Repository index

Embertársaink közül sokan egy méltatlanul nyomorúságos világban élnek – ennek hírei naponként érkeznek el hozzánk. A képernyőkön bejön lakásunkba a szegénység, s mi terített asztalunk mellől, minden nap dúsan vigadozva, bíborba és patyolatba öltözve tehetetlenül nézzük karosszékeinkből Lázárt, a koldust.

Ha valaki keresztyénként szembesül a társadalom által felvetette kérdésekkel, bibliai alapok után kutat. A szegény és szegénység szavak a Bibliában igen gyakoriak. A szegény – az özvegy és az árva – az ókori Izráelben Isten különös gondoskodásában részesült. Az Újszövetség arra tanít, hogy a keresztyének a fogalom világi, hétköznapi jelentése értelmében nem gazdagok. Jézus és az apostolok arra intenek, hogy a gazdagság könnyen az Isten országába való bejutás akadályává válhat. Ha valaki keresztyénként akarja megérteni a társadalmi változásokat, jól teszi, ha különbséget tesz három fél között: Isten, a felebarát (embertárs) és önmaga között.

A protestáns ortodoxia korában a biblika teológia, a rendszeres teológia szolgálólánya volt. Ebből a státusból Johann Philipp Gabler ismert oratiója után lépett ki, amikor jogot szerzett arra, hogy független diszciplínaként helyet foglaljon a hittudományi fakultáson. Azóta az írásmagyarázat feladata nem merül ki abban, hogy bibliai támasztékokat szolgáltasson a dogmatikai tantételek számára, sokkal inkább arra hivatott, hogy a történetkritikai módszer segítségével feltárja az ó- és újszövetségi könyvek sajátos vallási tartalmát és azokat összehasonlítsa egymással.

Feltűnő, hogy a századeleji theologiai irodalomban milyen ritkán esik szó a hermeneutikáról. Ha a folyóiratokat vagy a könyvirodalmat vizsgáljuk, csak elszórtan találkozunk egy-egy tanulmánnyal. Igaz, ez önmagában egyoldalú beállítás, mert ha névleg nem is, de tartalmilag megtaláljuk a XX. század első évtizedeiben is. Mindazonáltal elhanyagolása meggondolkoztató valóság. Annál feltűnőbb azonban, hogy a századfordulótól kezdődően az érdeklődés középpontjába került ez a szaktárgy.

Dolgozatom során feltárom Papolc történetét a két világháború között. Az említett évtizedek során számos jelentős eseménnyel nézett szembe a falu közössége: nyugdíjba vonult az idős lelkész, majd a helyére egy másik jött, templomot kellett javítaniuk, fel kellett venniük a harcot a maguk módján a román uralommal, és meg kellett küzdeniük azzal a romlással is, ami a második világháború után következett, illetve a második világháború végén ismét rátört a falura. A gyülekezet tömören vázolt mindennapjai mellett a függelékekben olyan színes interjúkkal találkozunk, amelyek mesélik, hogy milyen is volt az élet a 20. század elején és közepén. Végül pedig az idős lelkész, Veres Károly gyűléseket megnyitó beszédeit olvashatjuk, amelyek egyedi, ritkán olvasott perspektívából, egy magyar református lelkész szemszögéből mutatják be az I. világháború éveinek következményeit, körülményeit.