Repository index

In studies on the composition of prophetic literature, the larger textual layers reinterpreting earlier texts, the so-called Fortschreibungen, received much attention. It is well-known that beside these larger literary elaborations prophetic books also contain shorter explanatory interpolations, often called glosses, which intend to clarify a particular imagery of the prophecy (e.g., Isa 9:14). A systematic reading of these short annotations has been neglected, however, in studying the formation of prophetic books. The present article reconsiders the Isaiah-Memoir from this perspective. It identifies editorial interpolations in three distinct pericopes, Isa 8:2, 8:6-7a and 8:23b. It is argued here that the identification of such explanatory additions is the key to understanding notorious textual complexities. Moreover, it points out that these interpolations tend to expose recognisable patterns and common hermeneutical principles.

Minden jel arra utal, hogy a vallásos gyökerek ellenére az európai emlékezetkultúra és emlékezetpolitika modelljei jól érvényesülnek az intézményes vallás nélkül is, sőt a zsidó-keresztyén vallási és a szekuláris emlékezés különbségein túl ez az emlékezetkultúra megteremti a saját vallási dimenzióit.

Mi, erdélyiek nem tudunk megszabadulni egy bizonyos térképszemlélettől, mert a természetes határok (Kárpátok) és a mesterségesek (trianoniak) befolyásolták életünket, nem utolsósorban a kolozsvári Teológiáét. Eltekintve attól, hogy a 16. században az ország háromba szakadt, minket háromszor lépett át a határ: az első világháború után Erdélyt Romániához csatolták, Kolozsvár 1940-ben visszakerült az anyaországhoz, majd 1945 után újból Románia része lett. Azzal, hogy elszakítottak természetes életközegünktől, végvárrá és peremvidékké váltunk.1 Végvárrá, mert mi lettünk a nyugati keresztyén világ legkeletibb teológiája, ahova a szellemi áramlatok csak szivárogva érkeztek el, s peremvidékké, ahol a keleti bizantinizmussal és a babonaságig elmenő miszticizmussal szemben védekeznünk kellett. Így teológiai akadémiánk lelki-szellemi szigetté vált. Az utolsó, majdnem száz esztendő alatt ezt a „földrajzot” meg kellett tanulnunk.