Élmény és/vagy unalom: „mit keres a gyermek a vallásórán!”

Subtitle
Az élménytársadalom gyermekeinek katekézise

Napjainkban új kihívások elé néz a pedagógia, hiszen az elmúlt évtizedekben gyökeresen megváltozott az egyén élete, az IKT-eszközök, a hihetetlenül gyors információ csere és keresés által. Dolgozatomban abból indultam ki, hogy a virtuális tér egyrészt leterheli a gyerekeket és a fiatalokat, másrészt sokkal könnyebben juttatja élményekhez őket, mint a hagyományos oktatás. A másik feltevésem – Gerhard Schulze elméletével egyetértve – az volt, hogy kialakult egy olyan társadalom, amelyben az egyén számára létfontosságúvá váltak az élmények, hiszen ezek határozzák meg az élet minőségét is. Ez a társadalmi jelenség nagy hatással van a tanuló gyerekekre és fiatalokra is, valamint a mobiltelefon, a számítógép, a smart-eszközök jobban kitolják az ingerküszöbüket. Amennyiben ezt az ingerküszöböt egy foglalkozás vagy egy tárgy nem képes elérni, számukra unalmassá válik. Így van ez az iskolai oktatásban is, ha a pedagógus nem tudja elérni a gyerekek és a fiatalok ingerküszöbét, számukra a tanulás unalmas folyamat. 

Első olvasásra úgy tűnhet, mintha valóban csak az ingerküszöb elérése lenne a probléma, azonban ez koránt sincs így. A neveléslélektan rájött arra, hogy valóban nehéz elérni a gyerekek ingerküszöbét, azonban a gyermekek és a fiatalok is érző emberek, akiknek szükségük van a megértésre, a bíztatásra és a felnőttek segítségére. A második fejezetben ezért próbáltam bemutatni a 21. századi oktatás lehetőségeit, hogy láthassuk, hogy valóban hol állunk ezen a téren. Azt kell mondanom, hogy vannak olyan kérdések, amelyek megválaszolásra várnak, s bár még nem történt meg a nagy paradigmaváltás, de már annak előjelei felfedezhetők napjaink pedagógiai szemléletében. 

Lényegesnek tartom, hogy a pedagógusok ne csak a tanulók elvárásait vegyék észre, hanem azt a fontos tény is, hogy őket meg kell ismerni ahhoz, hogy dolgozni lehessen velük. Dolgozatom harmadik fejezetében éppen ezért igyekeztem néhány olyan információt feldolgozni, amelyek bepillantást adnak a gyermekek és a fiatalok lelki fejlődésébe, valamint az istenképük kialakulásába. Ezek nagyon fontos aspektusai a vallásos nevelésnek és szükségét érzem annak, hogy ezeket szem előtt tartsuk ahhoz, hogy egy egészséges vallásos úton indítsuk el a gyerekeket és a fiatalokat. Ez nagyban meghatározza az Istenhez való személyes kötődésüket, a későbbiekben pedig az egyházhoz és a gyülekezethez való kapcsolatukat. Hiszem és tapasztaltam, hogy a megfelelő iskolai vallásos nevelés képes elültetni a gyermekek lelkében egy bizonyos magot, amelyet, ha megfelelően táplálnak, szépen kicsírázik, majd növekedik. Szerintem ez a valláspedagógus feladata, ezt a kicsi magot elültetni, majd tápláva és szabadon hagyni, hogy növekedjen. 

Az ötödik fejezetben a vallásos nevelés lehetőségeit igyekeztem kibontani és áttekinthetővé tenni. Tény, hogy a vallásoktatás szabad gyakorlásával jó esélyt kaptak az egyházak arra, hogy a gyermekeket és a fiatalokat hetente vallásos nevelésben részesítsék. A kérdés az, hogy az egyházak, a valláspedagógusok mit kezdenek ezzel? Csupán élményt kívánnak nyújtani, szórakoztatni, vagy felismerik a tanulók valódi szükségleteit és elvárásait, készek új módszerek felé fordulni, hogy eredményesebben választ adjanak a tanulók által megfogalmazott kérdésekre, kételyekre és érdekes témákra. Valamilyen szinten a gyermekek is megfogalmazzák az élet nagy kérdéseit, amelyekre választ szeretnének kapni, ha a pedagógus ezeket figyelembe veszi és reflektál is ezekre a bibliai történetek által, akkor a gyerekek is nagyobb odaadással, lelkesedéssel vesznek részt a vallásórán. Hiszen vannak olyan szükségleteik, amelyeket a virtuális világ, az közösségi média nem képes megadni számukra, ezek pedig a társas kapcsolatok, az élet nagy kérdéseire való válaszok és az emberi érzelmek. Ezekre kellene hangsúlyt fektetni ellenben az élmények gyártásával, mert azok nagyon ideiglenes megoldások lehetnek. 

Természetesen olyan módszereket próbáltam bemutatni, amelyek élményszerűek, de nem feltétlenül az élmények gyártását szolgálják, hanem különböző tartalmak hatásos és érdekes átadását, ezzel pedig sok szükséges kompetenciát hivatottak fejleszteni. Ezeket a módszereket érdemes kipróbálni, de megjegyezném, hogy nincs egyetlen egy metódus, amely a leghatásosabb, inkább több hatásos eljárás kipróbálása a lényeg. Ugyanakkor vigyázni kell arra is, hogy ne tűzdeljük tele a tanórát módszerekkel, mert csak összezavarjuk a tanulót és eredménytelenné válhatnak az adott technikák. Minden eljárásmódnak megvan a maga pozitív eredménye, s a dolgozatomban csak három módszert mutattam be, de nem jelenti azt, hogy csak ezek az alkalmasak. Biztos vagyok benne, hogy több jó technika létezik, amelyek alkalmasak lehetnek, a pedagógus pedig minél többet meg kell ismerjen ahhoz, hogy megfelelő módszertárral rendelkezzen. De az eljárások mellet a pozitív érzelmek hatása sem elhanyagolható tényező, mert az osztályteremben létrejövő pozitív légkör elősegítheti a tanulók motivációját és teljesítményét. A megfelelő módszerek, a pozitív érzelmek és a motiváció elősegítik az áramlat-élmény létrejöttét. 

Az áramlat-élmény, amelyet Csíkszentmihályi Mihály „flow-élményként” emleget, elősegíti a gyermekek teljesítményét. Ugyanakkor ezt az élményt a pedagógusok is átérezhetik, ez pedig segít elkerülni a kiégést. A „flow” segíti a gyerekeket és a fiatalokat abban is, hogy a tanórát ne unalmas tevékenységként éljék meg.