A lerombolt brassói református templom története

Contributor

Dolgozatomban az egykori brassói református templom történetét dolgozom fel. A dolgozat első felében a brassói magyarság egyházi életét kutatom a reformációt megelőző és az azt követő időszakban, majd a reformátusság templomépítési kísérleteit mutatom be. A gyülekezet újraalakulásának bemutatása után betekintést nyerhetünk abba, hogy hogyan sikerült évszázados küzdelem után templomot építeni a brassói reformátusságnak. A dolgozat magában foglalja a gyülekezet első, majd második világháborús szenvedéseit, a kommunista hatalom berendezkésének hatásait. Az egykori lelkészek életrajza is körvonalazódik, s egy-egy jelesebb presbiter, főgondnok, egyházi tisztségviselő érdemeiről is olvashatunk. Bár korábban is születtek munkák erről az időszakról, a templom lerombolásának pontos körülményeit részletesen ez idáig nem dokumentálták. Dolgozatomban bemutatom a templom lerombolásának pontos lefolyását. A korabeli sajtó nem foglalkozott a témával, ezért jegyzőkönyvi forrásokra, valamint ma még élő szemtanúkra hagyatkoztam. A mellékletben az egykori lelkészek arcképeit láthatjuk, valamint néhány felvételt a templomról. Ritkán látott képeket is tartalmaz a dolgozat függeléke, a templom rombolását bemutató fotókat is megtekinthetjük. Szintén a függelékbe helyeztem el interjúmat Rátz Mártával, Z. Albu Dezső lelkész (az ő lelkészsége alatt rombolták le a templomot) lányával. Dolgozatom egy egykor népes, gazdag gyülekezet tragédiáját mutatja be. A templom a brassói reformátusság számára mindig is jelkép volt, a megmaradás, az összetartozás szimbóluma, amit a román kommunista hatalom elvett a közösségtől. Ez a sérelem mai napig fájdalmas emlék nemcsak a reformátusságnak, hanem az egész brassói magyarságnak.