Repository index

Mint a XX. században is, a hagyományos egyházaknak a XXI. században új kihívásokkal kell szembenézniük. A modern kor ember már nem elégszik meg az egyház szigorú és kötött tanaival és vallási gyakorlataival. Gyakran a közösség helyett az egyéni boldogulást keresi, a való munka, helyett az én felemelkedésére törekszik. Az 1960-as évektől egyre gyakrabban lehetett hallani, hogy valaki spirituális, de nem vallásos, a 90-es évektől már gyakoribb a reflexió erre a kijelentésre. Míg több ezer évig a vallás és spiritualitás kéz a kézben járt, úgy tartozott össze, mint forma és tartalom, mint tanrendszer és megélés, a XX. század második felétől ez a magától értetődőség egyre problematikusabbá vált. Két fő álláspont jelent meg a század végére: a vallás mint a hit és a gyakorlat intézményi keretben rögzített és ellenőrzött rendszere az egyik oldalon, míg a másikon a hit és a gyakorlat lazább, kreatívabb, nyitottabb, az egyénnek a maga módján megélt „lelkisége”.

Magiszteri dolgozatomban mindenekelőtt a Marosi Egyházmegye kialakulásának néhány főbb mozzanatát, illetve a XVIII. és XIX. század erdélyi protestáns egyházainak helyzetét ismertetem, hogy így többek között a kor református egyházának működésébe is betekintést nyerve keríthessünk sort az 1819-es év első felében felvett Marosi Egyházmegye vizitációs jegyzőkönyveinek tárgyalására. A vizitációs jegyzőkönyvekben feljegyzett eseteket különböző kategóriákra osztva írom le, annak függvényében, hogy az adott esetek példának okáért a gyülekezet lelkészeinek, tanítóinak, vagy gyülekezeti tagjainak stb. fegyelmi ügyeit, vagy egyéb, az egyházközség anyagi vonatkozású ügyeit tárgyalják-e. Mesteri dolgozatom végén pedig az általam átírt jegyzőkönyvek teljes szövegét ismertettem.

A zsidó Peszach, a három nagy zarándokünnep egyike. Az Ószövetségben olvasható rendelkezéseket ismerjük, tanuljuk, de arról, hogy a mi húsvétunk miként alakult a Kánon lezárása után, arról vajmi keveset tudunk.