Repository index

A pojmenika gyakorlása, különösképpen a „coram Deo” vonatkozásában, a szakembereknek, valamint a lelkigondozóknak a felelősségteljes és aktuális viszonyulását tekintve rendszerint kérdések egyvelegét fogalmazza meg avégett, hogy az általuk biztosított kísérés folyamatában a kívánt változás emberi oldalát tekintve optimálisan megtörténhessen. A dolgozatomban elsősorban a Motivációs Interjú, mint lelkigondozói módszer által képviselt és tanúsított lelkiségből fakadó lelkigondozói viszonyulási lehetőséget vizsgáltam. Némi pszichológiai és teológiai reflexió kíséretében egyértelművé vált, hogy azon túl, hogy a segítő szakemberek a változásra vágyó, de egyben ambivalenciában élő személyek belülről fakadó indittatásukat elhőhívják, tehetik ezt Krisztusi attitűd gyakorlásával. Hangsúlyossá vált, azonban, hogy a gyakorlatban megélhető lelkiség egy meghatározó faktora az az emberkép (Menschenbild), amivel a lelkigondozó rendelkezik.

A reformáció ötszáz éves jubileumát övező nagyszabású emlékünnepélyek során gyakran elhangzott az a megállapítás, hogy ez az első olyan jellegű évforduló, amely az ökumené jegyében zajlott: a történelmi egyházak együtt idézték meg a reformáció kezdetét, a wittenbergi tézisek kibocsátását, és ugyanekkor az egyházzal együtt emlékezett a politikum is. Belelapozva a jubileumi ünnepségek történeti összefoglalóiba, végigkísérhetjük, hogy az adott korszakok vallási és politikai viszonyai milyen hatást gyakoroltak az egyes centenáriumi ünnepségekre. Az első ünneplő évszázadokban a nyomtatásban megjelenő ünnepi kiadványokat az erőteljes felekezetközi (protestáns-katolikus) polémia jellemezte.

Minden jel arra utal, hogy a vallásos gyökerek ellenére az európai emlékezetkultúra és emlékezetpolitika modelljei jól érvényesülnek az intézményes vallás nélkül is, sőt a zsidó-keresztyén vallási és a szekuláris emlékezés különbségein túl ez az emlékezetkultúra megteremti a saját vallási dimenzióit.