Páratlanul különleges helyzetben lehettek azok az ifjak, akik az 50-60-as években megérezték a hívást a lelkészi szolgálat felé. Egy istent el nem ismerő, az egyént megbéklyózó hatalommal szemben a protestáns lelkészképzés ki tudott tartani, évszázados hagyományait megőrizve, Isten és emberek szolgálatára buzdítva hallgatóit, akkor is, amikor a rendszer emberei álruhában, vagy nyíltan, nem csak kívülről, de belülről is el akarták lehetetleníteni. Vajon mikor és honnan indultak azok a lánglelkű, az erdélyi magyarság egyiptomi fogságában is kitartó, az isteni út követésére bíztató lelkipásztorok, akiket ma már szinte csak mítosz szerű történetekből ismerünk? És kik lehettek azok, akik csak megfordultak a Bocskai téri épületben, vagy éppen a Magyar utca 9. sz. alatt, és úgy döntöttek nem vállalják a szolgálatot, amelyre elhívást kaptak? Ilyen és ehhez hasonló kérdések vezettek, amikor matrikulák és jegyzőkönyvek egymásnak ellentmondó adatai között emberi életutakat akartam keresni. Hiszen a sorszámok mögött hosszú, nehéz és küzdelmes évek rejtőzködnek. Ami nekünk csak egy név és pár szám, az valaki másnak családtörténet, válasz a jelenben feltett, múltba mutató kérdésekre.
(Ez a dolgozat a 27. Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencián II. helyezést ért el.)