Repository index

The present study deals with the characteristic features of the ministry of teachers in the early church, contrasting them with the rabbis in the synagogues. As charismatic characters in the early church, teachers have played a role compa-rable to that of the apostles and prophets. In a different order of ideas, we would like to investigate whether the competence of charismatic teachers should be considered universal, or whether they played a rather local administrative role in the way bishops, deacons and presbyters did. At the same time, we shall analyse the content of their teaching aiming to define the place of teachers within the early church. We shall conclude with remarks concerning the development of the teachers’ status in the post-Pauline period.

„Hinni annyi, mint túl lenni a halálon. De hogyan lehetünk túl, ha egyszer innen vagyunk? A présbe kényszerültek végső válasza – Jóbné idült javaslata szerint – Isten megátkozása és a pusztulás. Avagy: bizalom a határon.”

Visky ​​S. Béla gondolkodásmódja, érvrendszere és hite egyaránt meggyőző és hiteles. Logikája töretlen, és bár nyilvánvalóan nehéz, sőt kényes kérdéseket taglal, még a vele vitába szálló feleknek is el kell ismerniük a kereső, kérdező, kutató teológus tárgya iránti elkötelezettségét és kompetenciáját. Én a magam részéről a szerzővel egyetértő beszélgetőtársak közé tartozom, kiváltképpen a szakterületemet is érintő kreáció-evolúció vitát illetően; sokat tanultam leírt és elmondott gondolataiból. (Dr. Falus András immunbiológus, a MTA tagja).

A keresztyén felekezetek körében kevés annyira általánosan elfogadott, közös tan van érvényben, mint az, hogy az Ószövetség az Újszövetséggel együtt és azzal egyenértékűen a keresztyén hit alapját képezi. Eszerint mind a keresztyén hitnek, mind a keresztyén teológiának – és itt fontos, hogy nem vallástudományról beszélünk – az Ószövetség éppúgy formáló tényezője és kiindulópontja, mint az Újszövetség. Legyen szó hitvallásokba foglalt dogmákról vagy még alakulásban lévő teológiai kijelentésekről, azoknak mércéje minden időben az, hogy összhangban vannak-e az Ó- és Újszövetség tanításával. Azonban ez a látszólag megszilárdult alaptétel mind a jelenben, mind a teológiatörténetben sokkal árnyaltabban van és volt jelen, mintsem az a fenti gondolatmenetből következne.

Minucius Felix Octavius című írása, ez a különös 3. század eleji apológia posztmodern értelemben akár regénynek is nevezhető. A kerettörténet szerint három jóbarát sétálni indul Ostiába. Mindhárman előkelő és művelt rómaiak. Szüret van, őszi aranynapok, munkaszünet, s a három jóbarát ki is használja ezt, és a tengerparton sétálgat. A környezet idilli, békés és nyugodt: a tenger, noha szélcsendben is mindig nyugtalan, szinte sétautat alakít ki a három jóbarát számára a fövenyes parton, ők pedig sarutlanul lépdelnek ezen a váratlanul, majdhogynem hármójuk kedvéért kialakuló, kellemesen nedves sétányon. Régen nem látták egymást, örülnek a viszontlátásnak. Gyönyörködnek a tájban, halkan beszélgetnek, történeteket mesélnek egymásnak, és az összhang teljesnek tűnik közöttük. Ez már csak azért is meglepő, mert már a dialógus elején kiderül, hogy ketten közülük, Minucius és Octavius keresztyének, és mindketten ügyvédek, a harmadik pedig, akit Caeciliusnak hívnak, pogány.

Történelme csak annak van, ami alapjában egységes. Amikor a keresztyénség történelméről beszélünk, öntudatosan vagy öntudatlanúl, de benne is mindig egységet teszünk föl. Ez az egység más nem lehet, mint a szellem egysége. Keresztyén egyházak; felekezetek és vallásos társaságok, keresztyén tanok és keresztyén szertartások történeteit pusztán külön-külön, egymástól elszigetelten, vagy legföljebb csak külsőséges, időrendi összefüggésben tanulmányozva, magának a keresztyénségnek fejlődéséről soha nem tudnánk képet alkotni magunknak. Ma meg, a keresztyénségnek nemzetek és hitvallások szerint százfelé tagolt állapotában egyenesen kétségbe kellene esnünk ez állapot történelmi megértésének lehetősége felől, ha csak a külsőhöz tapadnánk. De a mélyebben néző szemnek észre kell vennie, hogy ez a sokféleség, akármily mélyen rejlő okai vannak, nem hat le magának a keresztyénségnek gyökeréig. Ez a gyökér ma is egy.

A mai keresztyénséget a réginek az ismerete nélkül megérteni nem lehet. A mi egyéni és egyházközségi hitéletünk szinte kétezer esztendős múltnak az eredménye. Tehát ezt a múltat, az ebben szerepet játszó tényezőket kutatni és ismerni, annyit tesz, mint a mai keresztyénséget geneticus fejlődésében és előállásában megérteni igyekezni. A valláserkölcsi élet terén a históriai kutatásnak épen ebben áll a rendkívüli haszna és jelentősége. Innen érthető meg korunk bibliai tudósainak az a lázas törekvése, hogy a keresztyén hit- és életfejlődésnek azt a legkevésbé ismert korszakát, az őskeresztyénség periódusát is minél tisztább világításba igyekeznek állítani, mert nyilvánvaló, hogy az alapítás korának, viszonyainak és körülményeinek biztos ismerete nélkül jelen hitéletünk állapotának a megértésében egy óriási hézag van.

A dolgozat célja, hogy bemutassa azt az elfeledett Jakabot, akinek emlékét az évszázadok múlása vastag porral takart be, akit az Úr testvérének neveztek, akit vallásossága és szent élete miatt Igazként tiszteltek. A dolgozat során ismeretet szerezhetünk Jakab és az őskeresztények rögös útkereséséről, társadalmi helyzetéről, valamint a közegről, amiben munkálkodtak és éltek. Röviden bemutatásra kerülnek azok a személyek, akik az Újszövetségben hasonló nevet viseltek . Szó esik az ő neve alatt szereplő levélről, mellyel kapcsolatosan vélemények ütköztek és hosszú időn keresztül vitáknak szolgáltatott alapot. Ugyanakkor igyekeztem elkerülni azt a csapdát, hogy Jakabra fókuszálva, alakjának túl nagy jelentőséget tulajdonítsak az ősegyház történetében és az Újszövetség teológiájában.