Repository index

Huszti Andrást, Nádudvari Pétert és Makfalvi Józsefet a szakirodalom az univerzalista tanok vagy más néven a remonstráns teológia erdélyi követőjeként tartja számon. Huszti András és Nádudvari Péter története többé-kevésbé már feldolgozott, de ezekből éppen teológiai tévelygésük pontos rekonstruálása maradt ki. Makfalvi Józsefről viszont keveset tudunk. Róla csupán néhány közlemény jelent meg, s így neve szinte ismeretlen a szakirodalomban.

E tanulmány azzal a céllal követi a Genfi Káté útját, hogy a fellelhető nyomoknak, de főleg a fordításoknak köszönhetően jelezhessük, hogy mikor jelenhettek meg a „kálvini vonások a magyarság lelki arcán”. Az Institutio 1624-es magyar szövegének megjelenése Szenczi Molnár Alberthez kötődik. Ezután hosszúnak vagy éppen túl hosszúnak mondható szünet állt be Kálvin műveinek magyar nyelvre történő fordításai tekintetében, ez viszont nem aka­dályozta meg a magyar református egyház önazonosságának kialakulását.

Kelet-Európa egyházainak közelmúltját kutatva sokszor távolinak tűnő dolgokon keresztül ismerünk önmagunkra, míg közvetlen közelünk­ben inkább azt látjuk meg, ami megkülönböztet minket ezektől a dolgoktól. Néha titokzatos alakok bukkannak fel előttünk, máskor pedig ismert közsze­replők eddig ismeretlen vagy kevésbé ismert tetteiről hullik le a lepel, s mindez új megvilágításba helyezi a régi dolgokat. Mintha csak Leszek Kolakowski mondása igazolódna be, miszerint a történelem nem tanít sem viselkedni, sem sikeressé válni, viszont elmondja, kik is vagyunk valójában.

A református nevelés és oktatás történelmi hagyományainak és Karácsony Sándor munkáságának rövid áttekintése után kijelenthetjük, hogy a református iskoláztatás hagyományai beleépültek Karácsony Sándor pedagógiájába. Az évszázadok során formálódott református pedagógia jó alapot teremtett és teremtett a diákoknak tudásuk kiszélesítésére és a közösségi magatartás kialakítására. A széles spektrumú koncepció hatékonyságát több neves református tudós igazolja. A bibliai alapon nyugvó mellérendelő viszony kialakítása embertársainkkal mindenki számára megadja a lehetőséget, hiszen egyenlő mértékben fogad el és tiszteli a másik embert. Karácsony Sándor koncepciója és tevékenysége azt szemlélteti, hogy a protestáns elveket miként lehet alkalmazni a gyakorlatban. Ő arra törekedett, hogy példát mutasson a neveltjeinek, és hogy tanúbizonyságot tegyen református hitéről. Tevékeny közösségi ember volt, aki nagy hatást gyakorolt tanítványi körére.

Tanulmányom első részében általánosságban tárgyaltam Batthyány Lajos első kabinetjének egyházakkal kapcsolatos elképzeléseit és intézkedéseit, a következőkben a magyarországi felekezeteket sajátosan érintő eseteket fogom bemutatni a teljesség igénye nélkül, ugyanis a kérdéses időszak átfogó bemutatása nagyobb terjedelmű tudományos munkát igényel. A célom itt csupán annyi, hogy ízelítőt adjak abból, hogy a reformkori magyar liberalizmus miként viszonyult a hitélethez.

A 2014-es esztendő gróf losonci Bánffy Miklós emlékéveként marad fenn a köztudatban, az író, politikus, képzőművész születésének 140. évfordulóját ünnepelték határon innen és túl. De meg kell emlékeznünk elhunytáról is annak 65. évében. Ebből az alkalomból tesszük közzé dr. Ravasz László (1882—1975) református püspök gyászbeszédének kézzel javított gépiratos szövegét. Ez a Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Levéltárában őrzött hagyatékában maradt fenn.

Ez a tanulmány elsősorban azt igyekszik feltárni és kielemezni, hogy az első felelős magyar kormány milyen hatást gyakorolt az egyházi életre és a felekezetekre. Ehhez leginkább a Pesti Hírlap 1848-as számai használnak forrásként, mint amelyek írott és hiteles adatokat közölnek a korról.

Erdélyi felekezeti tanintézetekben a 19. század első felében válnak ki a polihisztor tanárok közül azok, akik már inkább a reál-természettudományi tárgyakra szakosodnak. Ők a külföldi tanulmányútjuk alatt is a nyugati egyetemeken ilyen irányú előadásokat hallgattak, esetleg orvosi diplomát szereztek. Kolozsvárt három rangos tanintézetben is folyt matematikaoktatás. A Református Kollégiumban Méhes György és fia, Sámuel a kor színvonalán tanítottak. Az Unitárius Kollégiumban nem kisebb tudós, mint Brassai Sámuel adta elő a matematikát. Ő azonban a matematikának inkább csak tanára volt tudományos eredményeket más szakterületeken ért el. Így Erdély első két nagy matematikusát nem Kolozsvár valamelyik tanintézete, hanem a marosvásárhelyi Református Kollégium adta Erdélynek. De hogy pályájuk elindulhatott, abban Kolozsvárnak is szerep jutott.

Háromszázhatvanöt évvel ezelőtt jelent meg Doce nos orare, quin et prædicare főcímmel az első magyar nyelvű kézikönyv az imádság- és prédikációszerkesztés módjáról. Szerzője a puritán eszmék első magyar hirdetője és képviselője, Medgyesi Pál (1605–1663). E jelentős kézikönyv megjelenésére és egyben szerzője születésének négyszáztizedik évfordulójára emlékezve kívánom feleleveníteni Medgyesi Pál homiletikai eszköztárát, s ugyanakkor megkeresni benne azokat az elemeket, amelyeket hasznosítani lehet 21. századi magyar református igehirdetésünk gyakorlatában. Meggyőződésem ugyanis, hogy prédikálásunkat nemcsak a modern lélektani és kommunikációtudományi kutatások eredményeire építve tehetjük jobbá, hanem szükséges megismernünk és alkalmaznunk azt is, amit hitvalló elődeink tanítottak az igehirdetésről.

Alister E. McGrath oxfordi teológiatörténész ezt írta a Kálvin című monográfiájában: „Kálvinról beszélni annyi, mint Genfről beszélni. Kálvin és Genf egymást alakította, az ember és választott városának kapcsolata a történelem egyik legnagyszerűbb szimbiózisa.” Kálvinról beszélni gyakran annyit tesz, mint Genfről és a Szentháromság dogmáját tagadó Szervét Mihály kivégzéséről beszélni. Ugyanis ha a reformátor egyház- és társadalomformáló szolgálatát feltáró tanulmányokat és monográfiákat olvassuk, világossá válik, hogy bár Kálvin törekvései elsősorban a genfi polgárság erkölcsi életének megújítására irányultak, mégis a Konzisztóriumban betöltött szerepe korának egyik legellentmondásosabb személyiségévé tette. Szervét Mihály híressé vált pere, majd kivégzése (1553. október 27.) pedig csak olaj volt a tűzre.

A száz éve elhunyt Takács József református lelkipásztor hat évtizeden át szolgált Berettyószéplakon, és ott is halt meg 1919. március 8-án nyolcvanhat éves korában. Fekete obeliszk síremléke ott áll Berettyószéplak Zúgói temetőjében, és mellé helyezték nyugalomra gyermekeit is. 1990 után a református széplakiak Uszkay Huba lelkipásztor szolgálati ideje alatt (1995–2006) emlékeztek meg róla sírjánál március 15-én, november 1-jén, halottak napján pedig szintén sírjánál emlékeztek és emlékeznek meg. Ezért legfőbb ideje, hogy felidézzük e szorgalmas, gyülekezetét és népét szerető lelkipásztor alakját.

Az 1819. április 22-én született ifj. Nagy Péter pályája jól példázza, hogy egy céhes környezetből induló városi fiú miként juthatott el az egyházi hierarchia minden lépcsőfokát bejárva a legmagasabbig, a püspöki székig. Halálakor a Protestáns Közlöny ezt állapította meg róla: „Kolozsvár város gyermeke volt a bölcsőtől a koporsóig”. De mekkora utat járt be e 65 év alatt!

Berettyószéplakon a temetkezés kultusza a neolitikumig vezethető vissza. 1956-ban a református templom kőkerítésének a javításakor emberi csontokat ástak ki a földből. Mi több, az emberek azt tartják, hogy amikor a zsidó imaházat és az alsó iskolát építették (19. század közepe, 20. század eleje), akkor is és ott is találtak emberi csontokat. A régi középkori temető a református egyháztól egészen a Sár utcáig, annak bejáratáig, a Bálint utcán (sikátoron) át a régi kultúrházig terjeszkedett, követve a Nagy-patak meredek partját. A Bálint utcában 1959 augusztusában bontották le Papp János házát. Az új házának építésekor emberi csontokra bukkantak. A csontok mellett koporsómaradványokat is felszínre forgattak. A református templom mellé legkorábban a 11–12. században temetkeztek. 17–18. századig temetkezhettek a szűkön vett cintóriumba, amely fokozatosan növekedett, tágult a mostani Somlyó útig. 1842–43-ban „czinterem” a temető neve, legalábbis a kurátori számadásban.

A Registres du Conseil de Genève fennmaradt jegyzőkönyvei szerint csaknem tíz esztendővel a nagy reformátor, Kálvin János halála után, 1575. május 17-én Jean Trembley, a Saint Gervais és Saint Pierre gyülekezet lelkipásztora viharos hangvételű prédikációt mondott el, amelyben a fiatal városállam morális életét Sodoma és Gomora lakosságának romlottságához hasonlította. Igehirdetése városszerte visszatetszést keltett. Polgárok százai vonultak az utcára, és felmentését követelték. Kérdés azonban, hogy mi váltotta ki a Béza Theodor családjához is közel álló, „lánglelkű” prédikátor határozott fellépését, hiszen a helyi lakosság erkölcsi helyzetét és magaviseletét vizsgáló források szerint Genfben csak elvétve fordultak elő a szodómiával kapcsolatos bűnesetek.

Az unitárius lelkészképzés története összefonódott Kolozsvárral. Az 1557. évi tordai országgyűlés határozata értelmében és az ország rendjeinek egyetértésével Izabella királyné városi iskolát létesített a kolozsvári domonkosok, a marosvásárhelyi ferencesek és a váradi Mindenszentek kolostorában. Az óvári kolostorépületben működő kolozsvári tanintézmény fenntartására a királyné tett alapítványt 1557-ben, ezt fia, János Zsigmond is megerősítette 1562-ben. Az iskola vezetését a város plébánosára, Dávid Ferencre bízták, aki reformátori céljainak megfelelően a protestáns iskolát teljességgel az unitarizmus szolgálatába állította.

Azt a megtisztelő feladatot kaptam, hogy vezessek fel három párhuza- mosan zajló előadást. Ezek az előadások – az előadók és a hallgatók reménysége szerint – összetalálkoznak, összeérnek majd. Szóval az a feladatom, hogy ráhangoljam a tisztelt kollégákat ezekre a párhuzamos előadásokra. A rendelkezésemre álló félórát arra használom, hogy vitatkozzam egy nyolcvanéves híres-hírhedt szöveggel, amelyet Makkai Sándor írt 1937-ben. Ez az írás a lelombozó Nem lehet címet viseli (mármint nem lehet kisebbségiként létezni), és annak idején szó szerint kiverte a biztosítékot az erdélyi értelmiségiek körében.

The idea of moving the theological education from Nagyenyed/Aiud to Kolozsvár/Cluj was born in the middle of the 19th century. Domokos Szász, former reformed priest from Kolozsvár/Cluj, and from 1885 bishop of the Transylvanian Reformed Church, was the most prominent supporter of founding the new centre of theological training in Kolozsvár/Cluj. After long debates and preparations, the construction of the new theological institute was completed in 1895. The current study presents the press debates around this event, offering an insight into press articles published in Kolozsvár/Cluj, concentrating mainly on the Erdélyi Híradó (Transylvanian News) a newspaper supporting the party opposing the moving of the theological training to Kolozsvár/Cluj. These articles throw light on the diverging positions regarding this event.

Az 1895 őszén felavatott kolozsvári új intézmény beindulását és a nagyenyedi Teológiai Akadémia végleges megszüntetését több mint két évtizedig tartó szenvedélyes vita előzte meg. Ennek végkifejlete a Szász Domokos püspök által képviselt kolozsvári, illetve Kovács Ödön teológiai professzor által irányított nagyenyedi fél között dőlt el.

Nagy Antal Mihály református lelkipásztor, a Sárospataki Református Teológiai Akadémia nyugalmazott tanára életének 86. évében, 2016. szeptember 25-én tért haza Teremtőjéhez. Megemlékezésemet hadd indítsam azzal a reménységgel, amelyről ő maga sok alkalommal tett bizonyságot tanítványai előtt, és amelyre teológiai kérdések megvitatásakor emlékeztette őket: „»Az üvegtenger partján« kapunk majd választ sok kérdésre, de egyelőre be kell érnünk azzal, amit az Ige mond anélkül, hogy túllépnénk a bibliai kijelentésen.” Ő minden bizonnyal már sok kérdésére kapott választ, amikor szemtől szembe láthatta meg Urát, ahogyan biztosak lehetünk abban is, hogy sok kérdése akkorra már súlyát vesztette, hiszen a tapasztalt tanár, a mindenki Anti bácsija sokszor egészítette ki korábban említett intését azzal, hogy valószínű sok kérdésünk már nem is lesz kérdés akkor, mert eltűnik, vagy eltörpül majd a nagy találkozásban.

A kolozsvári Teológiai Fakultás alapításakor felélesztették a szubszkribálás hagyományát. Erre a célra készült formanyomtatványokat foglaltak díszes kötésbe, és elindították az intézmény beiratkozási anyakönyvét. A kötetet ma az Erdélyi Református Egyházkerületi Levéltárban őrizzük.

Mi indokolja mai reformátusok érdeklődését a jezsuita lelkigyakorlatok iránt? Ebből a kérdésből szeretnék kiindulni, mielőtt megkísérelném összehasonlítani és teológiai szempontból értelmezni a kálvini és az ignáci lelkiséget. Remélem, hogy így alá tudom támasztani e teológiai értelmezésből és a szóban forgó lelkigyakorlatok megfigyeléséből nyert véleményemet, hogy tudniillik ez a két lelkiség kiegészíti egymást, és az ökumenikus egymásra találást erősíthetik napjainkban.

Erőss Lajos, a méltatlanul elfeledett dogmatikus és püspök emlékét néhány utcanév őrzi Debrecenben, valamint Püspökladányban, ahol az általános iskola névadója is lett. Erőss Lajos a Debreceni Református Kollégiumban tanult. A lelkipásztori szolgálatban eltöltött évei után ismét visszakerült az alma mater falai közé. A dogmatikatanári katedráról a lehető legnagyobb tudással igyekezett felvértezni diákjait a lelkipásztori szolgálatra. Rövid időn belül pedig a Tiszántúli Református Egyházkerület püspökének választották meg. Hirtelen bekövetkezett halála után ránk maradt befejezetlen életműve lehet oka annak, hogy élete és munkássága feldolgozatlan maradt. Ennek rendszerezése, értékeinek felmutatása pedig az utókorra vár.

A kolozsvári Ev. Ref. Theologiai Fakultás történetét olvasva, alig találunk utalást arra, hogy már megnyitása előtt volt egy tanára, aki kiküldetésben Nagyenyeden tanított, és nem érte meg a kolozsvári intézet tényleges felállítását, amelynek talán igazgatói székét is elnyerhette volna. Berde Sándor ez a mindössze négy esztendeig tanárként szolgáló teológus.

Doctor honoris causa címmel tüntették ki dr. Gánóczy Sándor emeritus professzort Kolozsváron.

1791. évi küküllővári zsinaton határozatban tiltották meg Endemann Sámuel németországi egyetemi tanár tankönyveinek erdélyi használatát. Az ügynek semmiféle előzménye nem volt, a két hazai érintett tanár, Zilahi Sebes János és Bodola János pedig meglepődve vette tudomásul a zsinat határozatát. Mindketten hosszú levelet írtak a maguk mentségére, amelyben elutasították az eretnekség vádját, és procedurális hibák elkövetésével vádolták a zsinatot. Egyetértettek abban is, hogy Endemann Sámuel a református ortodoxia kiemelkedő teológusa volt, akinek igazhitűségét sem Németországban, sem máshol nem kérdőjelezték meg, viszont elismerték, hogy teológiai rendszerében olyan kérdésekkel is foglalkozott, illetve olyan válaszokat adott, amelyek eltértek a hagyományos református hitvallási iratoktól.

A holland újságok 1918. november 28-án adták hírül, hogy a magyarországi protestáns egyházak sürgős felhívással fordultak Wilhelmina királynőhöz. Táviratban kérték, hogy tegyen meg mindent a Magyarországot fenyegető katasztrófa megelőzésére. A tudósítás szerint hasonló táviratokat küldtek az európai országok befolyásos politikusainak és egyházi vezetőinek. Néhány hét múlva bizottság érkezett Hollandiába ugyanezeknek a magyarországi egyházaknak kebeléből, hogy előadhassa érdekeik lényegét. Több dolog szorosan összefügg azzal a pillanatnyi helyzettel, amelyben a kettős monarchia a felbomlás állapotába került.

Az ókori Rómában már a köztársaság idején voltak hagyományai a napkultusznak, bár ezek az ősrégi hagyományok akkor még távolról sem tűntek meghatározóknak. A köztársaság korát a vallási pluralizmus jellemezte, amelynek mibenlétére kiválóan világít rá Karen Armstrong: „Annyi misztérium kultuszához csatlakozhattál, ahányhoz akartál, feltéve, ha ezek nem kísérelték meg veszélyeztetni az ősi isteneket.”

1791 és 1793 között zajló, Endemann-perként ismert tanfegyelmi kivizsgálás az erdélyi református ortodoxia utolsó kísérlete volt a két évszázadig tartó teológiai irányzat fenntartására. A per történetével mindössze két tanulmány foglalkozott. 1973-ban Juhász István Christian Wolff és az erdélyi református teológia című tanulmányának egyik alfejezetében röviden ismertette a Zilahi Sebes János és Bodola János ellen 1791-ben indított tanfegyelmi eljárást. Juhász István úgy vélte, hogy a Zilahi és Bodola ellen indított kivizsgálás a wolffianus filozófia erdélyi térhódítását próbálta meggátolni. Kutatása nem terjedt ki a református ortodoxia vizsgálatára, de ugyanakkor rámutatott a teológiai felvilágosodás jelentőségére.

Az 1791. évi küküllővári zsinaton minden különösebb előzmény nélkül tették szóvá, hogy a nagyenyedi és a székelyudvarhelyi kollégiumban olyan tankönyvből tanítják a teológiát, amely ellenkezik az erdélyi református egyház hitvallásaival, a Heidelbergi Kátéval és a II. Helvét Hitvallással. A zsinat megállapítása alapján az eretnekség vádjával illetett tankönyv nem volt más, mint Samuel Endemann németországi református püspök 1777-ben kiadott rendszeres teológiai munkája.

Idős Hermán János lelkész könyvtári hagyatékából 2017-ben került elő egy beszámoló a györgyfalviak második bécsi döntést követő helyzetéről. A menekülteket felkaroló tevékenység rejtegetett dokumentumának közlését nemcsak azon szubjektív ok miatt tartom fontosnak, hogy édesapám, idős Hermán János györgyfalvi lelkipásztor volt 1945 és 1950 között, hanem főleg azért, mert az abban olvasható adatok beszédesen tanúskodnak Györgyfalva népének megpróbáltatásairól, túlélési küzdelméről és arról, ahogyan az otthon maradottakról és a nyomorúságba esett személyek felől gondoskodtak Kolozsváron vagy a fronton.

A nemrég egyházkerületi tulajdonba visszakerült iratok között található Zilahi Sebes János és Bodola János maguk mentségére írt levele. Jelen forrásközlésünkben Zilahi Sebes János levelét adjuk közre. Hosszú, 26 oldal terjedelmű levélben védte meg Endemann könyvét, közvetve pedig magát is, és mutatott rá a vád megalapozatlanságára. Levele számos érdekességet tartalmaz. Amint az üggyel kapcsolatos iratokból és Zilahi leveléből is kiderül, az ügy kirobbanását Endemann Sámuel rendszeres teológiai tankönyve okozta.

Ritka, hogy elődeink ilyen sok, szám szerint 4, egymástól igencsak különböző történelmi korszakot éltek át. Nekem most itt Musnai László életéről és munkásságáról kell megemlékeznem. Nem sokat kellett elmélkednem afelett, hogy miként különítsem el életének egyes korszakait, mert a történelem megtette helyettem.

Talán nem meglepő, hogy protestáns teológusként, illetve református teológiai tanárként a reformáció 500 éves jubileumi évében a reformációról kívánok elmélkedni, vagy inkább fogalmazzak így: a reformációról kívá- nok önök előtt hangosan gondolkodni még akkor is, ha a reformáció témájáról számtalan előadást, értelmezést hallhattunk már ebben az évben. Mégis válla- lom a kockázatot, mert sajátos és talán szokatlan szemszögből kívánok közelí- teni a témához, s olyan kérdéseket szeretnék ma feszegetni, amelyek a jubileumi év felfokozott hangulatának elmúltával várnak majd válaszra, kiértékelésre. Szemlélődésem kiinduló kérdése ez: vajon miben sajátos ez a mostani, a mi nemzedékünk által megélt reformációjubileum?

Kétségtelen, hogy a Kálvin a népi tudatban című felmérés alapján egy olyan reformátor képe bontakozott ki, aki Genfben az Ige, az imádság, valamint az egyházfegyelem segítségével és nagy érzékenységgel fordult a protestáns gyülekezet gondjaihoz. A 19. században azonban korántsem volt megfigyelhető a reformátor személyének effajta egységesen pozitív megítélése. Ugyanis a 19.

Hollandia hírneves fiának romániai és magyarországi látogatásáról kevesen tudnak. A közbeszédben csupán annyi ismert, hogy a teológiában a professzorságig, a politikában pedig a miniszterelnökségig vitte. Így hát egyháztörténet-írásunk adósságai közé tartozik annak felmérése is, hogy milyen volt Abraham Kuyper teológiai tanításának elterjedése a Kárpát-medencében, s főleg annak a magyar recepciója az első és második világháborút követő időszakban.

A tanintézmény a századforduló éveiben szervezett előadásai a diákok esztétikai nevelésén túl a város, a környék ízlésformálásához járultak hozzá. A politikai, egyházi főméltóságok, iskolatámogatók, írók és költők születésének vagy halálának évfordulóin szervezett ünnepségek, a zabolai emléktábla, valamint a tanintézmény zászlójának avatására kitalált ünnepi forgatókönyvek a kor társadalmi életének meghatározó elemei maradtak.

A Magyar Patrisztikai Társaság Elnöksége 2017-ben a Társaság XVII. éves konferenciájának vezértémáját a reformáció 500. évfordulója alkalmából az egyházatyák munkásságának kora újkori hatásában, recepciójában adta meg, a reformáció és az ellenreformáció korára egyaránt vonatkozóan. A témakiírás több szempontból is érdekes és fontos, de a patrisztikus kutatások horizontjáról mindenekelőtt azért, mert felhívja a figyelmet arra a jelentős szerepre, amelyet az   ókeresztény   szerzők   (elsősorban   a   latin   nyelvűek,   mint   Tertullianus,   Jeromos,   vagy Ágoston, de  a  keleti   atyák   is,   mint   például  Baszileiosz,  vagy   Aranyszájú   János)   művei játszottak a reformátorok  műveltségében, teológiájuk, gondolkodásuk  alakulásában,  és  az ennek szélesebb kontextusaként jelen lévő humanista műveltségben és filológiai-könyvkiadói gyakorlatban.