Repository index

A prédikálás jövőjét sejteti a furcsának tűnő cím is! Nem az én találmányom, ugyanis először David J. Lose amerikai lutheránus homiletikus kiváló tanulmányában találkoztam vele. A kifejezés a számítógépek világából származik, ahol már igencsak elterjedt a Web 2.0. fogalma. Tudomásunk szerint először Darcy DiNucci használta egy 1999-ben megjelent írásában, és arra értette, hogy a világháló fejlődésével a hangsúly egyre inkább a közösségi felhasználásra esik, ahol a felhasználók a valamikori képernyőbámulás helyett már önmaguk alakíthatják a világhálós tartalmakat, beleszólhatnak alakulásába, és interaktívan meg is oszthatják egymással véleményüket, elképzeléseiket. Tehát a mindennapi kommunikációnkat alapjaiban befolyásoló internet világában a statikus, készen kapott információfogyasztás helyét átvette az aktív tartalomteremtés, és ez igen hamar népszerűvé vált a felhasználók körében.

A dolgozat a biblika-egzegézis, teológiai, hermeneutikai és tudományos-történelmi kérdéseivel foglalkozik. Miért van szüksége a Biblia értelmezésére, és miért lenne tudományos? E kérdések szerint a történeti-kritikai exegézis a legmegfelelőbb módszer a bibliai szövegek értelmezésére, valamint a strukturális, olvasóközpontú és tárgyi módszerek szerepére a homiletikában.

A XX. Század hajnalán a fiatal Ravasz László újragondolta a magyar református homiletikát. Programját alapvetően az úgynevezett "érték teológia" ösztönzi, amelyet az új-kanti filozófia ihletett. Ebben a cikkben a karácsonyi prédikációinak elemzésével vizsgálom homilétikus módszereit. Megvizsgálom a retorikai helyzetet, a választott bibliai szövegeket, a struktúrát, a tartalmat és a prédikációk illusztrációit. Megállapítom azt, hogy fél évszázaddal később még tanulhatunk Ravasz nézeteiből.

Az elmúlt évtizedekben megnőtt az érdeklődés a kora újkori református identitás alkotóelemei iránt. Kevesebb figyelem fordult az „önelnevezés” irányába. Meghatározó volt ifjabb Révész Imre (1889–1967) 1934-ben megjelent tanulmánya, amely bemutatta, hogy idővel miként lett az egyháztörténeti hagyományokon alapuló eretnekbélyegből karakteres nemzeti vonással rendelkező értékjelző. A szerző a református egyházak között kivételként határozta meg a magyarországi gyakorlatot, ahol a felekezet (nem hivatalosan) önmagára is alkalmazta a Kálvin nevéből képzett, eredetileg negatív jelzőt. Korábban teológusaink kifejezetten tiltakoztak ellene, és helyette a „keresztyén”, a „helvét hitvallású”, az „evangelicus” és az „ortodoxa reformata” elnevezéseket használták. Ezúttal a „kálvinista” jelzőt tesszük a vizsgálat tárgyává a 17. századi református teológiai szövegekben.

Az igehirdetés mindig kritikus helyzetben van, s ennek fő oka, hogy maguk az igehirdetők krízisben, válságban élő emberek. Egyszerűbben szólva: bűnös emberek kísérlik meg hétről hétre és istentiszteletről istentiszteletre, hogy más bűnös embereknek a szent, tiszta, tökéletes Isten beszédét közvetítsék. Igehirdetési alapelvként azt vallom, hogy a prédikáció a Szentlélektől fogantatik és az igehirdetőtől születik. Ilyen értelemben – és csakis így – állítható, hogy a prédikáció Isten és ember közös műve az embertársak üdvösségre jutása érdekében.