Repository index

Pierre Abélard személye és munkássága több szempontból is színfoltot jelent a 11–12. században. Előadásomban egy kis szeletét szeretném körbejárni életművének: a két etikai művét vizsgálom. A Dialógus és az Etika is befejezetlen formában maradt ránk, viszont a szövegek elméleti jellegük mellett egy bábáskodó hangot is hallatnak, mely az Hadot-féle lelkigyakorlatra emlékeztethet bennünket. Mindennek fényében feltehetjük a kérdést: mi „hasznunk” származhat abból, ha dialógusra lépünk ezen szövegekkel?

Az 1560-as évek közepe táján és a második felében volt némi nyugodt időszak Szegedi életében, amikor alaposabban foglalkozhatott tudományos művei megírásával. A Locit is ekkor fejezhette be. És talán ekkor
fejezte be a másik terjedelmesebb munkáját is, amelyet alább ismertetünk: Tabulae analyticae, quibus exemplar illud sanorum sermonum de fide, charitate, et patientia, quid olim Prophetae, Evangelistae, Apostoli literis memoriaeque mandaverunt, fideliter declaratur.

Nebukadneccar egyik terjedelmesebb felirata a brisai sziklafelirat, az észak-libánoni térségből. A tanulmány ennek a feliratnak az akkád nyelven írt verzióját és annak magyar fordítását tartalmazza, bevezetővel és mindenekelőtt az Ószövetség olvasóit szem előtt tartó jegyzetanyaggal. A brisai felirat egyrészt a babiloni fogság előtti korszak története, másrészt általában a bibliai történetírás és szellemtörténet szempontjából is fontos kordokumentum. A felirat helyenként reflektál az Újbabiloni Birodalom nyugati térséggel kapcsolatos ténykedéseire és politikájára is.

Az ugariti szövegek 1928-as felfedezése hatalmas szenzáció volt az 20. század első felében. Nemcsak egy nyugat-sémi kultúra írásos, szellemi örökségét fedezték fel Rasz Samra törmelékei alatt, hanem a vallásos szövegek istennevei a legnagyobb mértékig megegyeztek az ÓSZ-ben Jhwh mellett olvasható istennevekkel. Az ÓSZ-ből ismert „kánaáni” istenek, hirtelen megelevenedtek mítoszok, eposzok, rituálék és más kultikus szövegek ékírásos agyagtábláin. Nem maradhatott el a tudományos ováció, amely röviddel a felfedezés után Mezopotámia helyett Ugarit felé fordította figyelmét. Ebben az időben olyan munkák születtek, amelyek nagyon sokszor az ószövetségi igehelyeket ugariti idézetekkel magyarázták, ugariti szövegek kontextusába helyezték azokat. Ilyen volt pl. a háromkötetes Ras Shamra Parallels, Kuhnigk Nordwestsemitische Studien zum Hoseabuch című könyve, vagy éppen Dahood zsoltárkommentárja a The Anchor Bible sorozatban. Az ellenállás sem maradhatott el.

A Babilonba elhurcolt júdaiak életének egy-egy mozzanatát, szellemi kontextusát az Ószövetség is feljegyzi (pl. 2Kir 25,27-30; Zsolt 137; Jer 29; Ez; Ézs 40-55). Ezeket a bibliai forrásokat kiegészítik, adott esetben árnyalják, ám mindenképp új perspektívából világítják meg azok az újbabiloni szövegek, amelyek korábbi és újabb ásatások nyomán kerültek felszínre. Ebben a tanulmányban néhány olyan adminisztratív jellegű forrásszöveg magyar fordítását teszem közzé, amelyek a Júdából deportált lakosság életének, gondolkodásának rekonstrukciójában lehetnek a „babiloni fogság” iránt érdeklődő olvasó segítségére. Az itt közreadott fordítások alapszövegeinek egy része már régóta jelen van az idegen nyelvű tudományos diskurzusban. Másik része viszont az elmúlt egy-két évtizedben került – s ott is jobbára szórványosan – a figyelem központjába.

Az Ószövetségben közel 650 helyen találkozunk a "Jeruzsálem" névvel. Ám ezek a referenciák jobbára a Dávid királyságát követő korszakra vonatkoznak, amikor Jeruzsálem politikai és vallási szempontból a királyság központjává válik. De milyen is volt ez a város, mielőtt Dávid fővárossá tette volna? Ez a tanulmány előbb röviden áttekinti azokat a bibliai utalásokat és régészeti eredményeket, amelyek fényt vetnek a monarchia korát megelőző Jeruzsálem életére. A tanulmány második, terjedelmesebb része a honfoglalás előtti Jeruzsálem kánaánita királya, Abdi-heba és az egyiptomi királyi udvar közötti diplomáciai levelezés anyagát dolgozza fel. Az ún. Amarnai levelek néven ismert gyűjtemény részét képező korrespondencia akkád nyelven íródott. Ennek a gyűjteménynek az itt közreadott magyar fordítása elsőrendű forrásanyag Jeruzsálem korai történetének rekonstrukciójához.

Der Stele Jahves. Sammlungen von Fremdvölkersprüchen in den prophetischen Schriften des Alten Testaments. In der heutigen Prophetenforschung wurde die Frage nach der Entstehung der Prophetenbücher zentralgestellt. Vornehmliche Andacht haben dabei die kleineren Kollektionen dieser Bücher gewonnen. Die vorliegende Studie ist den theologischen und literarischen Aspekten der Sammlungen von Fremdvölkersprüchen in den Büchern der Propheten Amos, Jesaja, Jeremia, Ezechiel und Zephaniah gewidmet. Hier wurde die Frage nach dem theologischen Prinzip dieser Kollektionen gestellt, und zwar auf Kollektionsebene und auf Buchebene. Welcher Gedanke hält die verschiedenen Fremdvölkersprüche zusammen und welcher bestimmt den Platz der Kollektionen in dem Buch, in dem sie jetzt stehen? Wie weit kann man ein gemeinsames theologisches Ordnungsprinzip hinter den Sammlungen der verschiedenen Bücher aufweisen, und wie weit sind diese Kollektionen buchspezifisch?

Szakdolgozatom témájaként az ifjúsági korszakváltás témakörét választottam, és egyben arra vállalkoztam, hogy ezt az ifjúságszociológiai fogalmat és annak tartalmát megpróbálom minél közelebb hozni az Erdélyi Unitárius Egyházhoz. Teszem ezt azért, mert megérzésem szerint az egyház ifjúsági munkájának stratégiájában némi váltásnak kell megtörténnie. Ez pedig csak úgy valósulhat meg, ha megfelelő, tudományos alapokon nyugszik. Az ifjúsági korszakváltás olyan valóságokat teremtett, amelyek előtt az egyháznak nem szabad szemet hunynia, hanem ezzel ellentétben, meg kell ismernie jelenségeit, és fel kell vegye velük a harcot.

Mesteri dolgozatom témája az ekkléziogén neurózis. A kifejezés a vallásosság torzult formáira utal, olyan negatív viselkedés- vagy gondolkodásmódra, amelynek hátterében a vallást vélik felfedezni.

A vallásos tisztelet több egy szükségletet kielégíteni képes cselekedetek sokaságánál, mert maga a tiszteletet kiváltó ok, ha észérvekkel magyarázhatatlan is, jelen van, és kiváltja a vallásos tiszteletet.

Kutatásom kérdése: milyen szerepe van a jövőt ismerő JHVH tematikának Deutero-Ézsaiás könyvében, milyen szerepe van a polémikus beszédmódban? A jövendőmondás kérdése Deutero-Ézsaiás könyvében leginkább a bálványok elleni polémiában emelkedik ki: JHVH az, aki ismeri a jövőt, a bálványok nem tudják megmondani, mi fog bekövetkezni. JHVH felsőbbrendűsége mellett szóló érv az a különbség, mely abban mutatkozik meg, hogy ő az egyetlen, aki előre tudja és megmondja, vagyis kontrolálja a jövőt. A bálványok elleni polémia tétje, hogy ki az igazi Isten. Ebben az istenbizonyítási perben JHVH-nak és a bálványoknak is bizonyítaniuk kell, be kell mutatniuk érveiket, hogy valóban istenek-e? Mindkét általam választott részben (Ézs 41,21-29 és Ézs 46,1-13) a próféta erre a bizonyításra hívja ki a bálványokat és azok készítőit.

Ebben a kutatásban az a kérdés foglalkoztatott, hogy az ókori Közel-Kelet és Izrael kultuszában a nők milyen tevékenységeket végeztek, melyek voltak azok a funkciók, amelyeket betölthettek? Ha összevetjük a rendelkezésünkre álló ókori szövegek tudósításait, az archeológiai és ikonográfiai adatokat, akkor azt láthatjuk, hogy az ókori Közel-Keleten és Izraelben a nők vallási jellegű tevékenységei hasonlók voltak, kivéve a papság intézményét. Noha az Ószövetség meglehetősen szűkszavú a nők központi szentélynél történő aktivitásait illetően, mégis az egyetlen forrás, amely ebben a tekintetben rendelkezésünkre áll. Némely kutató meggyőződése az, hogy a nők főként az udvartartásban végeztek vallással kapcsolatos tevékenységeket, ezek között pedig volt olyan is, amely a hivatalos Jahve kultusztól független volt. Megemlíthető ebben a tekintetben az idegen istennők tisztelete és az ősök kultusza.

Milyen életkörülmények járulnak hozzá ahhoz, hogy valaki vallásos legyen? Fontos-e ebből a szempontból az, hogy kik nevelik fel és milyen módszerekkel, milyen körülmények között? Isten nyújtja a kezét felénk, de ezt a kinyújtott kezet nekünk is el kell fogadnunk. Ez egyes embereknek könnyebben megy, mások nehezebben tudják elfogadni a mindenható Isten létét és jelenlétét. De vajon miért? Mert olyan a természete, a temperamentuma, vagy az élettapasztalatai nem engedik elhinni neki, hogy létezik Isten? Ha valaki vallásos, meglátszik-e ez a mindennapi cselekedetein? Befolyásolja-e hite abban, hogy miként viszonyul szüleihez, barátaihoz, házastársához, egyáltalán abban, hogy milyen emberekkel veszi körül magát? És ha befolyásolja, akkor hogyan, milyen tényezők által? Vagy a mai vallásosság inkább egy „templomi vallásosság”, a hétköznapi életben viszont semmi nyoma sincs?

Az özönvíztörténet mint olyan, meglepően nagy népszerűségnek örvend a Föld számtalan népének folklórjában, mondakörében. Ezért mindenekelőtt e fogalom jelentésére és jelentőségére próbálok rávilágítani a dolgozat első alcíme alatt. Egyszersmint, a meghatározás során említésre kerül néhány népcsoport és azok sajátos özönvízelbeszélése, vagy legendájukban őrzött özönvízmotívumok. Noha ezek nem közeli rokonai a dolgozatban alaposabban tárgyalt történeteknek, hogy néhol részletekbe menő hasonlóságok is felfedezhetők, esetenként olyan embercsoportok esetében is, melyeket eddig áthidalhatatlannak vélt távolságok választottak el egymástól. E jelenség okáról és lehetséges következtetéseiről is esik pár szó. A bibliai történet elemzése során is megemlítek néhány olyan idegen mítosz, melynek valamelyik eleme párhuzamos a Noé elbeszélésével.

Jelen dolgozat Karl Barth-nak a vallással kapcsolatos máig vitatott nézetét helyezi nagyító alá. A 20. század fordulóján protestáns teológiáját jellemző liberális tendenciával élesen szembeszegülő Barthot még a „keresztyénietlenség” vádjával is megillették radikális vallás- és egyházkritikája miatt. Ennek dacára érdeme visszavonhatatlan, hiszen egy olyan hullámot indított el a protestáns teológusok körében, mely hatására az Ige visszakerült az őt megillető helyre, a teológia középpontjába.

Az ókori Mári-i és ninivei királyi levéltárból származó prófetikus szövegek alapján a kutatók megállapították, hogy a női prófétaság nem volt szokatlan jelenség az ókori Közel-Kelet társadalmaiban. Nem volt ez másképp Izraelben és Júdában sem. Az Ószövetségben öt olyan nőt találunk, akiket a bibliai szöveg prófétának nevez. Ezek a következők: Mirjám, Debóra, Hulda, Ézsaiás könyvének névtelen prófétanője, és Nóadjá. Ez a szám csekélynek tűnhet, ha figyelembe vesszük a bibliai férfi próféták létszámát. Azonban néhány kutató feltételezi, hogy több prófétanő tevékenykedett az ókori Izraelben és Júdában, akikről nem számol be a Héber Biblia. Még ha így is van, nyilvánvaló, hogy férfiak nagyobb számban gyakorolták a prófétai hivatást, mint a nők. A hangsúly mégsem a számarányokra esik, hanem arra, hogy észlelhető-e funkcionális különbség férfi és női próféták közt, illetve milyen volt környezetük hozzájuk való viszonyulása?

Az egyház felnőtt tagjaival huszonéves koruk után csak az esküvőkkor és keresztelésekkor találkozunk újra. Azt követően jó esetben már csak a gyermekeikkel foglalkozhatunk. A harminc – ötvenéves korosztályt csak néhányszor látjuk az istentiszteleteken, családlátogatásokkor, de valódi kapcsolat csak elenyésző számban alakul ki. A felnőttek irányába történő katechetikai nyitás olyan kihívás az egyház számára, amely túlmutat a hittani, teológiai felnőtt-továbbképzésen. Ebbe a folyamatba léphet be az egyház a katechetika segítségével, hogy megismerve a felnőtt emberek élethelyzetét, hitbeli fejlődését és speciális felnőttoktatási igényeit, új hangon és új hívással szólíthassa meg őket. A katechetika egyik legnagyobb kihívása, hogy túllépjen a hitvallás és az egyházi tantételek általános ismeretén, afelé a tudás felé, amely lehetővé teszi, hogy az egyház kincsei szólhassanak a modern emberhez.

A bibliai hagyományban fogant spiritualitás fogalma, a két évezred folyamán leképezte az egyes korok szellemi mozgását. A Bibliában még nem találkozhatunk a konkrét fogalommal, viszont tartalmának és szerkezetének alapjait ott találhatjuk meg, a jelen kor fogalomhasználatának mintegy kiindulási pontjaként. Az idők folyamán spiritualitás egyre jobban az érdeklődés és a kutatások középpontjába kerül. A jelen kor liberális és ember centrikus szellemisége maga után vonta az egyénnek az intézményes egyháztól való eltávolodását, s így a spiritualitás fogalma is kilépett az egyházi közegből és szélet körben elterjedve alakul a társadalom igényeihez. A XX. századtól a fogalom kilépett a vallásos és egyházi közegből és más olyan területeken is elterjed, ahol addig nem tulajdonítottak neki nagy szerepet, s így új jelentéskörrel ruházódik fel.