A szellemileg sérült emberek hitoktatása

Rengeteg kérdéssel kezdtem neki a kutatói munkának, míg eljutottam oda, hogy az eleinte távolinak tűnő szakmai kérdések a saját, személyes kérdéseimmé váltak. Olyannyira felfedezetlen volt még számomra a fogyatékosság kérdéskörének bibliai kontextusa, hogy eleinte az volt az érzésem, hogy teljesen járatlan útra tévedtem, és a felfedezők lelkesedésével magamnak kell egy új, és egyben idegen ösvényt vágnom, mely feltételezésem végül csupán részigazságnak bizonyult. A dolgozatom nem egy teljesen idegen ösvényt, de mégis újat jelent a maga nemében, oly módon, hogy rendszerbe szedni igyekszik az eddigi fogyatékosság témakörével kapcsolatos teológiai, teológiai- antropológiai és pedagógiai ismeretanyagokat. A dolgozat széltől- hosszig intenzíven küzd a fogyatékosság fogalmához a történelem során kapcsolódó mögöttes negatív jelentéstartalmakkal. A történelmi folytonosságból kiindulva talán nem meglepő kijelentésnek bizonyul, hogy a negatív érzések és gondolatokból táplálkozó hátrányos megkülönböztetések napjaink társadalmát is tetten érhetően jellemzi. A mi Urunk pedig többek között azért is jött el ebbe a világba, hogy ezt a negatív fogyatékos- képet összetörje azáltal is, hogy az emberi élet értékét nem önmagában tekintette, hanem közösségben. Tehát az emberi élet kollektív voltát hangsúlyozva felhívta a figyelmet a kontextusra, amelyben az emberi élet áll. A kiindulópontot az a kérdés jelentette, hogy az ember fogyatékossága lehet-e akadálya az Isten Szentlélek általi, az ember életében végzett munkájának. Az átfogó válaszunk pedig az, hogy az ember fogyatékossága nem akadályozza Isten hitszerző munkáját és nem is korlátozza azt. A fogyatékos ember, a Krisztus-test részeként nem integrálást igényel a közösségbe, hanem odafordulást és elfogadói jelenlétet. Ezt a hozzáállást egyénileg és közösségileg is feladatunk elsajátítani, közösségeinkben pedig gyakorolni.