Kálvin János teológiájának és társadalmi elgondolásainak magyarországi recepciója megannyi történeti, jogi és teológiai kérdést vet fel. Méliusz Juhász Péter sokszínű irodalmi hagyatéka azonban világossá teszi, hogy Kálvin teológiai és etikai tanításai alapvető hatást gyakoroltak a 16. században Debrecen város lakosságára. Ám e hatástörténet gyakorlati aspektusainak feltárása mindmáig a kurrens Kálvin-kutatás hiátusa volt. Ennek okán, a jelen tanulmány alapintenciója, hogy bemutassa, vajon a közerkölcsök terén milyen gyakorlati következményei voltak a kora újkori genfi és debreceni prédikátorok egyházi és irodalmi szolgálatának. S bár látható, hogy a korai magyarországi reformátorok nem hivatkoztak közvetlenül Luther és Kálvin írott hagyatékára, mégis pl. a Debrecen Városi Magisztrátus jegyzőkönyveinek vizsgálata jelentősen hozzájárul a keleti országrész reformátorai által hirdetett tanítások eredményességének bemutatásához. A debreceni közerkölcsök feltárása pedig lehetővé teszi a két református város, Genf és Debrecen lakossága morális életének összehasonlítását is.
Társadalom és közerkölcs Genfben (1541–1557) és Debrecenben (1547–1572) a reformáció hajnalán
Subtitle
Új utak Kálvin János magyarországi hatástörténetének vizsgálatában
Contributor
Magyar Balázs Dávid: Társadalom és közerkölcs Genfben (1541–1557) és Debrecenben (1547–1572) a reformáció hajnalán. Új utak Kálvin János magyarországi hatástörténetének vizsgálatában. In: Református Szemle 114.6 (2021), 616--678
Content category
Publication type: Research article
Source: Református Szemle 114.6
Subject area: Church history
Keywords: kálvinizmus, közerkölcs, reformáció, Genf, Debrecen
Persons reference: Kálvin János