Repository index

În cartea sa Biografie van de dominee, teologul practic olandez Heitink dedica un capitol special dezvoltării oficiului pastoral protestant. El se întreabă când a apărut pastorul protestant așa cum îl cunoaștem astăzi în istoria bisericii. Răspunsul la această întrebare ne duce înapoi în secolul al XVI-lea. În istoria Reformei, acesta este momentul când apare pastorul, însă nu ca preot hirotonit din sânul clerului, ci ca laic. Potrivit doctrinei reformate, membrii comunității lui Dumnezeu ocupă diverse oficii, iar în vârful acestora se află funcția de pastor. Comunitatea alege anumite persoane pentru această funcție după ce a constatat că aceștia au darurile necesare de la Dumnezeu pentru această slujire. Heitink consideră că, într-un timp relativ scurt după implementarea oficiului pastoral, pastorul a devenit un funcționar bisericesc. Această funcție, fie ea laică sau ecleziastică, a crescut în importanță de-a lungul timpului.

Ez a publikációs lista Adorjáni Zoltán közleményeit tartalmazza.

According to Gen 1, the “classical” story of the origin of humanity, God began and finished the creation of man on the sixth day. In this view, creation is a one-time divine act dated to the dawn of history. Psalm 139,13-16 provides an alternative concept regarding human origins. The ideas permeating this Psalm are less widespread in the Bible, and they were far less influential for later theological works than the classical biblical accounts of creation. Nonetheless, these anthropological notions appear to be firmly rooted in folk religion. Making lavish use of motifs familiar from ancient Near Eastern mythological texts, the poem considers that a divine act of creation is performed in the process of birth of every individual. In contrast to the historicising interpretations of Gen 1-2, this text emphasises the personal character of creation. The present study examines the philological problems in Ps 139,13-16, as well as the Near Eastern background of its language.

A nemes és nemzetes Csapó-família kecskeméti polgárcsalád volt s ezért kapta valamelyik őse királyi levéllel a "kecskeméti" predikátumot. De Dunántúlról származtak s külső és belső mivoltokban az itteni magyarság jellemvonásait öltözték fel.

Több milliárd dolláros üzletággá nőtte ki magát a világban a béranyaipar. Hogyan illeszthető egy ilyen szenvtelen közgazdasági megállapítás a megszülető emberi élet misztériumához? Az alábbiakban röviden ismertetem a béranyaság jelenségét, valamint az ezzel kapcsolatos alapfogalmakat, ennek romániai jogállását és gyakorlatát más országok szabályozásának kontextusában, végül pedig néhány etikai szempontot fogalmazok meg a problémaegyüttesre nézve.

Zsolt 139,13-16 az ószövetségi antropológia szempontjából fölvet néhány rendkívül izgalmas kérdést. A költemény a magzat anyaméhben való alakulását Isten teremtő munkájának tekinti. A 15. vers egymással párhuzamba állítja a magzat anyaméhben való formálódását és a föld mélyén való alakulást. Mit is jelent ez, az ószövetségi klasszikus teremtéstörténet fényében meglehetősen szokatlan képzet? Milyen könyvről beszél a 16. vers és milyen értelemben vonatkozik ez a könyv a még meg sem született ember életére?

A feltámadás gondolata számunkra a keresztyén egyházi diskurzusban mindenekelőtt az újszövetségi szövegekhez kötődik, ahol része annak a központi üzenetnek, amelyet az egyház a maga missziója rendjén a világban képvisel. Az újszövetségi könyvek alapvetően kétféle értelemben beszélnek erről a témáról. Egyrészt – és ez a hangsúlyosabb – a Messiás, Jézus Krisztus fel-támadását (vagy feltámasztását) említik, másrészt, ennek mintegy kiegészítéseképpen, szükségszerű következményeképpen szólnak a Krisztusban hívők és nem hívők feltámadásáról. Ugyanakkor nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a feltámadás, pontosabban a halálból életre kelés gondolata mint olyan nem volt teljesen újszerűen a pogány világban, sem az ókori zsidóságban.

Erőss Lajos, a méltatlanul elfeledett dogmatikus és püspök emlékét néhány utcanév őrzi Debrecenben, valamint Püspökladányban, ahol az általános iskola névadója is lett. Erőss Lajos a Debreceni Református Kollégiumban tanult. A lelkipásztori szolgálatban eltöltött évei után ismét visszakerült az alma mater falai közé. A dogmatikatanári katedráról a lehető legnagyobb tudással igyekezett felvértezni diákjait a lelkipásztori szolgálatra. Rövid időn belül pedig a Tiszántúli Református Egyházkerület püspökének választották meg. Hirtelen bekövetkezett halála után ránk maradt befejezetlen életműve lehet oka annak, hogy élete és munkássága feldolgozatlan maradt. Ennek rendszerezése, értékeinek felmutatása pedig az utókorra vár.

A kolozsvári Ev. Ref. Theologiai Fakultás történetét olvasva, alig találunk utalást arra, hogy már megnyitása előtt volt egy tanára, aki kiküldetésben Nagyenyeden tanított, és nem érte meg a kolozsvári intézet tényleges felállítását, amelynek talán igazgatói székét is elnyerhette volna. Berde Sándor ez a mindössze négy esztendeig tanárként szolgáló teológus.

„Nekem adatott minden hatalom mennyen és földön. Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet…” „Tudjátok, hogy a népek fejedelmei uralkodnak rajtuk, és a nagyok hatalmaskodnak rajtuk. De közöttetek ne így legyen: hanem aki naggyá akar lenni közöttetek, az legyen a szolgátok.” (Mt 28,18b–19a; 20,25b–26) Jézusnak ezek a szavai a népekhez küldött tanítványok számára szolgálatuk biztosítéka, de figyelmeztetés is, hogy nem személyük és nem szavuk hatalmával lesz eredményes munkájuk, hanem a küldő Úr teljhatalmának kiárasztásával. A rangvita zárómondatai nem arról szólnak, hogy a tanítványok között nem lehet helye a nagyság és az elsőség vitájának, hanem arról, hogy ezeket a szolgálat útján keressék. Előttük két magatartási modell van: a népek fejedelmeinek uralkodása és Jézus Krisztus sokakért végzett szolgálata.

Még mi, reformátusok sem tudunk egykönnyen szabadulni a hierarchikus gondolkozástól, világi vagy más egyházi struktúrákat veszünk át, pedig mindnyájan többször is hallottuk Jézus figyelmeztetését: de közöttetek ne így legyen, mert titeket csak egyfajta különbözőség határozhat meg: a szolgálat elsősége (Mt 20,20–27). A gyülekezet minden tagjának, a lelkipásztornak, az egyházban minden tisztségviselőnek és tisztviselőnek tudnia kell, hogy különbség van a hivatal és a hivatás között. Kell lennie hivatali, azaz közigazgatási alá- és fölérendeltségnek, de ez önmagában nem üdvösség kérdése, az viszont igen, hogy hivatalunkban vagy azon kívül megszülessék bennünk a hivatástudat. Ez pedig azt jelenti, hogy Isten elhív és elküld, s erre a megszólított ember egész életével válaszol.