modern újszövetségi írásmagyarázat nem minden esetben erősíti meg a reformátorok bibliamagyarázatát. A Pál-kutatásra néző „új szemléletmód” kérdése csupán egyetlen szelet abból feszültségből, amely a biblikus irányultságú dogmatika és a történeti írásmagyarázat között jelentkezik. Ez mindenesetre igen-igen érdekfeszítő szelet, mivel a reformátorok Pál-értelmezésének egyház- és teológiatörténeti jelentősége volt.

Emlékirat az Erdélyi Evangéliumi Református Egyházi Főtanács megbízásából, hivatalos okmányok nyomán összeállítva.

Dolgozatomban bemutatásra kerül, hogy mi is a lelkiismeret, hogyan lehet azt meghatározni és milyen tulajdonságai vannak. Rövid áttekintést kapunk a történelem különböző részeiből, mégpedig az ókortól kezdődően, a középkoron át egészen a modern korig. Ismertetem az Ó- és Újszövetség nézeteit a lelkiismeretről, valamint a teológiai szempontokat, ugyanakkor részletesen megvizsgálom Luther Márton tanítását a lelkiismeretről, arról, hogy hogyan kapcsolódik össze egyes fogalmakkal (bűnbánat, bűnbocsánat, szabadság, hit, Krisztus országa stb.). Megtudhatjuk, hogy Luther szerint hogyan érvényesül a lelkiismeret a parancsolatok fényében. A dolgozat befejező részében megvizsgálom, hogy mit ír Luther a lelkiismeretről a Kis- és Nagy kátéjában.