Licenciátusi dolgozatunkat három nagy fejezet alkotja. Mindegyik fejezet középpontja egyetlen nagy kérdés, mégpedig az iskolai katechézis relevanciája. Három fejezet, három más ágazat és megközelítési szempont. a hipotézisünk a dolgozat megírása előtt ugyanis az volt, hogy az iskolai katechézisünk a XXI. században nem releváns sem az egyház szempontjából, sem a fejlődéslélektan tükrében, sem pedig a diákok véleményének szemszögéből. Elkezdtük Jézus tanítványi kiküldésétől, történelmi korszakokon át, megfigyelve, mikor, hogyan végezték a katechézis szolgálatát; majd az iskolai katechézisről is ejtve pár szót, alátámasztottuk a II. Helvét Hitvallás erre vonatkozó pontjával és a Romániai Refomátus Egyház Kánonjának ide vonatkozó paragrafusával, láthatjuk, hogy kötelességünk végezni, mert ez is az Ige szolgálata, de nem mindegy, hogy hogyan végezzük azt. A második nagy fejezetünkben a fejlődéslélektan tükrében vizsgáltuk meg az iskolai katechézis relevanciáját és arra jutottunk, hogy se Erik H. Erikson, se Jean Piaget, de James W. Fowler vagy Lawrence Kohlberg fejlődéslélektani elmélete szerint se releváns a mai XI. osztályos korosztály számára az iskolai katechézisünk. A harmadik nagy fejezetünkben teljesen a gyakorlat fele vettük az irányt és 100 diáknak kikérve a véleményét, kérdőívek segítségével, úgyszintén arra a következtetésre jutottunk, hogy nem releváns az iskolai katechézisünk. Azért, hogy ne csak azokat kérdezzük meg, akik hallgatják az órát és tanulják a kiadott anyagot, a vallástanárok véleményét is kikértük, akik bár a kérdőív első részében egy teljesen más értékelést láttattak, mint a tanulók, mégis a kérdőív második felében, volt ajánlatuk arra nézve, hogy mit kellene változtatni a katechézis tantervében.
Megvizsgálta a kérdésünket három szemszögből, hipotézisünk beigazolódott. De dolgozatunk tulajdonképpen akkor érné el a célját, ha nemcsak kimutatva lenne ez a probléma, hanem meg is oldódna vagy legalább elindulna valami a megoldás felé. Mert ugyan kötelességünk végezni, de ha nem végezzük jól a katechézis szolgálatát, teljesen felesleges és jelentéktelenné válik. Így hát hisszük azt, hogy mindazok a témák, melyek a XXI. századi fiatal korosztály számára már kikopottak, nem aktuálisak és nem is tartozik az érdeklődési-, illetve a hétköznapi megoldandó problémáik közé, le lesznek cserélve, újra lesznek beszélve. Mindez a munka pedig csak egy elindítási pont lesz abban a folyamatban, amelyet egyházunk véghez kell vinnie a közeljövőben. Ha csak ennyi marad a munkából, akkor valószínűleg évről – évre fogjuk elveszíteni fiataljainknak. Ezért ajánlatos elindulni egy olyan úton, amelyet ők ajánlottak, olyan kérdéseket felvetni, amely a fejlődéslélektan szempontjából is releváns a számukra.
Licenciátusi dolgozatunk legvégén mindenképpen ajánlani szeretnénk, ahogy a pszichológia és a pedagógia tudományát segítségül hívtuk a fejezeteink alkalmával, ugyanígy pszichológusokat és pedagógusokat segítségül hívva próbáljuk orvosolni ezt helyzetet, mert ebben a probléma megoldásának kérdésében e két tudomány találkozik egymással.